10+1 dolog, ami még a legtökéletesebb anyukát is tökéletlenné teszi
Szórakozottnak aligha nevezném magam, de mostanság azért előfordulnak velem érdekes dolgok. Például az, hogy a hűtőben találom meg a lakáskulcsunkat vagy felemás cipőben indulok el itthonról. És van, hogy már nem idegesít, amikor kábé katasztrófa sújtotta övezetnek is lehetne nyilvánítani a körletet.
Szórakozottnak aligha nevezném magam, de mostanság azért előfordulnak velem érdekes dolgok. Például az, hogy a hűtőben találom meg a lakáskulcsunkat vagy felemás cipőben indulok el itthonról. És van, hogy már nem idegesít, amikor kábé katasztrófa sújtotta övezetnek is lehetne nyilvánítani a körletet.
hirdetés
hirdetés
Anyuka vagyok. Mindig fitt. A frizurám ébredés után is tökéletes. Sosem volt még leböfögve a ruhám. A lakásunk olyan rendezett, hogy a légy is seggen csúszik. A gondolataim a helyén, és minden percemmel el tudok számolni. Aha-aha! Ha-ha-ha-ha!
1. Vasalok, nem csak ruhát
Marha büszke vagyok magamra, mert már készségszinten művelem a vasalást. Rendes asszony s anyuka vagyok, na. Biztosan te is tudod, hogy egy adag babaruha és -kellék mosása nem annyi, mint a felnőtteké. Befér egyszerre ezer textil pelenka, ötszáz body, kilencszázötven pár zokni, temérdek nadrág és még sorolhatnám. És igen, én még vasalom Lölő ruháit. Bármennyire is ódzkodtam korábban eme tevékenységtől, már el sem tudnám képzelni, hogy kihagyjam. Így, hogy szépen kifényeztem magam, most már elmondom a lényeget is. Szóval, vasalás, ami közben jókat lehet gondolkodni. Eközben pedig extrém mintákat készíthetek kézre, alkarra, ujjra, a lényeg, hogy a megfelelő testrészem nyomjam a forró talphoz. Ordítani ugyan nem tudok, mert alszik Lölő, de a káromkodva sziszegést már tökélyre fejlesztettem. Mire szétsajnálom magam és felfogom, mi történt, már valószínűleg elkéstem a hideg vízzel, mert általában hólyagokkal búcsúzom a vasalástól. És akkor próbálom visszapörgetni az eseményeket: vajon min gondolkodtam annyira, hogy a kezem is kivasaltam (a herevasalásba bele sem merek gondolni)… Aztán rájövök, hogy semmin. Üres (volt) az agyam. Azt tanácsolom hát, inkább gondolkodj vasalás közben!
2. Négykézláb a lakásban
Az egyik tökéletesre sikerült takarítás (ami nem jönne létre, ha nincs a gondoskodó és mindenben segítő, támogató férjem) után sétálni indultam Lölővel. A gyermek a babakocsiban, nyári sapka a fején, táska a hátamon (ami baglyos, új szerzemény, imádom), szandál a lábamon, kulcs a kezemben. Hopp, az irataink nincsenek nálam! (Egy közeli parkban amúgy mindenképpen szükség van minden igazolványra…) Vissza! De nincs kedvem levenni a cipőm (miután Lölő úgy gondolta, ő bizony lassan mászni szeretne, nem megyünk be utcaiban, amúgy sem), térdre ereszkedtem. Négykézláb, kikerülve az ajtófélfára akasztott hintát, sziszegve (baromira fájt) becsattogtam a szobába, majd vissza. Az hagyján, hogy felállni alig bírtam, de lement a bőr a térdemről! Érted? Lement a bőr a térdemről! Összesen hat méter négykézlábazástól. Este mutattam a férjemnek a lila foltot, kérdezte, mi történt… Nincs titkunk egymás előtt, úgyhogy bevallottam. Nagyon sajnált. 🙂
3. Hol a kulcs?
Meggyőződésem, hogy a cellux és a folpack végének keresésétől idegesítőbb dolog nincs a világon. Bocsánat, nálam dobogós még azon tárgyak kutatása is, amit egy pillanat alatt elnyel a föld.
„Nem igaz, az előbb még a kezemben volt!” – szentül hiszem, hogy ez mindig így van, aztán minden ilyen sztori végére kiderül, hogy aznap még nem is láttam azt a sz@rt. Amikor már hetvenszer végigjárom a lakást, benézek az utolsó szekrénybe is, és már csak a tengelyem körül forgok szédülve, idegbeteg leszek. Soha olyan reményvesztett nem voltam, mint amikor a lakáskulcsunkat kerestem. Ha nem szomjazom meg, biztos, hogy összeroppanok! Nyitom a hűtőt a jó hideg limonádéért. A deresedő üveg kancsón átsejlik valami, ami nem a vaj és nem a sajt. Megvan a kulcs…
