Hell Week – a pokol hete
A beavatás eredetileg azt jelenti, hogy amikor valaki komoly próbatételek során méltónak bizonyul egy magasabb szellemiség világába történő belépésre, egy arra avatott személy szakrális rituálék keretében beengedi őt az adott szellemi szintre. Ám ahogy mindennek, úgy a beavatásnak is van egy sötét párja, ami remekül jellemzi korunk egyre nagyobb teret nyerő gondolkodásmódját. Ez pedig az iskolai beavatási rituálé.
Míg régen a beavatási szertartásokat a belső mélységek megélése előzte meg, hogy aztán elkövetkezhessen a belső magasságok csodájának megtapasztalása és egyesülés egy magasabb szellemi szinttel, addig a szélsőséges iskolai beavatási rituálék iránya kizárólag lefelé mutat: a “hagyomány” szó mögé bújva tulajdonképpen bármi megengedett, ami a csövön kifér.
Bár nem kizárólag az Egyesült Államokra jellemzőek ezek a beavatási szertartások, a legtöbbet mégis onnan hallunk elrettentő esetekről, borzalmas tettekről, embertelen hagyományokról. A közép- és főiskolai, egyetemi “testvériségekhez” tartozó beavatási rituálékon egyre többen és többen vesztik életüket. Az USA-ban 1838 óta 211-en haltak bele a szertartásokba. A rituálék rendkívül széles skálája egy közös dologról szól: az elsősök fizikai, szellemi és lelki megalázásáról.
A szakemberek szerint a fiú diákok elsősoran a fizikai erőszakra és a nyilvános megszégyenítésre mennek, míg a lányok inkább az érzelmi és szociális megalázásokat részesítik előnyben. A szokások között szerepel a szexuális zaklatás különböző tárgyakkal, a brutális alkohol- és drogfogyasztásra kényszerítés, forró (forrásban lévő) vízzel való leöntés, szodomita cselekedetek kikényszerítése, nemi szervek, illetve általában a fizikai megjenelés nyilvános kritizálása “zsűri” előtt, vízzel itatás hányásig (ebbe 12 és 10 éve is belehalt egy-egy diák), csípős ételek / italok elfogyasztása, billog égetése a bőrbe tüzes vassal, vegyi anyagok használata (pl. klórgáz). A lista végtelen és még olvasni is szörnyű. Testvériség? Vajon ki bánik így a testvérével? Ki az, aki egy olyan csapatba akar tartozni, amely az emberi tűrőképesség végső határait feszegeti – a puszta élvezetért?
Noha az effajta rituálékat illetően az USA 44 államában létezik törvényi szabályozás, a hatóságok csupán akkor lépnek, ha egy-egy szertartás áldozata a kórházban, rosszabb esetben a temetőben végzi. A felelősöket megbüntetik ugyan, ám ez senkit nem tántorít vissza. A testvériség egyik fő ismérve a titoktartás, a hagyományokat pedig őrizni kell. Bármi áron.
Persze mondhatnánk, hogy aki nem akar, az nem csatlakozik ilyen társaságokhoz. Sok esetben azonban a beavatási procedúra nem választható: aki nem akarja önként vállalni a rituálékban való részvételt, azt előbb-utóbb úgyis kényszeríteni fogják, vagy azért alázzák meg, mert túl gyáva és megsérti az adott iskola szent tradícióját.
Mivel a törvényi szabályozás semmilyen visszatartó erővel nem bír, több nonprofit szervezet is létrejött megelőző céllal, illetve azért, hogy az áldozatoknak segítséget nyújthasson. Ilyen pl. a Hazing Prevention Center vagy a tavaly létrejött StopHazing.org. A “hazing” kifejezés jelentése: bámely olyan cselekedet, amely egy csoportba belépő tagot megaláz, zaklatásnak kitesz vagy veszélyezteti egészségét az adott személy akaratát figyelmen kívül hagyva.”
Egy tavalyi felmérés szerint a “hazing” a középiskolákban is egyre nagyobb problémát jelent: évente 2 millió tizenéves esik áldozatul a durva beavatásoknak. Egyértelmű, hogy ilyen mértékű kontrollálatlan brutalitás súlyosan traumatizálja az áldozatokat, akik hónapokig, sőt, évekig is szenvedhetnek az őket ért megaláztatások okozta testi-lelki sebektől.
Egy áldozat, aki nem élte túl a beavatást.
Amikor valaki bekerül egy új közösségbe, természetes vágya, hogy beilleszkedjen, hogy befogadják. Különösen igaz ez az iskolákra, ahol a kortársakhoz tartozás biztonságérzettel kecsegtet. Ám az ár, amit egy-egy beavatáson fizetniük kell, túl magas. Ezek a gyerekek, vagy fiatal felnőttek sokkolódnak és halálra ijednek, miközben súlyos sérülések érik őket. A trauma sokuknál súlyos alvászavarokat, akár inszomniát is kiválthat. Mivel a “hazing” során azt tapasztalják, hogy egy közösség a végtelenségig embertelen is lehet, sok áldozat bizalmatlanná válik másokkal szemben és nehezen alakít ki új kapcsolatokat. A beavatás során megalázott és megszégyenített diákoknak súlyosan romlik az önbecsülésük és az önbizalmuk. Sokan közülök depresszióba esnek, vagy folyamatosan szoronganak, attól tartva, hogy újból megismétlődik a pokoli kín, amit átéltek. Egyesek az önbántalmazásig is elmennek, hogy enyhítsék az elviselhetetlen belső fájdalmat. A trauma következtében megjelenő változások a saját életük feletti kontoll elvesztésének érzetével is járnak. Sok diáknak, hallgatónak romlik az iskolai teljesítménye. A poszttraumás stressz szindróma tünetei ilyen esetekben is megjelenhetnek flashbackekkel, rémálmokkal, részleges amnéziával és folyamatos szorongással.
Egyes pszichés tünetek a beavatást követően azonnal, mások csak később jelennek meg. Azok a diákok, akik egyébként is traumatizáltak, még súlyosabb szimptómákkal reagálhatnak. A beavatás beindíthatja a korábbi viktimizációkra adott válaszokat, reakciókat, ami nagyon súlyos állapothoz, akár összeomláshoz is vezethet.
Azt hihetnénk, hogy a beavatásokban részt vevő diákok egytől egyig gonosz, rosszindulatú emberek. Ám a valóság mást mutat: sokan úgy érzik, ezeket a tetteket a szervezet, a testvériség elvárja tőlük, és hogy a hagyomány felülírja az emberségességre vonatkozó szabályokat. Valahogy úgy, ahogy a hadseregben engedélyezett az emberölés, hiszen felülről utasították a katonákat, akik csupán kötelességüket végzik, amikor emberéleteket oltanak ki. Az elkövetőknél sokszor éppen olyan pszichés tünetek jelennek meg, mint az áldozatok esetében, sőt, ez azokra is igaz, akik nem aktív cselekvői, csupán szemtanúi a beavatásoknak.
Ami még döbbenetesebb, hogy aki át- és túlélt egy kegyetlen beavatási szertartást és megváltotta a belépőjét a csoportba tartozáshoz, innentől az iskola befejeztéig azokkal az emberekkel tölti majd az idejét, akik mélységesen megalázták. És itt jön a csavar: egy év múlva ő is ott lesz azok között, akik a gólyákat beavatják. Az áldozatokban ugyanis tudat alatt megjelenik az ellenállhatatlan vágy: vissza kell adnom, ami történt velem. És mivel azoknak nem adhatja vissza, akik a valós elkövetők, megteszi ezt egy, immár nála gyengébb, “rangban” alatta álló személlyel: egy elsőssel.
A beavatások jellemzően az első év első hónapjaiban történnek. Az idő gyorsan telik, az intézmények pedig épp ilyen gyorsan megfeledkeznek az év eleji “buliról.” A kék foltok, a véraláfutások, a zúzódások eltűnnek. Ám van, ami sokkal nehezebben gyógyul: a lelken esett seb. És egyelőre a beavatási szertartások megállíthatatlannak tűnnek.
