Vörös lencsés dahl

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. március 21. szerkesztő

A vörös lencse az egyik legismertebb indiai alapanyag, sokoldalúan felhasználható, nálunk is egyre több helyen árulják. Érdemes vele kísérletezni, hiszen számos előnye mellett az egyik az, hogy hagyományos párjával ellentétben áztatás nélkül 10-15 perc alatt megfő. 

Az indiaiak a száraz hüvelyesekből készült egytálételeket, sűrű leveseket „dhal”-nak nevezik. Hogy milyen a klasszikus változat, azt valószínűleg csak akkor tudnánk meg, ha ellátogatnánk Indiába igaz, ott is sokféleképpen készítik. Egy biztos, hogy amit én eddig Magyarországon dhal címszó alatt kóstoltam, az nagyon fűszeres és általában csípős volt.

Az erős paprika nem csak a gyerekek rémálma, én sem kedvelem. Nem csak azért, mert nem esik jól, de ember legyen a talpán, aki egy jó erős étel után elemezze az eredeti ízeket. Na de ez más tészta.

Vörös lencséből már többször készítettem levest, gondoltam itt az ideje egy sűrű egytálételnek is. Fogalmam sincs mennyire autentikus, de került bele krumpli és répa is. Finom, testet-lelket melengető ételt komponáltam, amit mindenki jóízűen kanalazott.

Hozzávalók 6 főre:

50 dkg vörös lencse

50 dkg burgonya

50 dkg sárgarépa

15 dkg sűrített paradicsom

1 l zöldség alaplé vagy 1l víz+1 bio zöldség leveskocka

1 szál póréhagyma

4 gerezd fokhagyma

1 db babérlevél

1 teáskanál őrölt római kömény

1 teáskanál kurkuma

1 teáskanál őrölt koriander

1 mokkáskanál curry

1 mokkáskanál őrölt gyömbér

Olívaolaj, só, frissen őrölt bors

Opcionálisan: 2-3 evőkanál mustármagos mustár

A lencsét átválogatjuk, megmossuk. A répát és a krumplit megmossuk, meghámozzuk. A répát karikára, a krumplit kis kockára vágjuk. A póré külső leveleit lehúzzuk, felkarikázzuk. 5 literes lábasban olajat melegítünk. Megpároljuk a pórét és megszórjuk fűszerekkel. A fűszeres-hagymás alapon átforgatjuk a répát és a krumplit. Felöntjük alaplével. Amennyiben kevés az 1 liter, pótoljuk annyi vízzel, amennyi az alapanyagokat ellepi. Ízesítjük babérlevéllel, és egészben tegyük bele a fokhagymákat. Ha a burgonya és a répa félig megpuhult, hozzáadjuk a lencsét és még adunk hozzá vizet, illetve belekeverjük a sűrített paradicsomot. Ha az összes alapanyag megfőtt akkor készen is van az étel. Ha szeretjük a mustárt, egy kicsit keverhetünk hozzá.