Az autizmus egyik jele már az élet első hónapjaiban megmutatkozik

Már kéthónapos korban kimutatható az autizmus egyik jele a gyerekeknél – derült ki amerikai kutatók új vizsgálatából, amely során a babák szemkontaktusát elemezték születésüktől három éves korukig.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
egészség és lélek
2013. november 11. szabo.daniel

Már kéthónapos korban kimutatható az autizmus egyik jele a gyerekeknél – derült ki amerikai kutatók új vizsgálatából, amely során a babák szemkontaktusát elemezték születésüktől három éves korukig.


A szakemberek arra jutottak, hogy a háromévesen autizmussal diagnosztizált babáknál már az életük első pár hónapjában megfigyelhető volt a betegség egyik legjellegzetesebb tünetének számító gyenge szemkontaktus. A Nature című folyóiratban közölt tanulmány szerzői szemmozgást követő technológiával mérték, hogy a gyerekek miként néztek és válaszoltak bizonyos szociális jelekre.

Az atlantai Emory Egyetem orvostudományi tanszékének szakemberei által vezetett vizsgálat szerint a későbbiekben autizmussal diagnosztizált babák már kéthónapos koruktól kezdődően folyamatos szemkontaktus-csökkenést mutattak, amikor természetes emberi interakciókat mutató videókat nézettek velük – adta hírül a BBC News.

“Ezek az autizmus legkorábbi jelei, amelyeket valaha megfigyeltünk” – húzta alá a kutatást vezető Warren Jones. A vizsgálat során a szakemberek 59 olyan csecsemőt figyeltek meg, akiknek esetében magas volt az autizmus kockázata, mivel a testvérük is a betegséggel élt, valamint 51 olyan babát is bevontak, akiknél alacsony volt a kockázat.