Az igazi és a látszólagos hasfájás

Sír a baba, ez kétségtelen! De elmondani nem tudja, mi is bántja pontosan. A felnőtt pedig találgat, hogy vajon mi lehet a baj. Hogy, hogy nem, a hasfájás a leggyakoribb magyarázat, amit találunk, de hogy miért, az inkább érthetetlen, mint logikus.

Annak ellenére, hogy a kitartó, kétségbeesett, vörös fejjel, felhúzott lábakkal elkövetett csecsemősírás szinte egyöntetű megfejtése a hasfájás szokott lenni, valójában nagyon kevés kézzelfogható tény támasztja alá ezt a feltételezést. Vajon milyen rettenetes hasfájás lehet az, amelyik például az esetek túlnyomó többségében azonnal megszűnik akkor, ha a baba mellre kerül, vagy ha kézbe veszik, ringatják, fel-alá sétálnak vele? Vagy például tipikusan csak a délutáni, esti órákban jelentkezik? És körülbelül három hónapos korra lényegében magától is megszűnik? Azért, ismerjük el, ezek a tények nem jellegzetesen hasfájásra utalnak, bár az is kétségtelen, hogy a jelenséget az orvosi szakirodalomban is csecsemőkori kólikának nevezik, ám inkább megszokásból, mint bizonyítékok alapján. Az esetek túlnyomó többségében csak az elvárásokkal van baj. Például azzal, hogy a világszerte több millió példányban eladott Suttogó nyomán sokan azt hiszik, egy kisbabát ugyanúgy be lehet szabályozni, mint a lakás hőmérsékletét. Számos leendő szülő fejében a mosolygós, csak evő és alvó baba képe él, ezért amikor nem ezzel találkoznak a valóságban, azt gondolják, ennek csak valami BAJ, BETEGSÉG lehet az oka. A kisbabák temperamentuma, egyéni tűrésküszöbe, kommunikációs képessége különböző, vagyis nem egyformán reagálnak a külvilág kihívásaira és saját belső működésükből adódó nehézségekre. Mi több, a szülők sem egyformák: van, aki nyugalmat, magabiztosságot áraszt, van, aki saját kételyeit, bizonytalanságát, félelmeit vetíti ki a babára, aki rendszerint hűen tükrözi azokat az érzelmeket, amelyeket édesanyján érez.