Családháló

Kezdőoldal Egészség és lélek A gyerek jobban tudja, mikor kell lefeküdni?

A gyerek jobban tudja, mikor kell lefeküdni?

Egy friss kutatás kimutatta, hogy az alvásidőt a csecsemők sokkal jobban ki tudják jelölni maguk számára, mint a szülők.

Írta: bencze.aron,

Egy friss kutatás kimutatta, hogy az alvásidőt a csecsemők sokkal jobban ki tudják jelölni maguk számára, mint a szülők.


Amerikai tudósok megállapították, hogy a legtöbb totyogó korú gyerek azért nem alszik el, mert a szülők túl korán fektetik le őket.

Noha a korai lefekvés a szülők számára felüdülés lehet, ha a gyerek órákig ébren fekszik az ágyában, akkor azt a helyet nem fogja az alváshoz kötni, ehelyett újra és újra meg fog jelenni a nappaliban, és legközelebb még nehezebb lesz letenni aludni. Amint azt a Colorado Egyetem szakemberei a Mind, Brain and Education című lapban kifejtették, ahhoz, hogy egy gyerek jól aludjon éjszaka, fontos, hogy a szervezetében megemelkedjen a melatonin szintje, ami a belső órát is szabályozza.

Ez nem minden gyereknél jelentkezik ugyanabban az időben, függ attól is, hogy mekkora fény van, ám attól is, hogy milyen a gyerek testi felépítése. Ha tehát olyan időpontban akarjuk alvásra kényszeríteni a kicsiket, amikor a szervezetük még nem jelzi annak szükségét, azzal sem nekik, sem magunknak nem teszünk jót, hosszú távon pedig azok a kisgyerekek, akik álmatlanul töltik az éjszakát, érzelmi és viselkedésbeli problémákat fognak produkálni. A kutatás során a szakemberek 14 harminc és harminchat hónapos kor közötti gyereket kísértek figyelemmel hat egymást követő éjszakán át, mely során többször ellenőrizték melatonin-szintjüket, megfigyelték, mennyi idő alatt aludtak el, illetve azt is, hogy hogyan viselkedtek. Általánosságban megállapították, hogy a legtöbb gyereknél 7 óra 40 perc körül emelkedett meg a melatonin szintje, és ha a szülők ezután még vártak fél órát az ágyba tevéssel, akkor a gyerek harminc percen belül el is aludt.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Gyerekek az I. világháborúban

Amikor 1914-ben eldördült az a bizonyos lövés, és Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös holtan esett össze, még senki nem gondolta, hogy...

Close