Családháló

Kezdőoldal Háttér A gyerekek egyharmada hivatalosan nem is létezik

A gyerekek egyharmada hivatalosan nem is létezik

Mintegy 230 millió gyermek születését soha nem anyakönyvezték, azaz világszerte minden harmadik öt éven aluli gyermek hivatalosan nem is létezik – derül ki az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) múlt héten közzétett jelentéséből.

Írta: bencze.aron,

Mintegy 230 millió gyermek születését soha nem anyakönyvezték, azaz világszerte minden harmadik öt éven aluli gyermek hivatalosan nem is létezik – derül ki az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) múlt héten közzétett jelentéséből.


“Az anyakönyvezés több mint egy jog. Így ismerik el először a társadalmak egy gyermek identitását és létezését. A születés regisztrálása a kulcs ahhoz, hogy garantálják, nem hagyják magukra a gyermekeket, nem fosztják meg őket jogaiktól, nem zárják ki őket hazájuk fejlődéséből ” – idézte Geeta Rao Guptát, az UNICEF vezérigazgató-helyettesét a szervezet honlapja.

A Minden gyerek születési joga: egyenlőtlenségek és tendenciák az anyakönyvezésben című jelentés 161 ország adatainak statisztikai elemzését gyűjti össze, és bemutatja a legfrissebb elérhető adatokat és becsléseket az anyakönyvezésről.

2012-ben globálisan csak az újszülöttek mintegy 60 százalékát anyakönyvezték. Térségenként igen eltérőek az arányok: a legkevesebb gyermeket Dél-Ázsiában és Fekete-Afrikában regisztrálták hivatalosan. A legalacsonyabb szintű az anyakönyvezés Szomáliában (3 százalék), Libériában (4), Etiópiában (7), Zambiában (14), Csádban és Tanzániában (16), Jemenben (17), Bissau-Guineában (24), Pakisztánban (27) és a Kongói Demokratikus Köztársaságban (28 százalék).

Sok esetben még ha anyakönyvezik is a gyermeket, nincs róla hivatalos irat. Kelet- és Dél-Afrikában például csak az anyakönyvezett gyermekek felének van születési anyakönyvi kivonata. Globálisan minden hetedik gyermeknek nincs anyakönyvi kivonata. Néhány országban ennek oka a megfizethetetlen költségek. Egyes országokban nem is adnak ki anyakönyvi kivonatot, és ezáltal a családoknak nincs hivatalos irata a gyermek születéséről.

A születésekor nem anyakönyvezett vagy a személyazonossági dokumentumok nélküli gyermeket gyakran kizárják az oktatásból, az egészségügyi ellátásból és a szociális háló védelméből. Ha a gyermekek elszakadnak szüleiktől, például természeti katasztrófák, konfliktusok idején vagy kizsákmányolás következtében, egyesítésük a családdal sokkal bonyolultabb, ha nincs róluk hivatalos dokumentum – hívja fel a figyelmet a jelentés.

“Az anyakönyv, mint egy ország polgári nyilvántartásának alapvető eleme erősíti a fontos minőségi statisztikák elkészítését, segíti a tervezést, a kormányok hatékony működését az országokban. A társadalmak soha nem lesznek igazságosak és befogadóak addig, amíg nem veszik nyilvántartásba az összes gyermeket. Az anyakönyvezésnek hosszan ható következményei vannak, nemcsak a gyermek jólétét illetően, hanem közösségeik és az országok fejlődését tekintve is” – mondta Rao Gupta.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
A családot kell erősíteni

Romokból kellett újraépítkezni, az előző kormány ugyanis összekeverte a segélyezést a családpolitikával – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Soltész Miklós....

Close