Megújult a II. kerületi Macis játszótér

Megújult a II. kerületi, Görgényi úton található Macis játszótér 32 millió forintos önkormányzati támogatásból a Pilisi Parkerdő Zrt. kivitelezésében.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
játszótér
2019. augusztus 06. MTI

Budapest, 2019. augusztus 6. Egy kislány a csúszdán a felújított Macis játszótéren az átadóünnepség napján a II. kerületi Görgényi út végén 2019. augusztus 6-án. A játszóteret a Pilisi Parkerdõ Zrt. és a II. kerületi önkormányzat együttmûködésének eredményeként újult meg a Budapesti Erdészet kivitelezésében. MTI/Bruzák Noémi

A parkerdő kedden, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a megújult játszótéren főleg fából készült, egyedi tervezésű eszközök, hinták, mozgalmas, erőpróbáló játékok – kalandmászóka, oszlopbolyongó – és statikus szoborjátékok kaptak helyet.

A talaj biztonságos, ütéscsillapító burkolatot kapott, a játszótér központi témája pedig az erdei élővilág, azon belül a barna medve lett – tették hozzá.

Ismertették, az önkormányzati támogatásból a játszótér környezetét is rendbe tették: új utcabútorokat helyeztek el és felújították a parkolót, az erdei sétautat, valamint a szemeteseket is.

A közlemény szerint  Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a II. kerület polgármestere a játszótér átadóján azt mondta, az együttműködés célja a város erdőterületeinek megóvása, a II. kerület természeti fenntarthatóságának és a kerületben élő családok életminőségének javítása.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi