Természetesen anyatejjel

Egyes felmérések szerint hazánkban a félévesnél idősebbek esetében már 10 babából csak maximum 4 kap anyatejet, és ahogy növekszik a mesterséges táplálás piaca, úgy szorulnak vissza az anyatejes tápláláshoz kapcsolódó tradíciók is.

beszélgetések
2017. október 03. Vajda Boglárka

Faragó Andreával, a  XXII-dik kerületi Védőnői Szolgálat vezetőjével beszélgettünk.

Családháló: Milyen hagyománya van, ennek a rendezvénynek? Most 11-dik alkalommal rendezték meg.

Faragó Andrea: Hivatalosan van az Anyatejes nap, és ehhez kapcsolódik minden évben ez a rendezvény. Ilyenkor megállunk egy kicsit az éves rohanásban ünnepelni az anyukákat, akik tejet adnak, és akik szoptatják a gyerekeket. És részben ez a mi, saját ünneplésünk is, hiszen, hogy egy anyuka szoptat, megtanul jól szoptatni, az nagyon sok védőnői munkát is jelent, és a jól együttműködő anyukákkal jól tudunk együtt dolgozni.

Mindenki ünnepel.

CSH: Mekkora sikere volt az idei rendezvénynek? Mik az állandó témák, amik évről évre visszatérnek?

FA: Rengeteg visszatérő pontja van. Vannak támogatók, akik nagyrészt a XXII-dik kerületből vannak. Emellett előadások vannak, amik mindig az anyatejhez kapcsolódnak. Például most az oltásról volt szó, és a kismamák szülés utáni pszichés problémáiról.  Ez természetes, hogy előfordul és van. Akkor vagyunk megijedve, ha minden teljesen simán megy. Nagy boldogság, nagy felelősség szakad a családok, ezen belül az anyukák nyakába is.

A harmadik fő irány, a gyerekfoglalkozások. Énekes, dalos programok. Tátika, Kerekítő. Ők rendszeresen foglalkoznak a gyerekekkel. Minden évben itt van a kerületi Gézengúz, akik fejlesztenek. Ingyenes szűrés van, és tanácsadást is tartanak.

CSH: Milyen terveik vannak a jövőre nézve? Ha jól tudom megjelent az önkormányzat honlapján egy kérdőív, amely a szülőknek szól. Miről van szó pontosan?

FA: Igen, szeptember elején vezették be a szülői kérdőívet. Eddig a védőnőnek félévente, évente kellett státuszt készítenie, ez pedig havonta van.

Arra nagyon jó, hogy megtanítjuk a szülőket, hogy mit figyeljenek meg a gyerekükön. Mi az, ami eltérő egy kicsit, ha időben felfedeznek bármiféle problémát, az nyom nélkül kezelhető lesz. Elég sok pluszt jelent a szülőknek, és nekünk is, de én azt hiszem, hogy megéri.

CSH: Mi az elmúlt évek tapasztalata, az anyukák nyitottak, és elfogadják a védőnők tanácsait?

FA: Nekünk a kerületben nagyon jó a kapcsolatunk a szülőkkel, ez messzemenően látszik a statisztikai adatainkból is. Sokkal nagyobb százalékban szoptatnak például fél éves korig– 62 százaléka az anyukáknak- ha az országos átlagot nézzük, ez 40 körül van máshol.

Az évenkénti ÁNTSZ ellenőrzés is azt mutatja, hogy a státuszokban is jó a kerületi ellátórendszer.

CSH: Az édesanyák 60 százalékára mondta, hogy fél éves korig szoptatják gyermeküket. Ez mitől függ?

FA: Az első egy hónap a nagyon kritikus idő. Az fáj, az nagyon nehéz, az nagyon fárasztó. Ha az első egy hónapban sikerül az anyukában tartani a lelket, és megvan benne a szándék, akkor onnantól kezdve nyert ügyünk van.

Van olyan természetesen, akinek tényleg nincs elég teje, hiszen nem vagyunk egyformák. Sok mindentől függ. Hogy a baba mennyire erős, mennyire akar szopni, de a legjobban az kell, hogy akarjon az anyuka szoptatni. Ez a legfontosabb.

CSH: Ha nincs elég teje az anyukának, Önök milyen módon tudnak segíteni?

FA: Többféle módon. Most már lehet orvosi indoklás nélkül, hogy a baba 8 hónapos korig kapjon „női” tejet. Ezt különösen az ikres anyukák veszik igénybe, de bárki, aki úgy érzi, igényelhet.

A másik pedig a tápszer, amik egészen korszerűek már.