Ha állatot kínoznál, kezdd magaddal!

Régen sem szerettem azt, amikor bekapcsoltam a TV-t, rádiót vagy a neten olvasgatva olyan szalagcímekbe futottam bele, hogy „szöges fadarabbal verte meg kiskutyáját” avagy „nézze meg, hogyan reagál ez az állat, az emberi közelségre, akit kiskora óta bántalmaztak”. Ilyenkor órákig gondolkodtam, hogy van értelme annak, hogy megnézzem? Szidjam az emberiséget? Kívánjam ugyanazt a kínt az elkövetőnek? Nem, most úgy döntöttem ki írom magamból azt, amit ilyenkor érzek.

Röviden és tömören: MIÉRT? De most komolyan, miért kell egy állatot bántalmazni, aki védtelen, aki csak szeretne téged? Magamtól meg azt kérdezném, hogy miért vagyok annyira hülye, hogy megnézem – most már nem bírom lelkileg – ezeket a videókat? A szívem szakadt meg a fent említett felvétel kapcsán, amiben azt láttam, hogy egy csontsovány állat ténylegesen sír, amikor meglátja, hogy közelít felé egy állatvédő és semmi mást nem szeretne csak megsimogatni őt. És igen, megnéztem. Tudjátok, hogy reagált rá? Egyszerűen fizikai fájdalma volt az emberi érintéstől egy alig félévés kutyának. Egyszerűen nem hiszem el, hogy egy „ember” erre képes lehet. Mi vezethet odáig valakit, hogy szétverjen, megfojtson, felakasszon, vagy ki tudja milyen módon megkínozzon egy állatot?!

De a legdrámaibb számomra az, hogy mennyire közömbösek vagyunk mi kétlábúak… Nyár közepén volt hír arról, hogy egy vemhes kutyát egy férfi láncra verve végighúzott a belvároson majd egy bevásárlóközpont előtt elkezdte a nyakánál fogva felhúzni a fára… Tudjátok hány ember állt meg? EGY! Ő akadályozta meg, hogy ez az elmebeteg megölje a saját kutyáját fényes nappal a belváros közepén. Szerencsére az állatot elvették a tulajtól, aki nem tudott épkézláb indokot mondani tettére. Bár erre semmilyen indok sem lett volna elfogadható. Szerintem.

Igen, ez van. Ez a való világ. Szörnyű még csak olvasni is, de higgyétek el, leírnom is nehéz, hiszen az én kiskutyám itt fekszik az oldalamon, és elképzelni sem tudom, hogy egy ilyen szeretetgombócot hogyan képes valaki bántani.

Mi lenne a megoldás?

A válaszom egyértelmű: letöltendő börtönbüntetés. Nincs kibúvó, nincs kiskapu. Olvasom a kommenteket és a legtöbben fájdalmas kínhalált kívánnak ezeknek az embereknek. Titkon én is elmerengek ezen, mert még hónapok múlva is eszembe jutnak ezek a szörnyű tettek. De ha belegondolunk, mivel lennénk mi különbek ezektől az elfajzott lényektől, ha ugyanazt tennénk velük, amit ők tettek ezekkel a kis szerencsétlen élőlényekkel?

A napokban találtam egy nagyon elgondolkodtató képet, amihez sokat nem is fűznék hozzá – de nem is tudnék -, mert mindent elmond helyettem:

Nincs elég menhely…

A fenti kép a legnagyobb bizonyíték arra, hogy egy négylábú – és nem csak a kutyákra gondolunk – mennyire hűségesek ahhoz az emberhez/gazdához/szülőhöz, aki befogadja és szeretettel neveli őket. A legszomorúbb viszont, hogy sok állat, még akkor is bízik és kitart, amikor egyértelmű jelei vannak, hogy már nem tartanak igényt rá, ezért halálra verik, vagy kidobják az útszélén szerencsétlent. És a menhelyhelyek csak telnek, a szaporítók tevékenykednek, a sok buta, felelőtlen szülő pedig rohan ezekhez és megveszi a csomagtartóból vagy a piacon azt a kiskedvencet, akit éppen a gyermek megkíván.

Az erőszakos cselekedetek az állatkínzással kezdődnek…

Egy felmérés szerint az állatkínzás 70 százalékban a családon belüli erőszak előkapuja. A családon belüli erőszakot sem vagyunk hajlandóak elviselni. Akkor ezt miért? Egy állat nem érdemli meg ugyanazokat a jogokat, mint egy ember? Miért? Azért mert nem tud beszélni? Mert nem tudja megvédeni magát?

Egyszer s mindenkorra jegyezze meg mindenki: nem bántjuk, és nem is tűrjük el, hogy valaki bántalmazzon egy állatot!