„Mit kapsz ballagásra?” „Mellnagyobbítást!”

Na, és mit kapsz ballagásra?  – kérdezgettük gimnázium utolsó évében egymást. Volt aki pénzt, mások aranyékszert, könyvutalványt, saját bankszámlát kaptak ajándékba. Ma azonban olyan válaszokra is számíthatunk, mint: mellnagyobbítás, ajakfeltöltés, hasleszívás. Sok százezres tételekről van szó, és egy nagy-nagy illúzióról. Plasztikai körkép következik.

Amerikában még a nagykorúságot sem kell megvárni: akár 13 évesen is feküdhet valaki kés alá, feltéve, hogy alaposan meg tudja indokolni, miért kéri a beavatkozást. Márpedig indokban nincs hiány, a plasztikai sebészeknek pedig tulajdonképpen édesmindegy, kit műtenek. Ha van hivatalos papír, szülői beleegyezés, már indulhat is a műtét.

Egy felmérés szerint 2012-ben 263 ezer szépészeti beavatkozást végeztek 13-19 éveseken. Ezek közül 75 ezer műtét esetében orr-újraformálásól, mell-megemelésről, mellnagyobbításról, szájfeltöltésről és hasleszívásról volt szó, de előfordult nemi szerv-plasztika is.

A szépségért meg kell szenvedni?

Miközben a szépségiparág ezen ága virágzik (ahogy az elrontott műtéteket helyreállító műtétekkel foglalkozó központok is…), nagyon kevés tanulmány készült eddig arról, vajon milyen kockázata van az ilyen beavatkozásoknak gyerekek esetében? Természetesen nem azokra az esetekre gondolunk, amikor valakinek súlyos önértékelési gondjai vannak hatalmas, elálló füle, óriási orra miatt, netán balesetben eltorzult az arca. Arról beszélünk most, amikor a beavatkozásnak azon kívül, hogy divat a nagy mell és a vastag száj, meg a kis orr, nincs semmilyen más indoka.

A közösségi média az egyik legnagyobb (ingyenes) reklámcsinálója ezeknek a beavatkozásoknak: valaki posztol egyet az új szájáról, orráról, füléről, és rengeteg tininek az az első gondolata, hogy „hogy lehetne nekem is ilyenem?” A másik hatalmas csapda a celebekről készült fotók. Alig találni olyan hírességet, akinek ne lenne valamilye „megcsináltatva”. Kylie Jenner épp most töltette fel az ajkait, Iggy Azaela az orrát és a mellét műttette meg. Márpedig a legtöbb tininek ilyen példaképei vannak.

Az etikusabb plasztikai sebészek úgy vélik, egy mellkisebbítés teljesen rendben van a tiniknél is ha az nyak-, vagy hátfájást okoz, esetleg akadályozza a pácienst a mozgásban, sportban. Az orrplasztikát is elfogadhatónak tartják, a mellimplantátumot azonban már sokan ellenzik, többek között azért, mert ha egyszer beültették az implantátumokat, akkor azokat rendszeresen cserélni kell, ami újabb és újabb műtétet jelent, amelynek a kockázatait és a műtéttel járó kellemetlenségeket esetleg egy tinédzser még nem tud felmérni. Ugyanez a helyzet a szájfeltöltéssel, ahol általában botoxot fecskendeznek az ajkakba. Mint ismeretes, a botox a botulinum toxin nevű, rendkívül erős idegméreg inaktív formája. Azon kívül, hogy blokkolja, megbénítja az idegeket, nem tudni, pontosan milyen hatást vált ki a szervezetben, különösen egy fiatal emberében. Ráadásul az eljárást félévente meg kell ismételni, mivel a botox felszívódik. Hogy hová, és hogy hol tárolódik, abba jobb nem belegondolni.

A plasztikai sebészet ma már annyira mindennapos téma, sokan elfelejtik, hogy itt igen komoly műtétekről van szó, amelyek nagy kockázatokkal és súlyos komplikációkkal járhatnak. Fiatalkorúak esetében mindig szükség van a szülők beleegyezésére. Elgondolkodtató, mennyire sokan aláírják a formanyomtatványt, kés alá küldve a gyerekeiket…

Problémaként vetődik fel az is, hogy egy tini teste még nagyon sokat változik, ami növeli a komplikációk kialakulásának kockázatát. Ez azt jelenti, hogy kb. 22 éves korig egyáltalán nem szabadna szépészeti beavatkozásokat végezni. Nagyon gyakori, hogy a 16 évesen még óriásinak tűnő orrhoz „hozzánő” a gyerek arca, és mire fiatal felnőtt lesz belőle, már egyáltalán nem tűnik aránytalannak, amit korábban elviselhetetlennek értékelt. Ha ebbe a változó arcba belenyúlnak műtéttel, az operáció után néhány évvel éppen a beavatkozás fogja az aránytalanságot létrehozni…

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem…

Az elmúlt években új pszichés betegség ütötte fel a fejét, nevezetesen a plasztikai műtét-függőség. Ez azt jelenti, hogy a páciens újabb és újabb indokokat talál ki, amiért ismét kés alá feküdhet, injekcióztathat vagy leszívathat. A lehetőségek végtelenek – csak a pénztárca vastagsága szabhat határt. Itt viszont már közel járunk a pszichopatológiás tünetekhez. Elég, ha csak arra a fiúra gondolunk, aki Barbie barátjára, Kenre akart 100 százalékban hasonlítani, és mára szinte egyetlen olyan testrésze sincs, ami legalább valamennyi szilikont vagy botoxot ne tartalmazott volna: tricepsz, bicepsz, mellizom, hasizom, combizom, vádli – mindent telepakoltatott implantátummal. A Barbie-hasonmás lány pedig csontokat vetetett ki a testéből, hogy olyan aránytalanul karcsú legyen, mint az anatómiailag tökéletesen értelmezhetetlen műanyag baba.