13 évesen rabolt el egy pedofil, akit online ismertem meg

Alicia Kozakiewicz 13 éves volt, amikor kisurrant Pittsburgh-i házukból; hogy találkozzon valakivel, akit az interneten ismert meg. Ami ezután következett, a legszörnyűbb rémálmokat is felülmúlta. Alicia most 27 éves, és életcélja, hogy megvédjen más gyerekeket attól, amin ő keresztülment.

“2002 januárja volt, és családommal az új évet ünnepeltük. Az anyukám pulykát és káposztát főzött, és mindannyian összegyűltünk a nagy családi asztal körül. Ezek gyermekkorom utolsó békés pillanatai.

A vacsora közben megkérdeztem anyukámat, hogy lefekhetek-e egy kicsit. Miután megengedte, halkan felöltöztem és kilopakodtam a házból. Odakint sötét volt és hideg. Nagyon féltem, és nem voltam az a fajta gyerek, aki egyedül mászkál odakint. Most mégis kimentem, hogy találkozzak egy idegennel, akiről azt gondoltam, hogy a barátom.

Emlékszem, milyen csend volt. Az utcán senki nem járt. Mindenütt hó és jég. Még a kutyák sem ugattak. Belül egy hang azt kiabálta: „Alicia, mit csinálsz? Veszélyben vagy, menj haza!” Megfordultam és elindultam visszafelé, amikor valaki a nevemen szólított. A következő pillanatban egy autóban ültem egy férfival, és féltettem az életemet.

Az internet világába a bátyám vezetett be. Abban az időben a számítógépek még épp csak kezdtek megjelenni a háztartásokban, így a szüleim azt gondolták, csodálatos dologgal ajándékoznak meg minket, amikor megvették a gépet. Persze hallottam már a „ne állj szóba idegenekkel”- felszólítást ezerszer, de egy idegennel az utcán találkozol, nem pedig a számítógépen keresztül, nem igaz? Hiszen ott, ha valaki először idegen is, szépen összebarátkozunk és akkor már barátok leszünk…

Sokat chateltem a barátaimmal. Ez még azelőtt volt, hogy a gyerekek felfedezték volna az internetes zaklatás lehetőségét. Úgy tűnt, a háló jó hely arra, hogy mindenkivel jól kijöjjek. Biztonságban éreztem magam.

Aztán egy napon bejelentkezett egy ismeretlen fiú, akiről úgy gondoltam, korombeli lehet. Ugyanazok a dolgok érdekelték, amik engem. Mindig meghallgatott és tanácsokat adott. Panaszkodhattam neki, beszélgethettem vele amikor és amiről csak akartam. Így ment ez vagy nyolc hónapig.

Aztán megbeszéltük, hogy találkozunk. Ez épp újév napjára esett. Ő rabolt el ott, a téli éjszakában a házunk előtt. Amikor elindult az autóval, csak annyit mondott: Legyek jó kislány, mert ha nem viselkedek rendesen, berak a csomagtartóba. Kilőtt az autójával, én pedig azt gondoltam, talán csak megy egy kört a háztömb körül. Figyeltem, merre megyünk, de egy idő után már semmi nem volt ismerős.

Nincs szó, ami leírhatná azt a félelmet, amit akkor érzel, amikor arra gondolsz, bármelyik pillanatban megölhetnek. A férfi öt órán át vezetett, míg Virginiába nem értünk. Végül megállt, kirángatott az autóból és bevitt egy házba, le a pincébe. Belökött egy kis kamrába. A falakon mindenféle eszközök voltak, amikről fogalmam sem volt, mire jók.

A férfi ekkor levette a ruháimat és azt mondta: „Ez nagyon nehéz lesz neked Sírj csak nyugodtan.” Nyakörvet tett a nyakamba, felrángatott a hálószobába és megerőszakolt. Az ágya mellé láncolt. Négy napon át újra és újra megerőszakolt, megvert és kínzott.

Döbbenetes, hogy milyen reakciókat szoktam kapni, amikor erről beszélek. Sokan azt mondják: „Ez nem is olyan hosszú idő, igazán szerencsés vagy, hogy ennyivel megúsztad.” Ám az ilyen fájdalomnál nem számít, mennyi ideig tart. Az számít, hogyan hat az emberre. Akár négy napig, akár évekig tart, akár 10 másodpercig, ez a te fájdalmad. Te éled át, és a te fájdalmad határozza meg.

A negyedik napon a férfi ezt mondta: „Kezdelek nagyon megkedvelni. Ma este elmegyünk autózni.” Tudtam, hogy semmit nem tehetek, és hogy meg fog ölni. Azon a napon először kaptam enni négy nap után, aztán ott hagyott a házban, mert elment dolgozni.

Elkezdtem elfogadni a saját halálomat. Aztán egyszer csak dühös férfihangokat hallottam lentről. Azt gondoltam, azért jöttek, hogy megöljenek. Begurultam az ágy alá. Hallottam, ahogy gyorsan mozognak a házban. Aztán valaki azt kiáltotta: „Mozgást láttam!” Csizmás lábak közeledtek felém. Egy férfi meglátott, és azt mondta, másszak elő. Megpróbáltam eltakarni magam, hiszen meztelen voltam. Aztán megláttam, hogy a férfin FBI-feliratú kabát van. Odarohantak hozzám, elvágták a láncaimat és felsegítettek. …

Mint kiderült, elrablóm közzétette az interneten a videókat, amiket arról készített, ahogy velem bánik. Valaki felismert a felvételen, mivel akkor már minden tele volt a fotómmal az országban. Az illető felhívta az FBI-t, akik az IP-címen keresztül megtalálták a címet és megszabadítottak. Ez maga volt a csoda.

Miután ez az egész rémálom véget ért, a családommal együtt úgy döntöttünk, annak szenteljük az életünket, hogy megelőzhessük a hasonló tragédiákat. Két évvel az elrablásom után elkezdtem előadásokat tartani arról mi történt velem és miért. Ma, 14 évvel később még mindig ezt csinálom, hogy megosszam a tapasztalataimat és a tudásomat minél több emberrel”

2003-ban Alicia elrablója, Scott Tyree bűnösnek vallotta magát a lány elrablásában és megerőszakolásában. 19 év hét hónap letöltendő börtönbüntetést kapott.