Pelust cserélek bugyira

Amikor adottak a feltételek, magától szobatiszta lesz minden gyerek. Várd ki, amit kell, és teremtsd meg, amit lehet - legjobban így segíted elő ezt a folyamatot.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2016. január 26. Gyarmati Orsolya

Amikor adottak a feltételek, magától szobatiszta lesz minden gyerek. Várd ki, amit kell, és teremtsd meg, amit lehet – legjobban így segíted elő ezt a folyamatot.


Zóráéknál nagy csomag pelenka áll a sarokban. Az utóbbi két hétben lassan fogy, mert a 26 hónapos Hédi már csak alváshoz visel pelust. – Szinte egyik napról a másikra váltottunk bugyira, először inkább csak kísérletképpen próbáltam ki itthon. Többször is szárazon találtam a pelenkáját, észrevettem, hogy nem “folyamatosan” pisil, kakiláskor meg leguggol, abbahagyja a játékot, látszik az arcán, hogy tudja, mit csinál – sorolja Zóra az előzményeket.

A test készen áll

Ezek azok a testi feltételek, amelyek nélkül semmi értelme elővenni a bilit. – A hólyag befogadóképességének megfelelő méretűnek kell lennie ahhoz, hogy több vizeletet tároljon, több idő elteljen, amíg telítődik és ürül. A húgyhólyag telítődési szakaszában a vesék megtöltik a hólyagot. A hólyag a tárolókapacitásának határáig alacsony nyomáson képes tárolni a vizeletet, ez még nem is érezhető. A szobatisztaságra érett kisgyerek érzi, ha megtelt a hólyagja, mert a húgyhólyag nyomása nő, a hólyagfal megfeszül (“megteltem” jelzés). A hólyag falának feszülése reflexesen elindítja a vizeletürítést, amit a medencefenék izomzata akaratlagosan “elzárhat”. Ez a képesség négyéves korra minden kisgyermekben kialakul – magyarázza dr. Sándor György gyermeknefrológus, a Vizelési Tréning Program szakértője.

A bélműködés “eredményét” általában hamarabb észlelik a kicsik, erőteljesebb az inger, egyértelmű az érzés, hogy tele a pelus. Az étkezés, alvás, mozgás rendszeres ismétlődése, tehát a kisgyerekkorra kialakult napirend következtében az emésztés is mindennap nagyjából hasonló ütemben zajlik, anya tudja már, mikor várható kaki. Ám a szobatisztaság eléréséhez az szükséges, hogy ne anya, hanem a kisgyerek vegye észre, mi történik.