A duplájára nőhet a szocpol!

A jelenlegi 800 ezer forint helyett 1,6 millió forint lenne a szocpol kezdő összege, s a gyermekek számától függően a támogatás az 5,6 millió forintot is elérhetné. A mostani 64 ezer helyett 228 ezer forinttal támogatná a kormány az első gyermek megszületését.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2013. június 26. bencze.aron

A jelenlegi 800 ezer forint helyett 1,6 millió forint lenne a szocpol kezdő összege, s a gyermekek számától függően a támogatás az 5,6 millió forintot is elérhetné. A mostani 64 ezer helyett 228 ezer forinttal támogatná a kormány az első gyermek megszületését.


Bő egy hete jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, hogy hamarosan a kormány elé kerülhet egy gyermekvállalást ösztönző „demográfiai intézkedéscsomag”. Most részletek is kiderültek.

A kormányfő családpolitikai tanácsadója, Révész Máriusz kedden az ATV Start műsorában azt mondta, rugalmas gyed bevezetését javasolja. Ezenkívül két év járulékmentesség járna azoknak a kismamáknak, akik a gyed után visszamennek dolgozni. Jelenleg a munkahelyvédelmi akcióterv keretében a munkáltatók két évig mentesülhetnek a járulékfizetés alól, ha kismamát vesznek fel, a harmadik évben pedig csak a fele járulékot kell fizetniük.

Mivel a nők egyre később szülik meg az első gyereküket, köztük a felsőfokú végzettségűek is, tervezik azt is, hogy a jövőben az egyetemen töltött idő is beszámíthatna a gyednél a munkaviszonyba. Ezt az időszakot diplomás minimálbérrel vennék figyelembe. Továbbá kollégiumi és lakástámogatást is kaphatnának majd a gyermeket vállaló egyetemisták.

Szó van arról is, hogy a mostani 64 ezer forintos anyasági segély helyett 228 ezer forintot folyósítanának az első gyermek születésekor. Révész a szlovákiai példára hivatkozott, ahol ezer euró a juttatás. Említette azt is, hogy a szociálpolitikai kedvezményt megdupláznák. Ez azt jelentené, hogy a jelenlegi 800 ezer forint helyett 1,6 millió forint lenne a kezdő összeg, s a gyermekek számától függően a támogatás az 5,6 millió forintot is elérhetné.