Idén 5000 jegyet oszthatnak szét a védőnők
Idén kilencedik alkalommal rendezik meg a BabaMama Expót november 14.-16. között, melynek ismét a Gyerekvilág lesz a kísérőrendezvénye. A fővédnök Emberi Erőforrások Minisztériuma és a főszponzor OTP Lakástakarék kezdeményezésének köszönhetően ebben az évben 5000 ingyenes jegyet oszthatnak szét a védőnők.
Idén kilencedik alkalommal rendezik meg a BabaMama Expót november 14.-16. között, melynek ismét a Gyerekvilág lesz a kísérőrendezvénye. A fővédnök Emberi Erőforrások Minisztériuma és a főszponzor OTP Lakástakarék kezdeményezésének köszönhetően ebben az évben 5000 ingyenes jegyet oszthatnak szét a védőnők.
Ahogy azt már megszokhattuk, az Expo kiállítói ebben az évben is lefedik a várandósság és a csecsemőgondozás szinte minden területét. Egyedülálló a rendezvény abban a tekintetben, hogy a gyermeket tervezőktől kezdve a kismamákon át a csecsemőkkel otthon lévő anyukákig valamennyien megtalálhatják a számukra fontos, érdekes és hasznos információkat” – mondja Fülöp Judit, az Expo főszervezője. „Azt szeretnénk, ha az életük egyik legszebb időszakát élő, és egyik legfontosabb döntésüket meghozó családok részt vehessenek egy olyan eseményen, ahol minden kérdésükre választ kaphatnak, és minden olyan termékkel, szolgáltatással és tanáccsal találkozhatnak, amelyek elengedhetetlenek a biztonságos, kényelmes és örömteli családtervezéshez.” – Így a rendezvényre kilátogatók megtudhatják többek között, hogy milyen a gyermekek kapcsán nyújtható támogatásokra jogosultak, vagy miért kulcsfontosságú az első 1000 nap megfelelő táplálkozása egy kisbaba életében.
Az Expo fővédnöke, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), és az Expo főtámogatója, az OTP Lakástakarék, valamint a szervezők felajánlásaként idén 5000 darab, egyenként 2000 Ft értékű belépőjegyet osztanak szét a kismamák között.
A jegyek felajánlásával az EMMI célja, hogy segítse a gyermekvállalás előtt álló szülőket, a kismamákat és a családokat eligazodni a gyermekekkel kapcsolatos területeken. A jegyek szétosztásában az országos védőnői hálózat segítségét veszi igénybe a tárca, hiszen a védőnők azok, akik a leginkább ismerik a kismamák igényeit és lehetőségeit, így a felajánlások várhatóan a legjobb helyre kerülnek.