Jöhet a pacsi!

Bár sokszor nehéz minden élethelyzetben és feladatban megtalálni a harmóniát és szépséget, azonban tény, hogy ha a lelked benne van, könnyebb túljutni a feladatokon, kötelességeken, és könnyebb elhivatottnak érezni magad a munkában, a háztartási teendőkben, a családi életben. Ugyanez a helyzet a sporttal is.

Ha sportolunk, azt jó eséllyel saját elhatározásunkból tesszük, de a hajtóerő több felől jöhet. Érkezhet kívülről: például a bennünket elárasztó társadalmi elvárásból és testideállal kapcsolatos megfelelési hajszából. Teljesítménykényszerből, önértékelési problémából, bizonyítási vágyból, egészségtudatosságból, szüleink példájából. Öröm- és élménykeresésből. Abból, hogy jobb akarsz lenni, mint a tegnapi önmagad. Egy dolog nagyon fontos: akkor leszel motivált, ha szereted csinálni. Akkor tudnak motiválni, akkor tudsz motiválni te is másokat. Akkor fogsz benne maradni, és akkor lesz az elkötelezettségből elhivatottság.

Tegyük fel bátran magunknak a kérdést, hogy szeretjük-e amit csinálunk, benne van-e a szívünk? Ha nem, akkor gondolkodjunk el, mi hiányzik: talán egy példa, akit követhetünk, akivel tudunk azonosulni? Egy jó edző, aki nemcsak tudásában állja meg a helyét, hanem látjuk mögötte az embert, aki nekünk való? Vagy egy társ, akivel együtt edzhetünk? Vagy egy olyan edzésforma, amit magunkénak érzünk?

Edzés pipa, mozgás letudva?

Ezek a mondatok azt sugallják, hogy megcsináltam, kiszenvedtem magamból, rávettem magam, de a jó az egészben az, hogy vége. Pedig az kellene, hogy jó legyen az egészben, amikor csináljuk. Ezért merjünk váltani, ha valami nem jön be! Nem mindenkinek való a crossfit, s éppúgy a zumba sem, csak azért, mert az a divat. Nem attól mész haza feltöltődve a családodhoz, hogy betekercselve megcsináltál ötszáz lábemelgetést, hanem attól, hogy abban az időben, amikor saját elhatározásból sportoltál, benne volt a szíved. Flow-ban voltál. A flow az, amikor nem számít tér s idő, összemosódsz te és a tevékenység, amit csinálsz. Ez olyan teljesítményre tesz képessé, ami e feloldódás és áramlás-élmény nélkül nem menne. Utána pedig eufóriát érzel. És újra és újra át akarod élni. Nem azért, mert jó vagy önsanyargatásban, és rá tudod erőszakolni magad egy héten legalább (és maximum) kétszer. Mindenkinek van sportja, ami az övé. Csak rá kell találni. Higgyünk abban, hogy van olyan mozgásforma, amiben motiváltak lehetünk, amiben tudnak minket motiválni, és amely által netán mi magunk jelenthetjük a motivációt másoknak.

Amikor egy maratonon láttam a futók özönét, arra gondoltam, bár én is ott lennék most köztük. Motiváltak engem, mert lélekkel futottak, kitartóan készültek, és elszántak voltak. Aztán a 35. kilométernél megálltam a pálya szélén, és kitettem pacsira a kezem. 100 elhaladó futóból nagyjából nyolcvanan belecsaptak. És egymásra mosolyogtunk. Volt, aki megköszönte, hogy jó, hogy ott vagyok. Pedig nem ismertük egymást. De az én lelkem is benne volt, s így biztathattam őket.

Kriszti (29):

A sport segít kikapcsolni egy nehéz nap után, ha mérges vagyok, lenyugtat, ha szomorú, feledtet mindent. Úszás közben nem érdekel, mit gondolnak rólam mások, csak én vagyok és a medence.

Kata (31):

Én a pilates mellett tettem le a voksom. Hogy miért? Mert a napi 8 óra ülőmunka után szükségem van arra, hogy jó alaposan átmozgassam a hátam, mert ez az a mozgásforma, ami a napi pörgés után képes egy kicsit lelassítani és lelazítani. Na és persze az oktató személye miatt, aki mindezt lehetővé teszi. Próbáltam már sok helyen, sok edzővel. A hátamnak talán mindegy lenne, hogy kihez járok, de a lelkemnek nem.

Robi (40):

Számomra az a legjobb a triatlonban, hogy mindig van cél, amiért lehet küzdeni, ez visz előre. A terepfutás vagy a barátokkal edzés képes fizikailag és mentálisan is kiemelni az egész napos munkából. Mindezen túl, szeretnék a gyerekeimnek jó példával szolgálni, és olyan erőnlétet fenntartani, hogy később is tudjak a fiammal aktívan sportolni.

Rita (34):

Ülőmunkát végzek és sajnos sokat fáj a hátam. A napi pörgős hajtás után már nem vágyom dübörgő ütemes zenére, nagy ugrabugrálásra és a túlélésért sem akarok küzdeni. A másik véglethez, a jógához, meg nem tudok kellően lelassulni, a pilates viszont jó köztes megoldásnak tűnik. Átmozgat, erősít, kicsit lassít, de nem túlzóan. Kikapcsol. Ez az egyik ok. Fontos, hogy az edző motiváljon, hogy neki is bizonytani akarjak, hogy meg tudok minden feladatot csinálni helyesen, hogy büszke legyen rám. Egy teljesen közömbös edzőhöz nem járnék.

A cikk a Képmás magazin 2015. decemberi számában jelent meg.