Pizsamacsillag fellőve – de mikor?

Sok anyukának okoz fejtörést, vajon melyik életkorban mikor kell(ene) ágyba fektetni a gyerekeket, és hogy egyáltalán fontos-e erre odafigyelni?

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
alvás
2013. augusztus 13. Gyarmati Orsolya

Sok anyukának okoz fejtörést, vajon melyik életkorban mikor kell(ene) ágyba fektetni a gyerekeket, és hogy egyáltalán fontos-e erre odafigyelni?


A válasz: igen, fontos. Mindannyiunknak van biológiai órája, ami mást és mást kíván tőlünk, ahogy egyre idősebbek leszünk. Ha hallgatunk rá, azt a szervezetünk is meghálálja.

A Harvardi Orvosi Egyetem alvástudományi intézetében dolgozók úgy vélik, minden gyerek különböző, de minden szülő tudja, milyen a gyereke, ha nem aludta ki magát. Ha egy gyerek gyakran fekszik le túl későn, akkor

– egyre nehezebben fog tudni elaludni, mert túlfárad és ilyenkor a szervezete kortizolt és adrenalint termel, hogy a túlzott fáradtságot kompenzálja

– gyakran fel fog ébredni éjszakánként a kortizoltermelődés miatt

– túl korán kel majd fel reggelenként

– összességében sokkal kevesebbet alszik majd, mint kellene

Tehát akkor mikor kell ágyba dugni a kicsiket? Íme néhány általános jótanács a Sleepsisters-től a különböző életkorokat figyelembe véve:

Újszülöttek: napi 15-18 óra alvásra van szükségük, de mindezt igen rendszertelenül, 2-4 órás szakaszokban teszik, napszaktól függetlenül.

1-4 hónap: a kisbabáknak nagyjából 14-15 órányit kell pihenniük. Este általában 20.00 és 23.00 óra között alszanak el, de éjszaka még gyakran felébrednek enni.

4-8 hónap: az esti lefekvés időpontja kezd előrecsúszni, akár már 6-7 óra körül is elalhatnak esténként. Egyre rendszeresebbek az alvás-ébrenlét időszakai, s a korai lefektetés segít a fizikai és mentális fejlődésben.

8-10 hónap: az ennyi idős kicsiknek napi 13-15 órányi az alvásszükséglet. Ekkor már csak kétszer alszanak napközben, az esti elalvás időpontja továbbra is 6-7 óra körül van. Jó, ha figyelünk arra, hogy a délutáni és az esti alvás között ne teljen el több mint 3,5 óra.

10-15 hónap: az alvásigény12-14 órányi, az esti elalvás időpontja 18.00 és 20.30 közé esik. Ekkor már előfordul, hogy csupán egyszer alszanak a babák napközben, ezért érdemes az esti lefekvést minél korábbra időzíteni.  

15 hónap-3 év: ebben az időszakban már akár teljesen eltűnhet a napközbeni alvás igénye, vagy kiszámíthatatlanná válik. Érdemes korán feküdni esténként, kompenzálandó a kieső napközbeni alvást.

3-6 év: 11-13 órányi az alvásigény, és hacsak nem alszik az óvodában, otthon már nehezen lehet rávenni a délutáni pihenésre egy ennyi idős gyereket. Éppen ezért fontos a korai fektetés, este 7-8 óra körül.  

7-12 év: a kisiskolás gyerekek elképesztő mértékben nőnek, fejlődnek és nagyon aktívak, éppen ezért fontos sokat aludniuk. Napi 10-11 óra az ideális mennyiség, ami jó hatással van az iskolai teljesítményre, a viselkedésre, a figyelemre és a memóriára is.

Tinédzserek: elvileg legalább 9 órát kellene aludniuk. Mivel nagyon korán kelnek minden nap, este már hamar elfáradnak, bár nehéz rávenni őket arra, hogy időben lefeküdjenek…