Mit kell megoldani és mit nem?

Amikor párkapcsolatban élő ismerőseinktől azt halljuk, hogy náluk nincsenek problémák, érdemes gyanakodni, találkoznak-e egyáltalán a felek. A nehézségek normális és szükséges velejárói egy párkapcsolatnak, ezek jelzik a fejlődést, az összecsiszolódást, ezek megoldása adja a közös sikerélményt. Felmerülhetnek azonban olyan problémák is, amelyekre nem lehetséges vagy esetleg nem érdemes megoldást keresni. 

Átalakítás igény szerint?

Gyakran fogalmazódik meg a gondolat a házasságkötés előtt – sokszor nem is tudatosan kimondva –, hogy „csak házasodjunk össze és én majd megváltoztatom, egy kicsit még nevelek rajta, hogy alkalmas legyen a közös életre”. Ez a gondolat kétféle veszélyt is rejt magában. Az első az, hogy a tapasztalatok szerint általában nem valószínű, hogy a változtató szándék sikerrel fog járni. Elég nehéz változtatni felnőtt emberek jellemének, személyiségének egy-egy részén. A másik veszély talán még nagyobb: mi történik, ha mégis sikerül az „átalakítás”? Mi lesz a következő lépés, meddig formálhatunk saját ízlésünk szerint egy másik embert? A művébe beleszerető szobrász, Pygmalion története valójában inkább csak romantikus ábránd, pszichológiai értelemben nem hasznos, nem szerencsés párhuzam, hiszen ha mi is tudtunk alakítani a másik fontos tulajdonságain, akkor még nincs stabil, kialakult személyisége és valószínűleg az élet más hatásaira is könnyen változni fog.

Amikor szakember kell

Sajnos egyre több olyan pszichés probléma létezik, amit önmagában a szeretet és az elfogadás nem képes megoldani. Akármennyire szeretjük is a másikat, nem párkapcsolati feladat a terápia, a másik kigyógyítása a problémájából. Egy alkoholfüggő vagy kötődési nehézséggel küzdő félnek szakember segítségével van esélye arra, hogy előbb-utóbb teljesen szabad résztvevője legyen egy kapcsolatnak. Minden, ami gátol valakit az egyenrangú, befolyástól független részvételben egy párkapcsolatban, túlmutat egy kapcsolat keretein és fejlődési lehetőségein.

Családi örökségek

Mérlegelendő szempont a másik családja. A tág családdal megismerkedünk előbb-utóbb, véleményt formálunk róluk, de ráhatásunk arra, hogy milyenek, nincs. Ilyenkor csupán mérlegelni tudunk, hogy ha összekötjük az életünket kiszemeltünkkel, vajon fogjuk-e tudni tolerálni a házassággal jövő „új család” tagjait és főleg hatásukat a párkapcsolatra. Ki nem sajátíthatjuk a párunkat, de nem megy mindig zökkenőmentesen a mindenki számára egészséges távolság megtalálása. Ezekre a nehézségekre már az ismerkedés során ráláthatunk, ha figyelünk, így mérlegelhetjük, hogy jó szívvel tudjuk-e vállalni.

Ki mit szeret(ne)?

Ha az együttjárás során azt látjuk, hogy áthidalhatatlan különbség van az alapvető értékszemléletünkben, felesleges megpróbálni ezek megváltoztatását. Ha a kapcsolat folytatása mellett döntünk, a markáns különbségek legtöbbször ékként kísérik végig a felek életét, nem tud belőlük összekötő kapocs kialakulni. Ha például az egyik fél nagyon szeretne gyermekeket, a másik pedig határozottan nem, hiába illenének össze az életük összes többi területén. Ha viszont az egyik nagyon szeret kirándulni szabadidejében, a másik pedig szívesebben tölti idejét egyedül egy-két könyv társaságában, ettől még közös programjaik mellett remekül be tudják osztani egyéni, párhuzamosan töltött idejüket.

A párkapcsolat nem mártírság

Erős, intő jel egy párkapcsolat vége felé az enyhébb vagy súlyosabb zsarolás, a lelki terror megjelenése. Amikor az egyik fél elbizonytalanodik a kapcsolatban, azt a másik is gyakran megérzi. Ha ilyenkor a magát „veszélyben érző” fél elkezdi mondogani, hogy elképzelni sem tudja már az életét a másik nélkül, sőt, ha esetleg véget érne a kapcsolat, nem is élné túl – ilyenkor érdemes arra gondolni, hogy mi mindenre lehet képes még ez az ember, hogy a célját elérje. Ilyenkor minél előbb szabadulunk, annál jobban járunk. A jól működő párkapcsolatok kötelező része egy jó értelemben vett, „egészséges önzés”, nem adhatom oda szeretetből, áldozatkészségből, vagy bármilyen okból az életem olyannak, aki mellett garantáltan boldogtalan vagy mártír lennék.

Ha az egyik beelőz

Főleg a házasságokban látható, de már a hosszabb ideje tartó párkapcsolatokban is veszélyforrás lehet az egymás melletti „elfejlődés”. Ha az egyik fél (legtöbbször a nők, intenzívebb önismereti igényük miatt) jóval több energiát és figyelmet fordít önmaga megismerésére, fejlesztésére, a másik pedig csak robotol a szürke hétköznapokban, könnyen eltávolodhatnak egymástól. Ha ki szeretnénk küszöbölni ezt a problémaforrást, a nagyon fejlődő félnek érdemes megosztania az élményeit, a társának pedig érdemes megpróbálni tartani a lépést. A hangsúly a kommunikáción van, megosztani egymással azokat az élményeket és új impulzusokat, amelyek éppen foglalkoztatnak. 

Mérlegeljük, hogy hosszú távon van-e kifutása

A párkapcsolatnak, van-e fejlődési lehetőség benne vagy már régóta „állóvíz”. Ha azt érezzük, hogy nem leszünk jobb emberek benne, mint egyedül lennénk, nem érdemes folytatni és elköteleződni.

A cikk a Képmás magazin 2015. novemberi számában jelent meg. Szerzők – Gyombolai-Kocsis Fruzsina, Gyombolai Zsolt / kettesben