A mesefilm a cukor, a hallott mese a rendes ebéd
A családok egy részében egészen elfoglalta a mese helyét a képernyő. Van, ahol emögött kényelmességi ok áll: azzal ott lehet hagyni a gyereket, míg a meséléshez a szülő is kell. Van, aki azt hiszi, így adja a legtöbbet a csemetének.
A családok egy részében egészen elfoglalta a mese helyét a képernyő. Van, ahol emögött kényelmességi ok áll: azzal ott lehet hagyni a gyereket, míg a meséléshez a szülő is kell. Van, aki azt hiszi, így adja a legtöbbet a csemetének: a videón lejátszott mesének profi a képi világa, színészek mondják a szöveget, míg neki a fejből való mesélés gondolatától is borsózik a háta („Mit mondjak, nem jut semmi eszembe?”), de olvasni sem szívesen olvas, mert úgy véli, ahhoz sincs meg a tehetsége.
hirdetés
hirdetés
És van, aki bedől, mikor azt tapasztalja, hogy a gyerek sokkal szívesebben választja a mesefilmet, mint a szülői mesét, és megadóan azt mondja: „Hát, ha jobban szereti, mit erőltessem rá a mesélésemet.”
Nem célom a mesefilmek üldözése, de egy biztos: nem pótolják az olvasott vagy fejből mondott mesét! Igaz, hogy a legtöbb gyereket sokkal hamarabb lázba hozza a mesefilmnézés lehetősége, mint hogy anya, apa mesélni fog, de ez hasonló, mint hogy a legtöbb gyerek bizonyára édességet választana rendes ebéd helyett: ebből sem vonjuk le azt a következtetést, hogy a szervezetének elegendő a csokitorta.
