Dolhai Attila: “Mindig ki kell mondani, amit gondolunk!”

Három musical, két operett, egy új nagylemez, három premier és három kislány – hogyan tudja egy karrierje csúcsán lévő musicalszínész összeegyeztetni a munkát a családdal? Erről kérdeztük Dolhai Attila musicalszínészt.

Családháló: Három lányod van, milyen a tanévkezdés?

Dolhai Attila: Luca már tavaly is iskolás volt, Emma most lett elsős, Anna pedig idén kezdené az óvodát, bár lehet, hogy ezzel még várunk egy kicsit. Lucának nem okozott újdonságot a tanévkezdés, bár egyáltalán nem várta az iskolát, nála még nyár van. Emmánál viszont nagyon más a helyzet! Azt hittem, ilyen nincs is, hogy egy kisgyerek azt érzi, öröm iskolásnak lenni, de úgy tűnik, Emma nagyon örül, hogy iskolába járhat, boldog, hogy új a helyzet, nagyon buzgó kiselsős. Érdekes volt ezzel szembesülni. Már második nap azt mondta, hogy nem kell őt bekísérnem, vagányan bement egyedül az osztályába. Még az elején vagyunk, kíváncsi vagyok, meddig tart ez a nagy lelkesedés nála!

CSH: Reggel Te mész a lányokkal iskolába?

D.A.: Igen, reggel én viszem őket is, meg más gyerekeket is, délután pedig vagy a feleségem, Viki megy értük, vagy egy másik apuka.

CSH: Nyáron a különböző koncertek mellett zajlottak a Parasztbecsület próbái és premierje a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Jutott emellett idő családi együttlétre?

D.A.: Valóban nagyon sok volt a munka ezen a nyáron, de azért sikerült együtt elmennünk Sümegre a várjátékokra. A lányok nagyon szeretik a lovakat, és a sok gyönyörű királykisasszonyos ruhába öltözött szereplő is nagy élmény volt nekik.

CSH: Luca akkor született, amikor megkaptad a Mozart!-ban az első főszerepedet. Fel lehetett készülni arra, hogy ez az újfajta élet – ami a főszerepet illeti – mennyi időt, energiát fog igénybevenni?

D.A.: A Mozart! előtt is sokat dolgoztam már színházban, nem volt teljesen ismeretlen számunkra ez a fajta életmód, és Viki már akkor jól ismerte a habitusomat, nem volt számára újdonság, hogy ha dolgozom, akkor abba teljes erővel belevetem magam, így a főszerep nem nagyon változtatta meg az életünket.

CSH: De Luca születése igen…

D.A.: Persze, ő igen. Az első időszak nehezebb volt, de mostanra nagyon komoly rutint alakítottunk ki, és ehhez már a gyerekek is hozzászoktak, bár vannak helyzetek, amikor nehezen viselik, hogy én nem vagyok velük. Tegnap például egész nap fotózáson voltam, és Anna, a legkisebb elsírta magát, hogy “hol az én apukám?” De azt gondolom, ilyen helyzetek mindenhol előfordulnak, ahol az apuka dolgozik. Nyáron sokat voltunk együtt, kicsit jobban hozzám szoktak és most nehezebb, hogy elkezdődött a tanév, az évad és megint dolgozni kell.

CSH: Azt a példát hoztad otthonról, hogy a család a legfontosabb mindenekelőtt, még akkor is, ha van mellette egy komoly karrier?

D.A.: Mindenki egy kicsit úgy él, ahogy otthon látta. Nekem is van egy mintám, de persze az ember mindig próbálja a dolgokat kicsit máshogy, talán kicsit jobban csinálni, viszont az alapvető értékek ugyanazok, mint amit én láttam a szüleimnél. Én is azt gondolom, amit édesapám, hogy a család az első, de az is fontos, hogy legyen egy olyan munka, ami biztosítja a család megélhetését. Az, hogy ez a munka az én esetemben egy művész karrierrel és, mondjuk úgy, reflektorfénnyel jár, az már más helyzet. Időnként én sem látom át, mi mindenről mond le a család miattam. Azt szokták mondani, hogy arra van időd, amire szakítani akarsz , de én azt látom, hogy most nem ezt a világot éljük. Lehet válogatni a munkák között és finnyáskodni és nem megélni belőle, de én inkább úgy döntöttem, hogy több lábon állok, s igen, néha sokat vállalok, de öt ember eltartásáért vagyok felelős.

CSH: A feleséged még otthon van a legkisebb lányukkal, Annával?

D.A.: Igen, Anna még csak hároméves, lehet, hogy még egy évig otthon marad Vikivel, aki főállású anya, aztán meglátjuk, hogyan  lesz. Viki azt a modellt hozta otthonról, hogy az anyuka otthon van, hátteret és biztonságot ad.

CSH: Látnak téged a gyerekeid színpadon szerepelni?

D.A.: Koncerten már láttak, színházban még nem. A szerepeimből adódóan nem biztos, hogy értenék, hogy is van az, hogy apa valakit eljátszik. Volt arra példa, hogy azt mondták az egyik színpadi partneremre, hogy az az anya, mivel hosszú haja van és apa ölelgeti…Gyerekdarabokon keresztül szép lassan meg lehet velük értetni, milyen az a világ, amit látnak a színpadon. Már rengetegszer voltak bábszínházban, a Dzsungel könyvén, most jönnek a Szépség és a Szörnyetegre, aztán majd meglátjuk.

CSH: Hogyan tartjátok a kapcsolatot, amikor hosszabb ideig nem vagy otthon?

D.A.: Sokat telefonálunk, bár van, amikor megbeszéljük, hogy most pár napig ne hívjuk egymást, mert fél napig tart, mire túlteszik magukat azon, hogy nem vagyok velük, és csak a hangomat hallhatják.  Szerencsére nem vagyok olyan sokat huzamosabb ideig távol, és például Szegedre sokszor lejönnek a szabadtéri játékok alatt.

CSH: Jelenleg öt darabban játszol, van egy új koncertprogramod és ebben az évadban három új bemutatóban kaptál főszerepet az Operettszínházban. Fejben le tudod rakni a munkát, amikor hazaérsz?

D.A.: Igen…nem! Persze a hivatalos válasz az, hogy igen, persze, de valójában nem tudom. Most elkezdődött az évad, és a gyerekek ezt megértik, muszáj nekik megérteniük. Ráadásul csinálom az új lemezt, aminek októberben van a leadási határideje és novemberben jelenik meg, ez az új, önálló, élőzenekaros koncertprogramom alapja is.

CSH: Ezek szerint már tudod, hogyan kell 24 órából 48-at csinálni?

D.A.: Nem tudom, sajnos, de jó lenne!

CSH: Szerinted mitől tud jól működni egy házasság?

D.A.: Minden napnak új a feladata. Az biztos, hogy a konfrontáció és a vélemények ütköztése elkerülhetetlen. Ha egy házasságban ez nem történik meg,  akkor az egyik fél biztos, hogy meghunyászkodik. Szerintem az a legfontosabb, hogy mindig kimondjuk, amit gondolunk, még akkor is, ha azzal megbántjuk a másikat, és utána tudni kell bocsánatot kérni.

Fotók: Ancsin Gábor