Mit tegyünk, ha szemtelen a kölyök?

A tizenéves kor köztudottan a szemtelenkedés időszaka. Erre sok szülő felsóhajt: miért, melyik életkorban nem szemtelenkedik a gyerek... Persze, de ahogy kamaszodik, általában átlép bizonyos határokat, a szülőt is meglepi, mit meg nem enged magának. Volt olyan tizenéves, akinek anyjával való kommunikációja szinte egy szóra korlátozódott: „kuss!”.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
gyerek
2015. február 16. Csontos Dóra

A tizenéves kor köztudottan a szemtelenkedés időszaka. Erre sok szülő felsóhajt: miért, melyik életkorban nem szemtelenkedik a gyerek… Persze, de ahogy kamaszodik, általában átlép bizonyos határokat, a szülőt is meglepi, mit meg nem enged magának. Volt olyan tizenéves, akinek anyjával való kommunikációja szinte egy szóra korlátozódott: „kuss!”.


Ez volt a válasz minden felvetésre. Az apjának csak azért nem mondta, mert ő már rég nem hozakodott elő felvetésekkel. Holott nem ez volt a jellemző kommunikációs forma abban a családban, tehát nem arról volt szó, hogy a gyerek csupán eltanulta, amit a szülőktől hallott.

Ettől még persze igaz, hogy sok mindent meghatároz, ahogy a családban egymással kommunikálnak. Az, hogy csak a „kuss”, a „hagyjál”, az „utállak” maradjon, feltételezi, hogy elmaradtak a bensőséges beszélgetések. (Bár az „utállak” tulajdonképpen bizalmas közlés a maga tömör módján, mert mond valami a gyerek lelki állapotáról és viszonyulásáról, ezzel már lehet valamit kezdeni, kiindulni belőle. Például, rákérdezni, hogy „miért utálsz?”) A fenti példában szereplő lány lázadt, de talán azt is megfogalmazta, ha nem is volt szándékában, hogy van valami „kuss” a levegőben. A fontos dolgokról nincs szó, valahogy üresség van.

Felmerül, kell-e határt szabni, és lehet-e határt szabni az ilyen megnyilvánulásoknak. Igen és nem.

Igen, mert a szülő legyen őszinte, és nem kell úgy tennie, mintha mi sem történt volna, mikor sokkolta a gyerek megnyilvánulása, esetleg bántotta, megalázta, de mindenképp megdöbbentette. Viszont nincs értelme a keménykedésnek, a kesztyű felvételének, annak, hogy „na, majd én megmutatom, kivel szórakozzon”.

Ha a szülő úgy reagál, hogy aki így beszél vele, az nem kap pénzt mozira, nem mehet el a buliba, akkor hadüzenetet küld, és elindít egy többévesnek ígérkező háborút. Viszont, ha nagyon komolyan azt mondja, nem szeretné, ha így szólna hozzá a lánya, fia, mert ez bántja, és különben sem akarja, hogy ilyen légkör uralkodjon otthon, akkor azzal hathat. Már amennyiben megvan a bizalom, ha addig jó volt a kapcsolat. Nem csodamondatról van szó: ha az évek során sérült a kapcsolat, mert már rég elbeszél egymás mellett szülő és gyerek, és ezért ezt a mondatot sem tudja igaznak, hitelesnek elfogadni a szülőtől, akkor nem fog számítani. De ha megszokta, hogy őszinte vele a szülő, akkor meg fogja hallani.

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!