Lekezelő hangnem és hiányos orvosi ellátás miatt vesztette életét egy kislány

Egy hathónapos kislány meghalt Heves megyében, mert a helyi ügyeletes orvos minősíthetetlen stílusban közölte, hogy neki nem feladata ellátni éjjel a magas lázzal küzdő beteget, mert már elmúlt féléves. Tizenegy nappal.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
agyhártyagyulladás
2016. április 07. Csontos Dóra

Egy hathónapos kislány meghalt Heves megyében, mert a helyi ügyeletes orvos minősíthetetlen stílusban közölte, hogy neki nem feladata ellátni éjjel a magas lázzal küzdő beteget, mert már elmúlt féléves. Tizenegy nappal.


Mélységesen felháborítónak tartjuk azt a januári esetet – ami csak most látott napvilágot-, ahol a 41 fokos lázas beteg Amandához a szülők éjjel aggódva hívták a helyi ügyeletes orvost, aki közölte, hogy nem megy ki ellátni a hathónapos kicsit. A bíróságon visszahallgatott telefonbeszélgetés alapján a hevesi orvos olyan stílusban beszélt, hogy a szülők nem remélhettek megoldást, ezért elkezdtek Heves megyében olyan orvos után kutatni, aki kezelésbe vette volna a gyermeküket. Mindezt hiába… 

A család először az egri kórházban „próbálkozott”, ahonnan beutaló hiányában elküldték őket. Csak zárójelben: éjszaka honnan is kéne beutalót szerezni? Végül az ügyeletes körzeti gyerekorvos hajlandó volt megvizsgálni a kislányt, akinek az állapota órák óta rohamosan romlott. A súlyos állapotban lévő Amandán addigra már a fertőző agyhártyagyulladásra utaló kiütések is megjelentek, amit az orvos tévesen szúnyogcsípésnek gondolt. (Januárban????) Hiába magyarázták a szülők és a nagymama, hogy ezek a kiütések most jelentek meg, az orvos hazaküldte őket.

A kislány másnap reggelre olyan rossz állapotba került, hogy hiába került be végre az egri kórházba, ott már nem tudták megmenti az életét.

De miért kell ilyennek megtörténnie??? Miért beszél egy orvos ennyire lekezelő módon aggódó szülőkkel? És mibe tartott volna az ügyeletes orvosnak házhoz mennie? Úgy véljük hanyagság és talán lustaság állhat az ügy mögött. Talán úgy volt vele a doktornő, hogy csak a „szokásos” szülői hisztiről van szó, amikor valljuk be, túlreagáljuk a legapróbb problémákat is? De ez akkor sem mentség arra, hogy nem megy ki és nézi meg a gyermeket.

A hevesi ügyeletes fellebbezést nyújtott be, ugyanis a bíróság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűntette miatt 600 ezer forint bírságra, és a perköltség megtérítésére kötelezte a nőt. Az ítélet így még nem jogerős, de nagyon reméljük, hogy a bíró jogerősnek ítéli meg a büntetést. Sajnos hiába a pénzbírság, a kis Amanda már nem hozható vissza.

Mi, a Családháló szerkesztőségében az ügyeletes nőt eltiltanánk a szakmájától, mert, aki tényleg azt hozza fel mentségének, hogy féléves korig köti a protokoll, és a kislány már ezt meghaladta 11 nappal és emiatt nem kötelessége kivonulni, úgy gondoljuk ez nonszensz.

A gyermekorvost, aki szúnyogcsípés és torokgyulladás gyanújával hazaküldte a családot felmentette a bíróság, mondván, nem rosszhiszeműségről volt szó, csak egy rossz diagnózisról. Ami egy kislány életébe került…

(via)