Alázatra, türelemre tanított bennünket a születése

Azoknak az édesanyáknak, akik "időben", a kiírt dátum környékén szültek, fogalmak sincs arról, min megy keresztül egy olyan anya, aki a vártnál korábban, egy koraszülött kisbabát hoz világra. Rádi Kata elmesélte... Kislánya, Róza a 35. hétre született.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2016. október 09. Vajda Boglárka

Azoknak az édesanyáknak, akik “időben”, a kiírt dátum környékén szültek, fogalmak sincs arról, min megy keresztül egy olyan anya, aki a vártnál korábban, egy koraszülött kisbabát hoz világra. Rádi Kata elmesélte… Kislánya, Róza a 35. hétre született.


 
“Február 1. szerda, fél négy. Ömleni kezdett belőlem a magzatvíz. Betöltött 35. hét. Még nem szülhetek. A realitás talaját elveszítve üvöltöttem a férjemnek, még ez biztos nem az, még van 5 hetem, 5 teljes hét. A félkész gyerekszobába pillantottam, aznap mentek el a festők, a bútorok lapra szerelve. Sötét volt és hideg. Van még legalább egy hónapom. Még nem szülhetek. Felhívtam a nőgyógyászom, aztán a szülésznőm. Visszarántottak a monotonná vált kattogásomból, hogy még van időm. Azt mondták, induljunk, mert ma a kezembe fogom majd Rózát! A terhesség során aznap kezdtem volna beszedni a harmadik levél antibiotikumot. Streptoccocus. Féltem tőle, de megnyugtattak, hogy nem lesz baj, a burok megvédi a kisbabát. Pontosabban addig védte és óvta, de a várfal megadta magát. 14 óra vajúdás után Róza nehéz légzéssel és magas, 9 -es cukorral megszületett.
 
Elvitték és én ebből semmit sem fogtam fel. Azt hittem ez a szülés, vagyis, hogy így történik minden esetben. Óriási küzdelem, fájdalom, majd felsír és elviszik és mi pedig boldogok voltunk. Aztán kezdett furcsa lenni, hogy csak én vagyok egyedül a kórteremben, mindenki más a babájával. Babasírás hangfoszlányai, mi pedig a férjemmel, aki közben apává vált, csak vártunk és vártunk.
 
Elmondták, hogy vizsgálatra vitték a kislányunkat, és azt is, hogy egy másik épületbe. Blokkolta az agyunkat a szülővé válás pillanata, fel sem fogtuk mi történik pontosan. Másnap reggel hideg zuhanyként tódult az információ, repkedtek a szavak: koraszülött, intenzívosztály, agyhártyagyulladás, 48 óra. Az állapota pillanatnyilag stabil.
 
 
Mindez a Szegedi Tudományegyetem Koraszülött Intenzív Osztályán. Két hétig voltunk bent. Nehéz volt. Sőt gyötrelmesen, leírhatatlanul nehéz. Először az első 24 óra, majd remegve vártuk a következő 48-at. Vártunk szorongva, kérdésekkel a fejünkben, miértekkel a lelkünkben. Nem tudtuk, hogy a fertőzés okozta koraszülöttség elérte-e a mi édes magzatunkat, nem tudtuk, hogy hogyan tovább.
 
Nem erre készültünk, nem ezt ígérte az én jó anyám, nem ezt terveztük, amikor még csak a gondolatainkban létezett. Nem terveztük, ahogy nem tervezi a többi anya és apa, és minden 10. gyermek sem, akik korábban érkeznek akár a 24-25. hétre, párszáz grammosan.
 
Visszagondolva a legtöbb koraszülött babához képest Róza óriás volt, szép kerek baba a maga 2360 grammjával és 45 cm-ével. Bőre csak néhol tűnt úgy, mintha egy számmal nagyobbacskát kapott volna belőle a “világba indulás” előtt.
 
Napokat vártam, hogy az inkubátorból kivéve magamhoz szoríthassam, a legkisebb pelenka is a hónaljáig ért, de a kórterem fertőtlenítő szaga sem tudta elnyomni csodálatos baba illatát. Sokan voltunk, mégis meghitt volt, gyönyörű pillanat.
 
Körülöttem a többi inkubátor zúgott, sípolt, nővérek, orvosok gyógyítottak, és a többi csöppség fölött ott görnyedtek mind társaim, hogy hetek-hónapok után ők is magukhoz öleljék gyermeküket. Nekik nem együttérzés van a tekintetünkben, hanem erő, küzdés, akarás. Együttérzés a külvilágban van, és pislákoló hála, hogy nem velük történt.
 
Szerencsés család a miénk, hiszen a vizsgálatok kimutatták, hogy makkegészséges angyalka szülei vagyunk. Egy számunkra csodálatos, teljes, tökéletes, de koraszülött gyermeké, és e tény mellett sosem tudunk többé elmenni, átlépni, megfeledkezni.
 
Születése megtanított minket különböző képességekre – amiről régóta azt hittük, mind a tulajdonunkban van már – türelemre, alázatra, hálára, hitre, akarásra. Megtanított felismerni és értékelni a csodát, és rámutatott, hogy bármikor, bárhol, bármelyik családban érkezhet korábban a gyermek, a sors nem válogat. (Mikor kiskamaszként családról álmodunk, a nehézségeket, akadályokat nem látjuk, hisszük: a boldogság kék madara a barátunk.)”