Ecetes-sós chips házilag

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. november 01. szerkesztő

Az angoloknál az ecetes-sós chips „nemzeti eledelnek” számít. Itthon nehéz hozzájutni, ezért is kisérleteztem a házi változattal. Nem lett rossz, sőt elég nagy mennyiség jött ki belőle, csak kevésbé ecetes az íze, mint a boltinak.

Hozzávalók:

7 db közepes méretű burgonya

napraforgóolaj

20%-os étkezési ecet

Bazsalikomos balzsamecet

A burgonyát megtisztítottam, és meghámoztam. Zöldséggyalun legyalultam egyesével a burgonyákat – és egy kicsit az ujjamat is, hurrá:). Átmostam őket így is, és beáztattam negyed órára ecetes vízbe. Olajat melegítettem egy nagyobb serpenyőbe, és 7-8 adagban kisütöttem. Fehéredésig kisebb lángon, utána nagyobb lángon, addig, amíg pirosra nem sül. Vigyázni kell, mert nekem az elején nem túl gyorsan sült, utána meg hipp-hopp megpirult. Sütés után elsőként papírtörlővel rétegesen bélelt tálba tettem. Ezután pedig egy tálcára. A tálcán sóztam a chips karikákat, és bazsalikomos balzsamecettel megspricceltem. Majd légmentesen záró sütis dobozba tettem.

A dupla ecetezés ellenére sem lett extra ecetes íze. Nem tudom, hogy a gyárban ecetport vagy ecetaromát –ha van ilyen- szórnak rá, de a bolti változatnak nagyon intenzív ecetes íze van.

Tipp: érdemes olajsütőben sütni. Ha a serpenyőt választjuk, ahogy én is, akkor nem árt egy kis elővigyázatosság! Az IKEA-ban kapható fröccsenésgátló rozsdamentes fedő, ezt mindenképp ajánlom. Aztán “védőruhát”, jó nagy szellőztetést az étel elkészítése után vagy szagelszívót, vagy mindkettőt. Illetve amikor az újabb és újabb adag chipseket sütöttem, mindig félrehúztam a lángról a serpenyőt és vártam kicsit,hogy az olaj hűljön, különben köz-, és konyhaveszélyes a mutatvány!