Ének-zene

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. október 16. szerkesztő

“Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egy-kettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának. (…) A zene is csak úgy száll belénk, úgy él  meg bennünk, ha munkával – gyakorlati zenéléssel- szántjuk fel lelkünket.” (Kodály Zoltán)

Folytatás…

Nálunk vidéken nem (volt) divat a gyerekek zenei nevelése. Nem járnak kisdiákok hegedőtokkal a hátukon, vagy klarinét bőrönddel a kis kezükben. Tisztelet persze a kivételnek, de olyat én még nem láttam (de ez valószínűleg az én hibám…). Hogy ennek mi az oka, nem tudom, talán fontosabb, hogy valaki tudjon csirkét pucolni-bontani, vagy disznóólat takarítani, de zenélni? Ennek megfelelően tudok csirkét boncolni, hogy aztán ehető formában végezze, de az énekhez-zenéhez kapcsolható bármiféle készség megfelelő képzés hiányában, persze, de elkerült. Budapesti egyetemi éveim alatt aztán rájöttem, hogy itt szinte mindenki jár valamilyen zenei vonatkozású közösségbe: egyetemi kórus, templomi kórus, zenekar, zongoraóra, szolfézs, stb. Persze az uram is járt-jár majdnem mindegyikre és énekelni is tud és persze ért a zenéhez, ennek megfelelően nem tud csirkét pucolni (de már tud disznót ölni, de ez nem tartozik a tárgyhoz szorosan). Megegyeztünk, hogy a Lány zenei neveléséért ő a felelős. No de én vagyok vele itthon, és kénytelen vagyok én énekelni neki. Előszedtem Halász Jutkát a fiókból és a jútúbról és énekeltem. Először nagyon nehezen ment, se a dallam, se a szöveg nem stimmelt. Aztán egyre jobban belejöttem és ma már kottát olvasni tanulok (ezt most lassan mondom, hogy én is elhiggyem). Beszereztem egy könyvet, amit óvónők használnak a gyerekek zenei fejlesztéséhez (Forrai Katalin: Ének az óvodában, 1974). Ebben a könyvben rengeteg régről ismert dal és mondóka van. Emellett sok új is, melyeket most tanulgatok. Az én személyes kedvenceim a Weöres Sándor gyerekversek Kodály dallamaival. A másik nagy kedvenc, Halász Judit. (A gimis ballagásomon is az ő CD-it kértem ajándékba.) Szoktuk hallgatni a Picur Rádiót is, de az én ízlésemnek túl modern dalokat játszanak benne.

Összeállítottam nektek egy csokorra való gyerekdalt a youtubon. Itt tudjátok hallgatni és tanulgatni a dalokat. Folyamatosan bővítem, ezért érdemes feliratkozni vagy többször is benézni. Fogadjátok szeretettel, remélem segíteni fog ha ti is olyan botladozva indultok el az éneklés területén, mint én.

Kattints ide! Gyerekdalok, mondókák lejátszási lista a youtubon.

 

A Cumi&Rúzs blog ott van a Facebookon is! Klikkelj ide és lájkold az anya-baba ötletekért és inspirációkért!