Ahol nem végeznek majd egyetlen abortuszt sem

Kórház, de egyházi fenntartású.  A hierarchia itt másodlagos, hiszen a legfontosabb az, hogy a személyzet valódi, összetartó közösségként a gyógyítás teljességére, az egész emberre figyeljen. Múltról, keresztény értékrendről, vezetésről és tervekről beszélgettünk a Bethesda Kórház főigazgatójával, Dr. Velkey Györggyel.

Családháló: A Bethesda egyházi fenntartású kórház, ami elég ritka Magyarországon. Kevéssé vonatkoznak az intézményre az egészségügyet érintő változások, mint az állami fenntartásúak esetében?

Dr. Velkey György: A 150 éves Bethesda huszonnégy éve, a rendszerváltás környékén került a református egyház felügyelete alá. Mi, az itt dolgozók ezt küldetésként éljük meg:  a gyógyítás teljességére, a beteg minden egyes igényére épp úgy szeretnénk odafigyelni, mint azokra, akik kiszorultak az ellátórendszerből. Az állami rendszerrel egyrészt nagyon szoros a kapcsolatunk, hiszen a Bethesda országos nagy profiljai (az országos égésközpont, a gyermekepilepsziai ellátás, a gyermekrehabilitáció és az intenzív ellátás) szorosan kapcsolódnak hozzá. Ugyanakkor önálló fenntartónk van,  miközben a többi három egyházi kórházzal is szorosan együttműködünk. Alapvetően az egészségügy jogszabályai, törvényei és azok változásai mindig hatnak ránk is, de sokszor nem közvetlenül, például a most bevezetendő kancelláriarendszer sem fog minket érinteni.  Ennek az állami rendszeren kívüliségnek időnként hátránya is van, mivel emiatt bizonyos forrásoktól korábban elestünk, ami nemritkán vezetett nehéz helyzetekhez.

CSH: Említette, hogy a teljes embert igyekeznek nézni, nem csupán a betegséget. Hogyan lehet egy olyan csapatot „összehozni”, amelynek minden tagja ezt az értékrendet vallja magáénak?

V.Gy.: Ez egy sok évtizede indult, és még most is zajló munka, aminek már sok a kézzelfogható eredménye. Az általunk megfogalmazott szemléletmód lényege, hogy odafigyelünk a betegre, a környezetére és minden igényére. Ez persze elsősorban a tartósan nálunk fekvő betegek, az égett vagy epilepsziás páciensek, a krónikus bélbetegségben szenvedők esetében valósulhat meg igazán. Kimondtuk azt is, hogy fel merjük vállalni a kórházban fekvők családjainak szociális problémáit, a családterápiás igényeket, a gyerekek pszichés problémáit, viselkedészavarait, és közel engedjük magunkhoz a betegség kapcsán felmerülő spirituális kérdéseket is. Éppen ezért kezdetektől úgy választjuk ki a munkatársakat, (és ők is úgy találnak ránk), hogy mindezt ők is fontosnak tartsák, s persze a belső megbeszélések és a munka során egyre érzékenyebbé is válnak erre a fajta értékrendre, hozzáállásra. A Bethesdában dolgozó 350 munkatársunk nagy részének valóban ez az egyéni gyógyítási filozófiája is, és ebből következik a másik eleme annak, amit csinálunk: hogy a gyógyító tevékenység alapvetően közösségi munka, ezért nagyon nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az itt dolgozók jól működő közösségben tudjanak létezni, ahol a hierarchia másodlagossá válik. Egyenlő emberi értékeket hordozunk, és nagyobb részünknek az adja a biztonságot, hogy egy spirituális dimenzióban  is látjuk magunkat, de akik nem így gondolkodnak, mert nem hisznek Istenben, azok is értik és érzik ennek a jelentőségét. Komplex emberre és családra figyelés, közösségi munka – ez a Bethesda működésének lényege.

CSH: Keresztény emberként és orvosként hogyan tudja ezt a két dolgot ötvözni?

V.Gy.: Én úgy érzékelem, az egészségügyben dolgozók között nagyobb arányban vannak keresztény emberek. Az európai orvoslás a keresztény diakóniából, a  karitászból, illetve a zsidó jótékonyságból indult, ezekből épült ki a XX. században a szolidáris egészségügyi ellátás. Ugyanakkor az is lényeges, hogy ezt a munkát jól végezni csak nagyon erős belső motivációval lehet, amihez alapot leginkább az erős hit tud adni. Élet-halál mezsgyéjén, az emberi egzisztencia alapkérdései körül mozgó hivatás ez. Nekem fiatal orvosként és keresztény emberként alapdilemmám volt, hogyan élhető meg a kettő együtt, de végül sok más társammal együtt megtaláltuk a választ a Bethesdában: a gyógyítást közösségben kell végezni, megélve a kereszténységünket és egyúttal egy kiteljesedett diakóniai jellegű szolgálatot nyújtva.

CSH: Egy gyermekkórházban a szenvedéssel, a fájdalommal való szembesülés hatványozottan nehezebb lehet, mint egy „átlagos” intézményben. Mi segít, hogy stabilak maradjanak és valódi támaszként tudjanak szolgálni a kis betegeknek?

V.Gy: Éppen az előbb felvázolt szemlélet. Ha az ember ismeri a saját helyét és útját, és érti is, alázatossá válik azáltal, hogy megismeri saját kompetenciáinak határait, és azokon belül megteszi a lehető legtöbbet. Ha van egy szenvedő gyerek, akkor közösségként tesszük fel a kérdést: mit tudunk neki adni, hogyan tudunk rajta segíteni?

CSH: Új szemléletű szülészeti osztály megnyitását tervezi a Bethesda. Mit lehet erről tudni?

V.Gy.: Sokszor és sokféleképpen megfogalmazódott már nálunk az az igény mind egyházi, mind társadalmi részről,  hogy a szülészeti ellátásban nagy szükség volna egy új szemléletű modellre. Mára jó kapcsolatrendszerünk alakult ki olyan ellátókkal, akik ezt az irányt értik, és szívesen képviselnék is azt a leendő osztályon. Az új szülészet három alappillére a  természetes, kevésbé medikalizált, ugyanakkor teljes biztonságot adó szülészeti háttér megteremtése, az élet védelmének a hangsúlyozása, tehát egy abortuszmentes szülészet, valamint  a szülészetre rárakóott anyagi disszonanciák kitisztítása, azaz egy világos pénzügyi rendszer megteremtése. A megvalósuláshoz már elkezdtük az egyeztetéseket.

CSH: Tehát az új szülészeten egyáltalán nem fognak abortuszokat végezni?

V.Gy.: Így van.

CSH:  Van még ilyen kórház az országban?

V.Gy.: Nincsen, jelenleg  az abortusz végzése a protokoll része.

CSH: Tehát kötelező elvégezni, ha egy anya azt kéri?

V.Gy.: Rendszerszerűen igen, ugyanakkor van egy jelentős réteg Magyarországon, amelynek  tagjai ezzel nem értenek egyet, és úgy gondoljuk, hogy megvalósítható kell legyen egy olyan intézmény, ahol nem történik terhességmegszakítás.