A vérszegénységen is segíthet a folsav, ha más anyagokkal van jelen

A tápanyagok jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Nem csak azért, mert a test építőköveiről van szó, hanem azért is, mert szinte minden betegség kialakulásában szerepet játszanak, és komolyan befolyásolják az olyan örömteli időszakokat is, mint a várandósság. Ha ugyanis bizonyos tápanyagokból hiányt szenved a test, a veszélyezteti a magzatot is.

várandós
2019. április 18. ratkotunde.hu

A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére.

Vas, folsav és B12

A folsav szükségességét nem kell különösképpen kifejteni, hiszen ez az egyik legjobban ismert tápanyag, melynek külön szedése már egyetlen kismama számára sem lehet kérdés. Ugyanakkor megfeledkezünk sok már összetevőről, melyek hiánya szintén gondokat okozhat, még akkor is, ha a folsav ellátottságunk kitűnő.

Ezek közt első körben a vas és B12 hiányával foglalkozunk a folsavval karöltve. Ez a három tápanyag ugyanis szerepet játszik a vörösvérsejtek képzésében, ami kiemelt jelentőségű, főleg a várandósság alatt. Az édesanya szervezetében ugyanis ilyenkor megnő a vér mennyisége, hiszen a magzat vérellátását is ő biztosítja, míg a saját termelés be nem indul. Valamint a tápanyagszükséglet is jelentősen megnő ilyenkor, így a fokozott bevitelre – a szakemberek javaslatai alapján várandósvitamin formájában is – gondolni kell.

A vas jelentősége vitatahatatlan a szervezetben, hiszen hiányában az oxigén szállítása nem valósulhat meg kellő mértékben. A B12 vitamin az idegrendszer megfelelő fejlődése és az agy működésének támogatása mellett szintén szerepet játszik a vérképzésben. A három tápanyag együttesen komoly befolyást gyakorol a vér mennyiségére, így hiányállapotuk a várandósság alatt is anémiához, vagyis vérszegénységhez vezethet!

Kevés a vér

A nem megfelelő a vérállátás, azt a felnőtt szervezet is erősen megsínyli, nem is beszélve a magzatról. Sérülhet az idegrendszer fejlődése, megnő a fejlődési rendellenességek kialakulásának valószínűsége, a vetélés és koraszülés kockázata. A vér mennyiségének csökkenés az oxigén szintjének biztosítását is megnehezíti, így óriási, visszafordíthatatlan károkat szenvedhet a magzat – mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak.

A megfelelő vérképzés fenntartásához így elengedhetetlen ezeknek az anyagoknak a fokozott bevitele, amit a táplálkozás mellett a táplálékkiegészítők segítségével lehet a legjobban megvalósítani – nem csoda, hogy ma már szinte minden szakember javasolja a várandósvitamin szedését.

A bevitel azonban csak egy dolog, az anyagok felszívódásáról is gondoskodni kell, ez pedig két lépcsős folyamat. Egyrészt szem előtt kell tartani, hogy biológiailag aktív, szerves formában legyen jelen a vitaminkészítményben. Ez praktikusan  – citrát és –glükonát kötési formákat jelent (pl.: cink-citrát, vas-glükonát), így elérhető, hogy a bevitt anyagok akár 80%-kal jobban hasznosuljanak. A másik pont, hogy odafigyelünk arra, milyen más készítményeket szedünk. Egyes gyógyszerek ugyanis gátolják bizonyos tápanyagok felszívódását. Jelen esetben az antibiotikumok, a metformin, a protonpumpa inhibitorok, vagy a gyomorfekély egyes gyógyszerei jelentenek gondot.

A vas felszívódása lényegesen jobb, ha más anyagok is jelen vannak, mint a C-vitamin, a B-vitaminok, a cink, vagy a réz. Ennek megfelelően a kiválasztott várandósvitaminnál is fontos, hogy az megfelelően komplex legyen.