Túró Tomi

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2014. május 01. szerkesztő


A szendvicskrémekkel és társaival korábban szimpatizáltam, de egyre több terméken érzem a műízt. Ráadásul amióta elolvasom, hogy egy-egy termék miből készült, azóta nehezebben állok rá, hogy megvásároljam. Ebből kifolyólag egyre több dolgot készítek itthon és folyamatosan kísérletezek a különböző krémekkel, feltétekkel.

Mi tagadás, nincs is jobb dolog, mint a gangról begyűjteni a friss zöldnövényeket. Akkor is, ha a szomszédok nem nézik jó szemmel, hogy minidzsungellel színesítem az ódon folyosókat. Mindig is szerettem a kidíszített szendvicset, így a túrókémmel megkent kenyerekből is gyorsan bohócfejet hoztam létre.

 

Hozzávalók:

 

25 dkg túró

1 pohár tejföl

fél csokor petrezselyem

5-6 levél bazsalikom

kis csokor snidling

3 szál zöldhagyma

1 teáskanál oregánó és kakukkfű – ha van, lehet friss is

2 gerezd fokhagyma

Díszítéshez: olívabogyó, kápia vagy kaliforniai paprika, petrezselyem

 

A túrót villával összetörjük. A zöldnövényeket megmossuk, lecsöpögtetjük, apróra vágjuk. A hagymának lehúzzuk a külső héját, apróra vágjuk, ha szép a szára, mehet az is.

A túrót a növényekkel, hagymával, fűszerekkel, zúzott fokhagymával és tejföllel simára keverjük. Megkenjük a kenyereket. Az olívabogyót megmossuk, lecsöpögtetjük, karikára vágjuk. A kápiát megmossuk, csíkokra vágjuk. A petrezselymet megmossuk és leveleire szedjük. Az olívából szemeket, a paprikából szájat, a petrezselyemből hajat készítünk.

 

Kapcsolódó cikkek

2014. június 15.

Gyors bableves

2014. június 15.

Norvég gyümölcsleves, fagyival