„Olyanok a kuflik, mint mi mindannyian vagyunk”
Régen tobzódott már magyar mese ennyi fura figurában. Dániel András kuflitörténetei augusztus közepén elérték a mozikat is: Jurik Kristóf, Pálfi Szabolcs és M. Tóth Géza készítettek belőlük epizodikus, egész estés animációt.
– Nem is kifli, nem is kukac: hogy jött, hogy kuflikról írjon meséket? Gyerekek adták az ötletet?
– Leginkább a saját rajzaim. Gyerekkorom óta nagyon sokat firkálok minden kéznél lévő felületre. Azokat a firkákat pedig, amelyekről úgy gondolom, még jók lesznek valamire, el szoktam tenni. Így akadtam rá a kuflikra, akiknek a neve a kifli és a kukac összevonásából jött létre. Rájuk néztem, tűnődtem, mihez hasonlítanak leginkább, és ez a két dolog jutott eszembe elsőre. Egy jó név pedig már könnyen hoz magával történeteket.
– Legalább annyira bizarr arcokról van szó, mint amilyenek a hasukban tévét viselő teletubbie-k is voltak. És nagy kalandok egyikükkel sem esnek meg: az egyikek tabipudingot esznek és porszívóznak, míg a kuflik jóbogyót szednek és vadmarcipánt nassolnak. Cél volt, hogy egy nyugisabb világot teremtsen a különös figuráinak?
– Arra gondoltam, hogy ezt a hét furcsa figurát odadobom egy senki földjére, amelyet a mesében Elhagyatott Rétnek hívnak, és megnézem, mi történik ott velük. Olyan történeteket szerettem volna, amelyekből hiányzik a megszokott, a jó-rossz szembenállására épülő dramaturgia. Hogy jön a gonosz, és porig rombol mindent, de aztán a jók győzedelmeskednek felette. Mindenütt ezt az ősi népmesei toposzt látom, én pedig néhány olyan alakról akartam mesélni, akik nem akarnak senkitől semmit, legfeljebb azt, hogy hagyják őket békén. Ami aztán persze nem mindig jön össze nekik.
– Nem is hiányolják a gyerekek, hogy legyen egy rossz, aki felett diadalt lehet aratni?
– Szerintem kapnak éppen elég ilyen történetet. Úgy látom, a kuflikban épp ezt a furcsa hangulatot szeretik, amit ön az előbb nyuginak hívott. Azt, hogy nincsenek félelmetes dolgok, eget rengető problémák, inkább viccelődés, valamint furcsa fantázialények tobzódása.
– A kettőt pedig össze is kapcsolja olykor. Ilyen amikor a bizarr figura lemondóan sóhajt: „Nem szeretem az olyan könyveket, amik tele vannak furcsa lényekkel.” Aggódott, hogy a kicsik is így lesznek ezzel?
– Bízom a gyerekek humorérzékében, de a szüleikében is. Eddig az a tapasztalatom, hogy van okom erre. A kicsik kevesebbet tudnak a világ realitásairól, mint a felnőttek. Sajátos magyarázatokat adnak a dolgok működésére, amelyek sokszor jóval szórakoztatóbbak, mint a mi unalmas felnőttmagyarázataink. Talán ezért van, hogy fogékonyabbak a kuflis abszurditásokra.
– És a tanulságok elmaradása sem probléma? Sokszor épp azt látjuk, hogy a kuflik a lustaságukkal, az egyszerűségükkel járnak jól. Jó példa ez a gyerekeknek?
– Úgy gondolom, néha lehet egy kis pihenőt adni a gyerekeknek, sőt magunknak is. Annyi tanulságot próbálnak rájuk erőltetni, hogy nem baj, ha néha nézegethetnek olyan történeteket, amelyeknek ez nem céljuk. Nyilván kellenek az olyan sztorik is, amelyek valamiféle példát adnak, mintát mutatnak, de a kufliknak ez a felelőtlen szabadsága is kifejezetten üdítő lehet.
