Lehet egyformán bánni a testvérekkel?
Gyermekeink, még ha jó testvérek is, sokszor az őrületbe kergetnek minket a gyanúsítgatásaikkal: anyu, őt jobban szereted, neki több palacsintát adtál, vele több időt töltesz, neki hosszabb mesét olvastál! Mit tehetünk, hogyan oldhatjuk meg ezeket a szituációkat, és egyáltalán, bánhatunk-e egyformán a testvérekkel?
Gyermekeink, még ha jó testvérek is, sokszor az őrületbe kergetnek minket a gyanúsítgatásaikkal: anyu, őt jobban szereted, neki több palacsintát adtál, vele több időt töltesz, neki hosszabb mesét olvastál! Mit tehetünk, hogyan oldhatjuk meg ezeket a szituációkat, és egyáltalán, bánhatunk-e egyformán a testvérekkel?
Nekem nincs testvérem. Nincs saját tapasztalatom arról, hogy milyen a testvérféltékenység. De azt tudom, hogy nincs olyan testvérrel rendelkező ismerősöm, aki ne mondta volna, hogy a szülei teljesen másképp bántak vele, mint a testvérével. Éppen ezért elhatároztam, hogy szülőként én majd nagyon oda fogok figyelni arra, hogy egyformán bánjak a gyerekeimmel. Ez persze nem minden alkalommal sikerül. Viszont azt is tudom már, hogy ez nem feltétlenül baj.
Eltérő habitus, eltérő bánásmód
Ahhoz az elvhez, hogy egyformán bánunk majd a gyermekeinkkel, egész addig tudunk ragaszkodni, amíg meg nem születik a második gyermekünk. Ha pedig megérkezett a csöppség, nagyon hamar ki fog derülni, hogy milyen a személyisége, egyéni temperamentuma. Ez a sajátos természet pedig nagy szerepet játszik abban, hogy milyen kapcsolata lesz majd a testvérével. Például, ha van egy ragaszkodó, nehezen oldódó gyermekünk, akinek nagy szüksége van az általunk nyújtott biztonságérzésre, akkor többet fog az ölünkben ülni, és gyakrabban igényli az ölelést és az összebújást. Viszont a testvérei, akik ezt látják, még ha nem is kívánják olyan sokszor az ölelkezést, féltékenyek lesznek rá, és hangoztatni fogják, hogy mi kivételezünk a testvérükkel, és ők is szeretnének ugyanannyi figyelmet és szeretetet kapni.
Az ilyen vitáknak úgy tudjuk elejét venni, ha biztosítjuk, hogy minden gyermekünknek legyen külön ideje, amit csak velünk tölthet. Ez legyen olyan együtt töltött minőségi idő, amikor gyermekünk kitüntetett figyelemben részesül, és azt élheti át, hogy akkor ő a legfontosabb számunkra. Nem kell több napi 10-15 percnél, és kéthetente egy közös programnál, de meglátjuk, a féltékenység visszaszorul, mert a lurkó szeretetraktára fel lesz töltve.
Van igazság vagy nincs igazság?
A testvérek igencsak kifinomult szenzorokkal rendelkeznek, és mindig követelik az igazságosságot és az egyenlőséget, azt, hogy mindenkinek mindig mindenből pontosan ugyanannyi és ugyanúgy járjon. Ez logikusan hangzik, de egyetlen családban sem létezik a tökéletes egyenlőség fogalma. Hiszen a nagyobb testvérnek szabad már néhány olyan dolgot tennie, amit a kisebbnek még nem. Nálunk a három gyerek között minimális a korkülönbség, az ikrek után nem egészen két évvel érkezett kisöccsük. Eleinte amikor az ikreknek születésnapja volt akkor az öccsük is kapott ajándékot. Ha pedig valamelyikük a névnapját ünnepelte, a másik kettőnek is járt valami apróság, nehogy rosszul érezzék magukat. Hiába akartam igazságos lenni, ez sem volt jó megoldás, mert elkezdtek panaszkodni, hogy miért kaptak kisebb ajándékot, mint az ünnepelt? Így, egy idő után leszoktunk a kollektív ajándékozásról. Persze ezt sem tartják a gyerekek jó megoldásnak, és könnyebben adódik alkalom a hisztire és a követelőzésre, de ilyenkor próbálom elmagyarázni nekik, hogy vannak olyan helyzetek, amikor az egyik gyereknek többre, másra van szüksége, mint a másiknak. Ahelyett, hogy megpróbálnék egyenlően bánni a gyerekeimmel, mindegyiket egyedülálló, külön kis egyéniségként kezelem.
A testvérféltékenység normális
Ha otthon gyakorta dúl testvérháború, ne keseredjünk el! A testvérféltékenység egy természetes érzelmi állapot, és általában minden családban előfordul. Persze vannak jó testvérek is, de mégis ritka az, hogy egy gyerek minden testvérével minden pillanatban tökéletesen megértse egymást. Ahogy azt már mindannyian megtapasztaltuk, a szülőséget részben tudatos, részben tudattalan érzéseink irányítják. Hiába olvasunk el rengeteg szakkönyvet, nézünk meg idevágó műsorokat, az biztos, hogy a szülőséggel járó kihívásokra nem lehet száz százalékban előre felkészülni. Illetve annyit azért tehetünk, ha „helyzet van”, ahelyett, hogy azonnal reagálnánk, veszünk egy mély levegőt, és megpróbálunk a hirtelen belőlünk kirobbanó érzelmi reakció helyett egy tudatos, logikus válaszlépést tenni. Figyeljük meg mi az, ami általában kirobbantja a féltékenységi szituációt! Én azt tapasztaltam, hogy ezek a helyzetek akkor alakulnak ki nálunk, amikor a gyerekek energiaszintje alacsony (éhesek, fáradtak, unatkoznak), vagy valami érzelmi stressz érte őket a nap folyamán, illetve ha a családban lévő vélt pozíciójukat veszélyben érzik. Ezért gondolom azt, hogy a testvérféltékenység gyökere a gyermek vágya arra, hogy a szülő csak rá figyeljen. Ezt a figyelmet ki így, ki úgy vívja ki, vérmérsékletétől függően.
Ne ijedjünk meg, ha ilyen konfliktusok alkalmával úgy érezzük, hogy jobban toleráljuk, jobban kedveljük az egyik gyermekét. Ez nem a szeretet mennyiségéről szól, hanem arról, hogy a másik gyermek bizonyos tulajdonságait, viselkedését nem tudjuk mindig elfogadni, főleg ha a szeretetét nehezebben tudja kimutatni. Ha nem félünk elfogadni, hogy normális az, hogy mindegyik gyermekünkhöz másként tudunk közeledni és kapcsolódni, akkor kevésbé leszünk görcsösek a csemetéinkkel való kapcsolatban.
5 tipp a testvérféltékenység megelőzésére
– Kerüljük a bezzeg kezdetű mondatokat! Ne legyen bezzeg gyerek a családban!
– Ne hasonlítsuk egymáshoz a gyerekeket! Mindegyik lurkónak más a temperamentuma, képessége, tudása. Ahogy nincs két egyforma felnőtt, nincs két egyforma gyerek sem.
– Találjuk meg mindegyik gyermekünkben az egyedi, pozitív tulajdonságokat, képességeket, amik rá jellemzőek, és ezeket gyakran erősítsük benne!
– Adjunk hangot az örömünknek, amikor gyermekeink közösen oldanak meg egy problémás helyzetet, vagy ha nagylelkűek, és jószívűek egymással szemben. Ne féljünk attól, hogy közbeszólásunkkal megzavarjuk őket. Az időben adott pozitív visszajelzés kincset ér.
– Ne felejtsük el megdicsérni őket másoknak is. Mondjuk el a nagyinak, az óvó vagy tanító néninek, hogy milyen büszkék vagyunk a csemetéinkre, mert jól tudnak együtt játszani, vagy megoldani egy problémát. Fontos, hogy a gyerekek fültanúi legyenek a dicséretnek és konkrétumot mondjunk róluk, hogy tudják pontosan mi is az, aminek örülünk.