Gyermekvállalásra buzdítanak Kínában

Sokkoló eredményt hozott az évtizedekig tartó korlátozás Kínában: a kényszerabortuszokkal és sterilizációval kikövezett úton zajló egykésítés hatására olyan mértékű demográfiai krízis alakult ki, amit a kormány most ellenkező irányú politikával próbál ellensúlyozni.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
abortusz
2018. szeptember 03. C.L.

A gyermekvállalás szigorú korlátozása 1980 óta van érvényben Kínában. Bevezetésére azért került sor, mert a döntéshozók attól tartottak, a gyorsan növekvő népesség számára nem lesz elegendő élelmiszer a távol-keleti országban. Ekkor még az volt a cél, hogy a 20. század végére sikerüljön 1,2 milliárd fő alá szorítani Kína lakosságának számát. 2016-ra azonban kiderült: az intézkedés nyomán nincs elegendő fiatal munkaerő, hogy felváltsa és támogassa a folyamatosan öregedő populációt, ezért a Kínai Kommunista Párt taktikát váltott, és engedélyezte további egy gyermek vállalását. Ugyan az engedmény még abban az évben hozott némi eredményt, ám a várt folytatás elmaradt, s a tavalyi évben már nem folytatódott a gyarapodás.

A baj, azonban úgy tűnik, hogy nagyobb, mint azt a döntéshozók gondolták: egy júliusban közzétett felmérés szerint ugyanis a kínai munkaerőpiacon 2020 és 2035 között 100 millió ember fog eltűnni, s további 100 millió kiesővel kell számolni 2035 és 2050 között. Mindehhez az is hozzájárul, hogy az egyke politika a lányok elleni diszkrimináció melegágya volt, s – a fiúgyermek születését részesítve előnyben – annyi lánymagzatot abortáltak, hogy egyre kevesebb szülő képes korú nő van az országban, ami szintén akadályozza a probléma megoldását.

Egy kínai demográfus szerint ráadásul a 20-39 év közötti nők száma a következő tíz évben drámaian csökkenni fog: a jelenlegi 202 millió helyett 163 millióra, s a termékenységet ösztönző intézkedések nélkül az ország lakosságának száma még meredekebben ível majd lefelé.

A New York Times beszámolója szerint a döntéshozók most azt szeretnék elérni, hogy robbanásszerű születésszám-emelkedés történjen Kínában, ezért gyermekvállalásra buzdítanak, készülnek eltörölni a születésszám korlátozását, s a fiatal családokat ösztönző intézkedéseket léptettek érvénybe.  Sokan azonban attól tartanak, hogy a látszólag pozitív változás mögött sötét árnyak húzódhatnak, s a “reprodukciós szabadság” ideig-óráig tart majd Kínában, s csak idő kérdése, hogy a kényszer újra beférkőzzön a családok életébe – csak most ellenkező előjellel.

Via