Családháló

Kezdőoldal Beszélgetések Tari Annamária: a mai szülőknek egyszerre engedni és következetesen határokat felállítani is tudni kell

Tari Annamária: a mai szülőknek egyszerre engedni és következetesen határokat felállítani is tudni kell

Ma meglehetősen nehéz szülőnek lenni, de mindig arra kell gondolni, hogy a gyerekek sokkal nagyobb pácban vannak, mint gondolnánk sokszor. Nekik kell segíteni – mondja Tari Annamária klinikai szakpszichológus, akivel a Felelős Szülők Iskolája és a Családbarát Újbuda Program apasorozatának utolsó, május 4-i Elengedés online, offline című előadása kapcsán beszélgettünk.

Felelős Szülők Iskolája,

Az elengedés valamikor elsősorban az anyák dolga volt. Miért lett fontos ebben az apák szerepe?

A XXI. század elején a férfiak szerepe is változóban van, megjelent egy új trendcsoport, a Super Daddy, aki mindent megtesz felelősségteljes munkája mellett, hogy tökéletes apuka legyen. Az új szerep új nehézségeket is jelent, de látjuk az online és print médiában is, hogy szívesen fogadnak tanácsokat más apáktól, létrejöttek apablogok is már. Nyilván ez szorosan összefügg az anyaszerep változásaival is, sok családban már egyenrangúak a felek egy kis csecsemő érkezésekor is.

Hogyan tud jól elengedni ma egy XXI. századi szülő? Egyáltalán mikor kezdődik az elengedés?

Ha a klasszikus fejlődéslélektani téziseket nézzük, akkor az első „tegyél le” időszak kisgyerekkorban kezdődik, és folytatódik kamaszkorban és tinédzserkorban, ugyan változó feltételekkel, de hasonlóan fontos korszakként. A kamaszkori elengedés hagyományos kérdései, a bulik és kimaradások, a szexualitás és intimitás, a barátok és modellek, most is megvannak. Ezen nagy kérdések mentén kell ma egy szülőnek úgy XXI. századinak lennie, hogy egyszerre enged és következetesen határokat állít fel.

A következetes határokat különösen fontosnak tartod a gyerekek online életét illetően. Miért?

A 10-12 évesek már olyan mértékű online életet élnek, ami a kutatók szerint komoly veszélyeket is rejt. Tudjuk már, hogy a közösségi média az agy dopaminlöketére épít, ily módon válik addiktívvá, és hozza a gyerekeket olyan érzelmi állapotba, amihez a biológiai életkorhoz kötött érzelmi apparátusuk még éretlen. Szorongásokat élnek át, alkalmatlanságérzéssel küzdenek, mindez hatással van a személyiségfejlődésükre egy olyan életkorban, amikor még „árnyékra” lenne szükségük, nem a folyamatos kitettségre az online térben.

Új típusú apai hitelességre van szükség – mondtad az elengedéssel kapcsolatban nemrég. Nincs ez ellentmondásban az előbb említett erős szülői kontrollal?

Szerintem nincs ellentmondás abban, ha egy apa jófej és humoros, ugyanakkor képes kézben tartani a helyzetek feletti kontrollt és kijelölni a határokat a gyerekének. Bár sokszor azt gondoljuk, a jófej szülő az, aki mindent megenged, de valójában az ilyen szülő tudattalan szorongásokat kelt a gyerekében, mert a gyerek azt érzi, hogy nincsenek határok, amit pedig a szülőnek kellene tartani. De akkor hogyan védi meg, ha bármi baj lenne?

És tényleg: hogyan védi meg, ha bármi baj lenne? Szükséges például ehhez az, hogy a szülő lássa a gyermeke okostelefonjának (FB oldalának, Instagramjának, stb.) tartalmát?

Nagyon sok olyan applikáció van ma már, amelyik segít a szülőnek akár abban is, hogy távolról vezérelje gyereke telefonját. De nyilván a legjobb helyzet az, ha van köztük olyan bizalommal teli kapcsolat, hogy egy héten egyszer legalább megnézheti például egy tízéves „termését”. Nagyobb életkorban nyilván még több bizalom kell és az, hogy a gyerek tudja, ez nem olyan ellenőrzés, amit szankció követ, hanem védő-óvó.

A beszélgetés folytatását itt olvashatod.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Elmélyülés a napi rutin közben – Isten üzenetei édesanyáknak

Édesanyának lenni kegyelmi állapot, ami egyúttal rengeteg kompromisszummal és lemondással is jár. Legtöbbször az úgynevezett énidő tűnik el, éppen az...

Close