Tabletekkel „támadnak” a védőnők
Szimbolikus, hogy Bábiné Szottfried Gabriellát választókerülete, Vác kórházának projektátadó rendezvényén nevezte ki a védőnői hálózat megújításáért felelős miniszteri biztossá Balog Zoltán miniszter. Az egykori védőnő többek között egységes rendeletet és IT-fejlesztést ígér: 700 millió uniós forrás áll majd rendelkezésére.
Szimbolikus, hogy Bábiné Szottfried Gabriellát választókerülete, Vác kórházának projektátadó rendezvényén nevezte ki a védőnői hálózat megújításáért felelős miniszteri biztossá Balog Zoltán miniszter. Az egykori védőnő többek között egységes rendeletet és IT-fejlesztést ígér: 700 millió uniós forrás áll majd rendelkezésére.
Bábiné Szottfried Gabriella kinevezése ezév november 14-ig tart, feladata a magyar védőnői hálózat 700 millió forintos uniós támogatásból történő megújításának koordinálása. Ezen belül feladata az Országos Védőnői Szolgálat létrehozása, az egységes védőnői rendelet megalkotásának és az új várandós gondozási kiskönyv koordinálása, illetve a Magyar Védőnői Szolgálat hungarikummá minősítésének előmozdítása.
Irányítja továbbá a védőnői méhnyakszűrés országos kiterjesztését, a kora gyerekkori program keretében kidolgozásra kerülő új jelentéstételi új jelentéstételi rendszer bevezetését, illetve a programon belül létrehozandó Védőnői Módszertani Egységgel kapcsolatos ágazati feladatok ellátását. Mindemellett pedig koordinálja a Norvég Alapból megvalósuló informatikai eszközbeszerzéseket.
A frissen kinevezett miniszteri biztos lapunk kérdésére egyértelművé tette, a kormány kiemelt feladatként kezeli a szolgálat megújítását. Hazánkban – fogalmazott – a védőnői szolgálat magasan képzett szakemberekből áll, ők a mai napig végzik a körzeti védőnői, iskola védőnői, kórházi, családvédelmi feladatokat. A védőnők átlag életkora 39-46 év közt mozog és a felsőoktatásban folyamatosan képzik a szakembereket.
Kiemelt feladatának az Országos Védőnői Szolgálat, mint munkáltató létrehozását, illetve az egységes védőnői rendelet megalkotását tartja. Meggyőződése, hogy a mintegy 700 millió forintos keretből megvalósuló IT-fejlesztések, a hatékony infokommunikáció megteremtése a mai kor kihívásaira ad választ.
Jelenleg országszerte valamivel több, mint 3700 védőnő lát el közel 670 ezer főt. Természetesen az aktuálisan gondozott várandós vagy gyermek szűkebb környezete is érintett lehet, vagyis igen sok embert érint a terület rendbetétele.
Azé a területé, amely legutóbb egy hatalmas visszhangot kiváltó tragédia kapcsán kapott országos figyelmet. Bábiné Szottfried Gabriellát mélyen megrázta az Agárdon történt gyermekhalál, mint mondta, „három gyermek édesanyjaként, védőnőként egyaránt felháborít, ha a legkiszolgáltatottabb életkorban lévőket bántalmazzák, elhanyagolják. A tragikus esemény bekövetkeztében a gyermek közvetlen környezete a felelős, hiszen nem csak a “szülők” éltek együtt a háztartásban, hanem a nagyszülők is.”
A miniszteri biztos 1987-ben szerezett védőnői diplomát az OTE Egészségügyi Főiskolai Karán és 2006-ig védőnőként dolgozott. A váci Jávorszky Ödön kórházban tanulónővérként teljesítette az előírt szakmai gyakorlatokat középiskolás évei alatt. Általános természetgyógyász képesítést (ETI, 1998.) is szerzett, majd a Sapientia Szerzetesi és Hittudományi Főiskolán Gyermek- és ifjúságvédelmi tanácsadó másoddiplomát 2007-ben. Három gyermeke született: Zsófia 1990-ben, Anna 1999-ben és Levente 2004-ben.
A védőnő
A védőnő tevékenysége középpontjában az általa gondozott családok egészségvédelme, a betegségek kialakulásának megelőzése, valamint az egészségfejlesztés áll. Magyarországon kívül Finnországban vannak még hasonló szerepet betöltő nők, máshol a szülésznők látják el a várandós és gyermekágyas anyák gondozását.A védőnő sokrétű feladatai a következő területeket ölelik föl:
-a nővédelem
-a várandós és gyermekágyas anyák gondozása
-a gyermekek gondozása születésüktől a tanköteleskor végéig
-komplex családgondozás
Védőnői munkát csak védőnői szakon szerzett főiskolai oklevéllel rendelkező személy végezhet. Szakmai tevékenységét elsősorban önállóan látja el, de rendszeresen kapcsolatot tart az egészségügyi, gyermekjóléti és szociális ellátórendszer szakembereivel. Szoros személyes kapcsolatot tart gondozottaival, melynek során az egyéni szükségleteknek megfelelően különböző problémáikban (egészségi, szociális, mentálhigiénés) tanácsot nyújt. Ezen kívül szűrővizsgálatokat szervez, védőoltásokat készít elő, egészségnevelő és más egészségvédő közösségi programokat biztosít a gondozottak számára.
A körzeti védőnő városban, falun és kistérségen dolgozik, egy adott körzet tartozik hozzá. Az iskolavédőnő egy adott általános iskolában, gimnáziumban vagy szakközépiskolában dolgozhat, körzetébe tartozó több iskolát is elláthat.
A kórházban dolgozó védőnő az Újszülött illetve Gyermekágyas osztályon dolgozik, megfigyeli az újszülötteket, édesanyákat, a legfontosabb tudnivalókkal látja el őket hazaengedés előtt. Dokumentál, értesíti a körzeti védőnőt a gyermek születéséről.