A méhben ellenségek voltak, de a pocakon kivül jó testvérek

Zorád falánksága majdnem testvére életébe került, de szerencsére az orvosok megtudták menteni a kis Sámson életét.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
döntés
2015. október 05. Csontos Dóra

Zorád falánksága majdnem testvére életébe került, de szerencsére az orvosok megtudták menteni a kis Sámson életét.


A terhesség alatt a kicsiknél fellépett az úgynevezett iker-iker transzfúziós szindróma. Ezt azt jelenti, hogy az erősebbik iker felfalja a másik elől, azaz vért vesz el a másik elől. Emiatt a rendellenesség miatt az egyik baba alul marad a fejlődésben, és életét is vesztheti még a méhen belül.

Sámson élete is csak egy hajszálon múlt, ugyanis Zorád elszívta előle a táplálékot. Édesanyjuk, Tímea még időben meghozta élete talán legkeményebb döntését. A kismama kérte, hogy az orvosok egy lézeres beavatkozással válasszák szét az összefonódott ereket.

– Zoárd volt a nagyobb a pocakomban, és most is ő eszik többet. Körülbelül egy kilogrammal nehezebb Sámsonnál – mesélte Tímea, aki férjével a napokban ünnepelte a kicsik első születésnapját. – Imádják egymást, ahogy felébrednek, már keresik is a másikat – tudta meg a Blikk.