Vekerdy: Vérszívó gyermekek – Mégis nagyszerűek
Nagyon fontos tudni, a gyerekek kiszívják a vérünket. Lerágják a húsunkat. Kinyiffanunk. Mégis egy csomó öröm és nagyszerűség van benne, és az ember úgy gondolja, hogy ez a legjobb dolog, ami valaha történhetett vele – vall a gyermekvállalás viszontagságairól Vekerdy Tamás gyermekpszichológus a Nevelésünk titkai című könyvben.
Nagyon fontos tudni, a gyerekek kiszívják a vérünket. Lerágják a húsunkat. Kinyiffanunk. Mégis egy csomó öröm és nagyszerűség van benne, és az ember úgy gondolja, hogy ez a legjobb dolog, ami valaha történhetett vele – vall a gyermekvállalás viszontagságairól Vekerdy Tamás gyermekpszichológus a Nevelésünk titkai című könyvben.
Valószínűleg nincs Magyarországon édesanya, aki ne hallgatta volna végig a védőnőjétől, a játszótéri anyukáktól vagy éppen az óvónőtől, miképp kell gyereket nevelni, s ezeken az eszmefuttatásokon keresztül meg ne ismerkedett volna Vekerdy Tamás néhány gondolatával. Hazánk egyik legnevesebb oktatáskutatója és gyermekpszichológusa rengeteg tanulmányt, könyvet és előadást tudhat maga mögött, a Nevelésünk titkai című könyvben azonban civilként, saját szülői élményeiről és megpróbáltatásairól beszél. A Családháló egyfajta összképet próbált nyújtani a közel harminc oldalas beszélgetésből.
Civilként otthon
Vekerdy negyvenes évesen lett apa, legidősebb fia ma már 32 éves, legfiatalabb gyermeke, egyetlen lánya pedig húsz. Vekerdy szerint nem könnyebb pszichológusként szülőnek lenni, éppen ezért feleségével úgy döntöttek: négy gyerekükhöz civilként viszonyulnak. „Elsősorban a feleségemnek köszönhető, hogy normálisak a gyerekeink. Ő volt az érzelmi kemence, a házi tűzhely, az a lény, akiből sugárzik az összetartó erő – magyarázza Vekerdy, kiemelve: felesége vállalta, hogy ő marad otthon a kicsikkel, és később is csak részmunkaidőbe ment vissza dolgozni. Ezzel kapcsolatban a gyermekpszichológus arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai napig nincs kitalálva, miképp kell kibontakoznia a női individuumnak a XXI. században. Hogyan lehet összeegyeztetni azt, hogy a nők ugyanolyan teljes jogú bankvezérek, vagy akár politikusok legyenek, miközben gyereket szülnek, szoptatják őket.
Vekerdy állítja, több gyermekkel könnyebb. Mint mondja, az első gyereknél eleve szorongóbbak a szülők, be akarják bizonyítani, hogy ők a tökéletesek. Idővel azonban jó értelemben oszlik a fegyelem. Van egy régi mondás – mutat rá -, mely szerint az első pelenkát még főzi, mossa és vasalja a szülő, a másodikat már csak mossa, a harmadik pedig mindössze szárítja…
Ne dobjuk ki az öcsit mégse
A testvéri konfliktusokról szólva Vekerdy saját példát elevenít fel. Állítólag egyszer idősebbik fia azt tanácsolta, dobják ki öccsét az ablakon. A pszichológus szerint erre a legjobb reakció az, ha minden indulat nélkül azt feleljük: kisfiam, ő is a mi gyerekünk, téged sem dobtuk ki, őt sem fogjuk. Vekerdy arra is figyelmeztet, a felvetés a gyerek részéről teljesen érthető, hiszen korábban minden figyelmet ő kapott a családban, azonban az új jövevény érkezésével hátrébb szorult. Érzékeltetni kell az idősebbel, hogy épp annyira, sőt jobban számítunk rá, mint eddig – tanácsolja, rámutatva: rendkívül sokat segít, ha a nagyobb gyereket bevonjuk a kisebb gondozásába, ezzel is erősítve a tényt, hogy szükség van rá a családban.
Vekerdy szerint egyes esetekben – közös étkezések, mese, lefekvés – egyértelmű határokat kell kijelölni a gyermek számára, azonban az élet többi területén adni kell a gyermeknek bizonyos szabadságot. A szobatisztaság kérdéséről szólva úgy fogalmaz, minél jobban erőltetik a dolgot, annál nehezebben megy. Véleménye szerint az öt éves korig tartó éjszakai bepisilés normális, ezért sem érti, miért veszik ennyire komolyan, hogy óvodába is csak szobatiszta kicsiket vesznek fel.
A büntetés sem kenyere. Állítása szerint nagyon ritkán csapott gyermekei a popsijára. Magyarázatképpen hozzáteszi, ha jóban vagyok velük, és elszomorodom valamiért, és emiatt nem szólok hozzájuk, akkor jobban megérzik, hogy baj van, mint bármi mást. Példát is hoz, ha a kisgyerek rugdosni kezdi unalmában a szülőt, akkor elég annyi, ha leguggolunk, és azt mondjuk: „Misi nem. Ezt nem!” És nézünk rá. Ez az úgynevezett intenció ereje, azaz a bennünk élő szándéké. Ugyanakkor – tartja – a hitelesség rendkívül fontos. Segítségével rendkívül könnyű minden. Ha a szülő elismeri, hogy hibázott, nem gyengeséget, hanem, erőt mutat.
Kinyiffanástól a legjobb dologig
Vekerdy Tamás korábban többször is kampányolt a televíziózás ellen. „Nem volt tévénk, sőt, mi magunk sem néztünk televíziót, míg a gyerekek kicsik voltak” – eleveníti fel a régi időket. Megérte, ugyanis nem alakult ki az úgynevezett függőség bennük. Ezzel kapcsolatban kitér arra is, hogy a tévé és a monitor leülteti a gyereket, holott abban a korban mozogniuk kellene. Nem másznak fára, nem mozognak eleget – sorolja a következményeket a gyermekpszichológus, rámutatva: nem tudják megélni aktivitásukat, ezért pótcselekvésekre szoknak rá, és megnő bennük az agresszív feszültség is.
A szakember az interjú végén a gyermekvállalás alapjairól beszél. „Nagyon fontos tudni, a gyerekek kiszívják a vérünket. Lerágják a húsunkat. Kinyiffanunk” – fogalmaz meglepő keménységgel Vekerdy, kiemelve: mégis milyen nagyszerű dolog, mikor felkapja gyermekét és marháskodik vele. Véleménye szerint az emberi lét köre kitágul a gyerekkel, és egy csomó öröm és nagyszerűség van benne, és az ember úgy gondolja, hogy ez a legjobb dolog, ami valaha történhetett vele.