Olvasás tanítás – létezik-e „legjobb módszer”?

A kisiskolások legfontosabb tudománya az írás és olvasás, ezek biztos elsajátítása nélkül a felsőbb osztályokban, és egyáltalán, a hétköznapokban is nehezen boldogulnak majd.

Van, aki már úgy érkezik az első osztályba, hogy tud olvasni, van, aki vért izzad még év végén is. Mi az oka az egyre többeket érintő olvasászavarnak, mit tehetünk, hogy segítsük gyermekünket eligazodni a betűk világában?

A titkokat rejtő jelekkel, a betűkkel a mesekönyveket lapozgatva találkozik a kisgyerek. Sokan már ekkor életre szóló barátságot kötnek, és kérdezgetik, hogy ez mi, az mi. Egyáltalán nem kell iskoláskor előtt tanítani az olvasást, de az érdeklődést sokféleképpen fel lehet kelteni. Az utcán sétálgatva nemcsak az autók márkajelzéseit, hanem a rendszámokat is lehet figyelni, először keressük meg azt a betűt, amivel a nevünk kezdődik, aztán jöhet apa, anya, testvér kezdőbetűje és így tovább a többi.

Egyre gyakrabban tapasztalom, hogy az olvasás tanulással problémák vannak az első osztályban – mondja Mikesné Antóczi Krisztina tanító –, de ennek jeleit már sokkal korábban látni lehet, és a szülők felelőssége is óriási ebben. Ki kell emelni a megkésett beszédfejlődést, amire 2 éves kor körül már fel kell figyelnünk. Ha a gyerek, bár megérti, amit mondanak neki, de nem beszél, logopédushoz kell vinni minél hamarabb! Nem a hangzók szabályos ejtéséről van szó, hanem az egyszerű mondatok megalkotásáról. Mire iskolába kerülnek, ezek a megkésett beszédfejlődésű, de nem kezelt gyerekek maguktól is látszólag jól beszélnek, de kevésbé értik az összefüggéseket, a nyelvi árnyalatokat, vicceket. Mivel nem értik teljesen, amiről szó van, feszültek lesznek, ez sokszor hatalmas mozgásigényben vezetődik. Fontos, hogy szem- és fülvizsgálaton kizárják, nincs-e a szervi probléma, ezek is akadályai lehetnek az olvasás elsajátításának.

Mire figyeljenek a szülők?

Az olvasáshoz a mesehallgatás a kapu, nemcsak a szókincset növeli, fejleszti a fantáziát, a memóriát, a logikus gondolkodást, de érzelmileg is fontos alkalom. Látom, hogy a szülők túlterheltek, maguk is sok problémával küzdenek, de muszáj megteremteni a hétköznapokban a lassan folyó, nyugodt életet. Legyen idő sétálni, közben nézelődni, beszélgetni, együtt vacsorázni. A filmek nem pótolják azt, ha a szülő mesél. Talán furcsa, hogy az olvasástanulás kapcsán nem a betűk gyakorlását hangsúlyozom, de először a családi együttléteket kell úgy alakítani, hogy a tananyagot, legyen az bármi, be tudja fogadni a kisgyerek. Mióta sok óvodában nincsenek kötelező foglalkozások, a problémák gyakran csak az iskolába lépéskor derülnek ki. Például, van, aki nem tudja helyesen fogni a ceruzát, mert soha nem rajzol, így nem erősödtek meg azok az apró izmok a kezében, amik az írástanuláshoz kellenek. Nem ismerik az irányokat, sem térben, sem időben nem tudnak tájékozódni, nincsenek tisztában a testképükkel. Nem tudják a szemükkel követni a mozgásokat, pedig ez is kell, hogy a szövegben balról jobbra tudjanak haladni. A már említett mesélésen kívül otthon a zenehallgatás közben közös rajzolás, nagy papírra, vastag ceruzával, vagy ecsettel festés, de akár a járdára krétázás is jó élményként marad meg a gyerekekben.

Szótagolva vagy szóképekkel?

Jelenleg a központi tankönyvek a szótagoló olvasásra építenek. Én a Meixner-féle módszert jobbnak találom, itt a magánhangzók megismerése után jönnek a mássalhangzókhoz kapcsolások. Sok múlik a tanáron, aki különböző módszereket tud akár kombinálva alkalmazni. A gyerekek egyéni szükségleteit figyelembe véve kell úgy tanítani, hogy eljussanak az összeolvasásig és a jó szövegértésig. Ehhez sokat kell gyakorolni, de azért, hogy ne legyen unalmas, mindig be kell vetni valami játékos, kedvcsináló ötletet. Itt is igaz, hogy lassítani kell, időt hagyni arra, hogy rögzüljenek az alapok. Én rengeteget olvasok a gyerekeknek – mondja Krisztina –, közben magyarázom, értelmezem, amit felolvastam, kérdések alapján megkeressük az összefüggéseket, gondolkodni tanítom őket. Szeretik, várják a gyerekek, hogy elérkezzen a nap során az olvasás.