Testvérkéd született, ugye szereted??

Amikor egy családba megérkezik a második, harmadik kisbaba, az idősebb testvéreknek sosem könnyű a helyzete. Megváltozik minden, és az a figyelem, amit addig megkaptak, most egészen másra irányul. Hogyan lehet kezelni a testvérek között kialakuló féltékenységet? És milyen hibákat követünk el mi, szülők, amikor orvosolni próbáljuk a konfliktusokat? Sződy Judit, a Padlásműhely pszichológusa válaszolt kérdéseinkre.

– Az, hogy az egyik testvér féltékeny a másikra, szinte elkerülhetetlen, bár sokszor egészen ijesztő, vagy éppen meglepő formában ölthet testet. Természetes jelenségről van szó?

– Igen, a testvér születése a családban természetes krízishelyzetet teremt, tehát krízis, de nem kóros. Nem csak arról van szó, hogy megjelenik egy csecsemő, aki kitúrja a nagyobb gyereket a pozíciójából, hanem arról is, hogy egy háromfős család átadja a helyét egy négyfősnek, vagyis tökéletesen átrendeződik minden egyes kapcsolat. Egy gyerekes anyából, apából kétgyerekes lesz, a nagyszülők is máshogy viszonyulnak mindenkihez, más lesz a napirend és így tovább. Persze, hogy az amúgy is bizonytalan, éppen formálódóban lévő gyerek kibillen, és furcsán kezd viselkedni. Ha minden tökéletesen úgy marad, ahogy a tesó előtt volt, az gyanús lenne…

– Mi az alapvető oka a féltékenységnek, mi zajlik egy kistestvér érkezésekor egy kisgyerek lelkében? Hogyan lehet neki segíteni, hogy könnyebb legyen?

– Az a gyerek, aki eddig a szülők, nagyszülők fókuszában volt, most kikerül onnan, sőt, már a várandósság alatt is kikerült bizonyos mértékig. Az anyukája pedig – valljuk be – többnyire be van rezelve a feladattól. Mert ugye azt mindenki el tudja képzelni, hogy az élete gyökeresen megváltozik az első gyerek születésekor, és gyakorlatilag a pici fogja kitölteni minden percét. És persze így is lesz. De aztán, amikor kopogtat a második, és az első már kitölti a napot, vajon hogy fog ebbe még egy beleférni? “Nem lesz kétszer annyi időm. Nem tudok kétszer annyira szeretni.” – mondogatják az anyukák. Ezt a feszültséget a gyerek biztosan megérzi, és bizonytalan lesz. Emellett persze valami hasonlót él át, mint egy megcsalt férj, vagy feleség, és a saját eszközeivel próbál megküzdeni az érzéseivel. A legnagyobb segítség, ha a szülők átkeretezik az egész helyzetet, és nem kezdik el rettenetesen sajnálni a gyereket, hogy háttérbe került, hanem úgy értelmezik a dolgot, hogy a testvérszületés az élet természetes része. Ezzel együtt megértik és elfogadják a gyerek érzéseit, és tisztelettel kezelik minden megnyilvánulását. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindent elnéznek neki, hanem azt, hogy empatikusan fogadják, és türelmesen, de következetesen megtartják az aktuálisan szükséges határokat.

– Melyek azok a hibák, amiket a szülők tipikusan elkövetnek a féltékenységi jelenetek láttán?

– Ha agresszióra agresszióval válaszolunk, az további feszültséget szül, vagy éppen bűntudatot, ami más csatornákon fejti ki romboló hatását. Ha a nagy bántja a kicsit, vagy rombol, akkor nem jó, ha üvöltözni kezdünk vele, és az sem, ha mi is jól felképeljük. Fogadjuk el, hogy dühös, és állítsuk le az akciót. Fogalmazzuk meg röviden, hogy mi az, amit nem szabad, vagy ami nekünk nem tetszik. Kicsiknél mindenképpen fizikai közbelépésre van szükség. Az is gyakori, hogy a szülők azt hangoztatják: a testvért szeretni KELL. Vezényszóra nem lehet szeretni, ezt ugye mindenki belátja. A testvért nem szabad agyonütni. Ez már érthető.

– Általában arról szoktunk beszélni, hogy a nagyobb féltékeny a kicsire. Megfordulhat a helyzet?

– Természetesen, ha valamiért a nagy lesz a “bezzeg-gyerek”, őt nevezik ki a szülők „okosnak” vagy „megbízhatónak”, akkor teljesen érthető, hogy a kicsi lesz féltékeny. Amúgy ez a helyzet a nagynak sem jó, mert saját magát is beskatulyázza, és teljesíteni akarja a szülei által rárótt „karmát”. Vagyis maximalista lesz, nem mer hibázni. Tegye fel a kezét, aki ettől szenved! Vannak jópáran, és nem könnyű ettől megszabadulni!

– Általában meddig tart ez a féltékenység-érzés? Lehet olyan mély a testvér születésévével kapcsolatos trauma, hogy az esetleg befolyásolja a kisgyermek lelki fejlődését?

– Ezt nagyon erősen meghatározza a szülők hozzáállása. Már beszéltünk a szerepek kiosztásáról, és arról, hogy ez akár egy életen át hathat. A legjobb, ha minden gyerekünket képesek vagyunk egymástól független, önálló és érdekes személyiségként kezelni. Ez nagyon sokat segít a testvérek jó viszonyának megteremtésében.

– Hogyan lehet támogatni azt a testvért, amelyik “elszenvedi” a másik féltékenységét?

– Először is nagyon fontos, hogy ne kezdjük el kutatni, hogy ki kezdte, mert nagyon könnyen tévedhetünk. Természetesen, ha látom, hogy a kicsi (vagy a nagy) elmélyülten játszik, és a testvére odamegy, és szó nélkül fejbe vágja, akkor egyértelmű a dolog. De azt azért tudjuk – talán elég visszagondolni a gyerekkorunkra – hogy ártatlan képpel is lehet addig piszkálni egy testvért, hogy majdhogynem jogosan lekeverjen egyet. A legjobb, ha szétválasztjuk őket, és semlegesen, nem ajnározva, a sértettel foglalkozunk. Hogy a bosszantó ne tanulja azt meg, hogy ezzel a viselkedéssel kivívhatja a figyelmünket. Nagyobbaknál és visszatérő játszmák esetében egy békés pillanatban megkísérelhetjük őket megkérdezni, hogy vajon milyen ötletük van arra, hogy megszüntessük a problémát. Természetesen nyitottan és pártatlanul, az ártatlanság vélelmével.

– Mondhatunk olyat, hogy mindig az elsőszülött helyzete a legnehezebb, hiszen ő az, aki tudja, milyen volt egy szem gyereknek lenni, és milyen, amióta megérkeztek a testvérei?

– Mindegy, hogy valaki hányadik a testvérsorban, a helyzetének lehetnek előnyei és árnyoldalai. Az elsőszülött például mindig a szülei osztatlan figyelmét kapta meg, ami néha teher lehet. És ő az, akitől szinte biztos, hogy a szülők elvárták, hogy így vagy úgy fejlődjön, rajta próbálták ki azokat a nevelési elveket, amelyeket könyvekből tanultak, és amiket a második gyereknél szinte biztos, hogy sutba dobnak, és belátják: a spontán nevelés, a gyerek személyiségéhez való alkalmazkodás mindenkinek hasznára válik.