A magyar védőnők napjává nyilvánították június 13-át

Döntött az Országgyűlés arról, hogy a magyar védőnők napjává nyilvánítják 2015. június 13-át.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2015. április 28. Gyarmati Orsolya

Döntött az Országgyűlés arról, hogy a magyar védőnők napjává nyilvánítják 2015. június 13-át.


A kormánypárti képviselők által benyújtott javaslatot – amely a Magyar Örökség díjjal kitüntetett Magyar Védőnői Szolgálat megalapításának 100. évfordulójáról emlékezik meg – 167 igen szavazattal, egyhangúlag fogadták el.

A határozat felhívja az érintett egészségügyi szolgáltatókat, intézményeket, társadalmi szervezeteket, és egyúttal felkéri a lakosságot, hogy a védőnői szolgálat megbecsülésének kinyilvánításaként idén június 13-át közösen, méltó keretek között ünnepeljék meg. Az előterjesztők a magyar védőnői hivatás és szolgálat közmegbecsülésének megerősítésével indokolták a kezdeményezést.