Tánccal a lelki gyógyulásunk útján
A csecsemőkori sérelmekről talán nem is tudunk. Néha pedig csak azt sejtjük, érezzük, hogy valami nem stimmel. Ezeknek a problémáknak a felgöngyölítésében is segít a mozgás. A táncterápiáról és az ebben rejlő lehetőségekről beszélgetünk Végh Virág mozgás- és táncterapeutával.
Családháló: A táncterápia két részből áll. Táncból és terápiából. A táncról az jut az ember eszébe, hogy ez egy művészeti ág, és nem, hogy valamiféle terápiás célokat szolgál.
Végh Virág: Csak másként érdemes ránézni. Hiszen a klasszikus táncokból formálódott ki maga. Még a 20-as években dolgozták ki ennek a módszernek az alapjait, a hogyant és a mikéntet.
Amerikából indult. A lényege, hogy hogyan lehet mozgással, felszabadult mozgással terápiás célokat is szolgálni. Hogyan tud ebből épülni a személyiség.
CSH: A mozgás egyenlős a tánccal? Minden mozgás egyben tánc is?
VV: Igen, akármit csinálunk, az táncnak nevezhető. Az emberi mozgások összessége, a személyiségünk apró rezdülései
CSH: Ez hogyan alkalmazható terápiaként? Erről a szóról betegség, gyógyítás jut az eszünkbe első hallásra.
VV: Használták gyógyításra is, például a 40-es években, pszichoterápiás betegeket is segítették felépülni ezzel a módszerrel. Főként gyerekeknél használták.
Amikor még csecsemő a gyermek, akkor érhetik olyan törések, olyan lelki sérülések, amik aztán az egész életére kihatnak. Régen ugye úgy vélték, hogy 3 éves koráig fejlődik az ember és utána úgy marad, nem lehet semmit kezdeni az esetleges problémákkal. Ezzel a táncterápiás módszerrel vissza lehet menni ezekbe a rétegekbe, és vissza lehet hozni, újra lehet élni, és egy biztonságos miliőben ezt korrigálni lehet. Ez egy korrekciós folyamat, ami hosszú, nem megy néhány perc alatt vagy óra alatt, hanem több éves folyamatról is lehet szó.
CSH: Ez csoportos foglalkozás? Ez nem egyéni.
VV: Egyéni terápia is van, de ez ritkán. A csoport azért fontos, mert egy jól összeválogatott csoportban benne van egy szociometriás kép is, és minél inkább különböző korú, és problémájú emberek is vannak egy helyen, annál inkább sikeresebb az integráció. Akikkel én foglalkoztam a pszichoterápiás osztályon, ők nem tudtak beilleszkedni, nem tudták elfogadni magukat, jól kifejezni. De minél inkább más-más korosztály van, minél több más problémával szembesülnek, annál inkább oldódnak.
CSH: És azért mert benne van ebben a szóban tánc, nem riadnak sokan vissza ettől a módszertől?
VV: Van, akit megriaszt, én azért szoktam nyitott csoportokat tartani, hogy megnézhessék, hogyan zajlik egy-egy ilyen alkalom, és ha fenntartásaik vannak az órával kapcsolatban, ki lehet próbálni. Ez nem kötelező, nem jelenti, hogy járni kell, de meg lehet nézni.
CSH: Ön korábban tánccal vagy terápiával foglalkozott?
VV: Én ápolónőként kezdtem a pályafutásomat, és abból képeztem át magam mozgásterápiás csoportvezetővé. Ez a pontos végzettségem.
CSH: Alapvetően hogyan használ ez a mozgásterápia?
VV: A mozgásterápia, a meghatározott zenékkel, és instrukciókkal, és egy biztonságos légkörrel, egy olyan szintre, a személyiség egy olyan szintjére tudja visszavinni az embert, de biztonságosan, ahol meg lehet mozdítani a személyiség legbelsőbb magját. Amit aztán újra lehet építeni.
Ezek a törések, sérülések, esetleg traumatikus emlékek, amik a memóriában tárolódnak, mélyen, ezek elérhetők mozgással.
Ezek verbálisan, beszélgetéssel nem elérhetőek, ezek, csak amikor együtt mozgunk, együtt csinálunk valamit, akkor tudjuk, hogy mi történik, de nincsenek rá szavaink.
CSH: Akik erre a terápiára járnak, azok nem is beszélnek, nem is mondanak semmit a problémáikról, csak táncolnak?
VV: De. A csoport felépítése olyan, hogy verbális visszajelzéssel kezdődik. Körben mindenki elmondja röviden, hogy miért van itt, egy aktuális problémával. Ilyenkor az egész csoport rá figyel. Erre az egy emberre. Ez is nagyon fontos. A figyelem. Fontos megtapasztalni, hogy figyelnek ránk. Mindenki megosztja a másikkal a belső problémákat, utána kezdjük a mozgásos részt. Aminek van egy bemelegítő része, amikor csak egy kicsit megpróbálunk a testünkre figyelni, sétálunk a térben, megnézzük a teret, megérintjük. Minőségeket érzékelünk. Hideget, meleget. Keményet, lágyat. A tapintás az már ilyenkor létrejön. De még nem figyelünk a társainkra különösebben. Fokozatosan változik ez idővel. Az, hogy egymás szemébe nézünk, hogyan adunk kicsi érintést, hogyan adunk aztán erősebb érintést. A fő gyakorlatok aztán a páros, vagy hármas gyakorlatok.
Fontos a testtudat kiépítése, ez az egyik, hogy hogyan figyeljünk magunkra másképp. Nem úgy, ahogy a hétköznapokban szoktam figyelni, hanem úgy, hogy érzékeljem saját magamat teljes egészében. És akivel korábban történt valami, akár traumatikus élmény, akár egy nem megfelelő kapcsolat, ők nem tudják teljes egészében érezni magukat.
CSH: Mennyi ideig tart egy ilyen foglalkozás?
VV: A tánc után van még egy verbális rész, és aztán zárjuk. Alapvetően 5 óra, ami rendes, elkötelezett tagoknak van. A nyitott csoport 2 óra.
