A szülő-gyerek kapcsolat nem nevelési technikai, hanem kapcsolati kérdés

Tudatos vagy ösztönös szülő legyek? Mit tegyek, ha hibáztam? És ha nem működnek jól a szabályok? Cserey Miklós a nevelés szépségeiről és buktatóiról mesélt.

Iskolások Óvodások
2019. október 30. Czefernek Léna

Fotó: Pixabay

Vannak az életnek olyan területei, amelyekhez mindenki ért, ilyen téma a gyermeknevelés is, amely – valljuk be – azoknak megy legjobban, akik még nem kóstoltak bele. És hát egy kisgyermek még a legképzettebb szülőket is próbára tudja tenni olykor-olykor. Éppen ezért elsőre talán meglepőnek tűnhet, de hiánypótlóként létezik egy iskola, amely nem csupán a szülőség, de minden nemű nevelés minőségének segítését tűzte ki célul maga elé. Cserey Miklós, a „Szülőnek lenni” program megálmodója folyamatosan szervez konferenciákat és képzéseket, mert vallja, hogy nagyon fontos a kommunikáció, hiszen mi, szülők, pedagógusok, szakemberek közösen alakítjuk, milyen lesz a következő generáció.

Családháló: Mennyire tudatosak napjainkban a szülők? Érzékelik, hogy szükség van “önképzésre” a gyermekek érdekében vagy inkább ösztönösek, a rögzült mintákat ismétlik?

Cserey Miklós: Ma nem könnyű szülőnek lenni. Sok tudás van, olyanok, amelyek régen nem voltak, de ezek sokszor elnyomják, elfedik a még ma is értékes régi jó tapasztalatokat.

Néha tudatosabbak vagyunk, mint amennyire szükséges.

A gyerekünkkel tartalmasan együtt kell élni, s ha ezt mindkét fél élvezi, akkor jó szülő-gyerek kapcsolat fog létrejönni. A tartalmas boldog gyerekkorból következik a jó felnőttkor. Nem a felnőttségre kell felkészíteni a gyerekeinket, hanem jó gyerekkort kell nekik biztosítani, ami örömöt, játékot, felelősséget és önállóságot ad a gyerekeinknek.

Sok szülő szeretne jó szülő lenni és ezért miden megad a gyerekének, de kérdezem én, ha mindent megoldunk neki, akkor mitől lesz felelős, miért fog odafigyelni a dolgaira, akár már az iskolában is? Persze megcsinálhatjuk neki a tízórait, de a táskáját ne mi csomagoljuk be, s azért sem mi vagyunk a felelősek, hogy a tornazsákját ne felejtse otthon! Azért viszont már mi vagyunk a felelősek, hogy például este – akár ami segítségünkkel – megnézze az órarendjét, s úgy csomagolja be a táskáját.

Cserey Miklós

Fotó: Antal-Ferencz Ildikó

CSH: Nehéz eligazodni a nevelési tippek között…

Cs.M.: Tényleg nehéz, hogy sok mindent lehet olvasni, s ezek között vannak jobbak és néha kevésbé jobbak is. Néha azt gondoljuk, hogy elolvasunk valamit, s akkor, ha azt csináljuk, akkor minden rögtön jó lesz, de a szülő-gyerek kapcsolat nem nevelési technikai kérdés, hanem kapcsolati kérdés, hogy milyen kapcsolatban vagyunk szülőként a gyerekünkkel. Tiszta szerepek kellenek a szülők és a gyerekek között. Tiszta egyszerű szabályokat, kereteket kell kialakítani és azok között teljes szabadságot kell biztosítani a gyerekeinknek.

CSH: Melyek a legfőbb veszélyek, amelyeket a hétköznapi helyzetekben elkövethetünk a nevelésben?

Cs.M.: Talán az, ha a gyerek igényeit akarjuk kielégíteni minden meggondolás nélkül. Amikor a gyerek sír azért, hogy megvegyünk neki valamit a boltban, az lehet, hogy arról szól, „most itt az alkalom, bizonyítsd be, hogy szeretsz”. Sokszor látjuk, hogy amit megveszünk, azzal egy napig játszik és utána már nem érdekes. Azt mondanám, hogy

nem a gyerek igényeit, hanem a szükségleteit kell kielégíteni.

Ebben az esetben a szükséglet a szeretet bizonyítása. Guggoljunk le a gyerekhez, mondjuk neki, hogy „nagyon szeretlek, de ezt most nem vesszük meg”.

A másik alapkérdés, hogy

megfelelően tartjuk-e a határokat.

Amikor nem jelölünk ki jól határokat, akkor a gyerek bizonytalan lesz, hogy mit szabad és mit nem. A határok kijelölésével nekünk kell segíteni, hogy ő maga tudja eldönteni a helyes, nem helyes kérdéseket. Nem jó, ha mi állandóan követjük, ellenőrizzük, mert akkor mindig tőlünk fogja várni a döntést, illetve sosem lehet biztos abban, hogy jól vagy rosszul döntött-e. Gondoljunk bele, hogy a játszótéren, ami körül van kerítve, ott valójában mindent szabad a gyereknek, persze a hintánál vigyázzon, de teljes szabadságot tudunk adni a gyereknek. Ugyanez nem igaz a teljes szabadságot adó erdőben, mert ott bizony szükség van a folyamatos kontrollra: „ne menj olyan messze, ahol már nem látlak”, „várjál meg a szikla előtt”, „ne menj át a patakon, amíg oda nem érek”.

A jó szabályokat és határokat a közös tapasztalat alakítja ki, az ad teljes szabadságot a gyereknek, ahol ő is ismeri a határokat.

CSH: Örökzöld kérdés, mi a szülő és mi az iskola kompetenciája a gyermeknevelésben. Rengeteg a konfliktus, miközben minden érdekelt fél időhiánnyal küzd. Mi lehet a feloldás?

Ezt elsősorban nem idő kérdésnek tekintem. Igen, sokszor gondoljuk és sokszor ténylegesen is nagyon leterheltek vagyunk. Ez azonban nem változtathat azon, hogy miként szólunk a gyerekhez, hogyan biztosítunk neki önállóságot és felelősséget.

A nagyobb baj az iskola és a szülők, családok kapcsolatában van.

Nincs tekintélye a pedagógusnak a társadalomban, a szülők előtt, s a pedagógusok is elég rossz véleménnyel vannak a szülőkről. Sokszor mondják, és nem alaptalanul, hogy nem tanulnak meg sok mindent otthon a gyerekek, amit pedig a szülői házból kéne hozni.

Az látható, hogy egymásra mutogatnak, egymásra várnak, ahelyett, hogy együttműködnének, egymást segítenék és egymást kiegészítenék. Amit nem tesz meg akár az iskola, akár a család, ha nem teszi meg a másik fél sem, akkor az kimarad a gyerekeink, a jövő társadalma felnőttjeinek fejlődéséből.

Ez egy olyan közös felelősség, amit egy „Gyerek és társadalom” programban tervezünk a közeljövőben fókuszba helyezni és elkezdeni a megoldásokat keresni.

CSH: Milyen új kihívások veszélyeztetnek minket, amelyek felkészületlenül érhetnek, mert nincs rá tanult megoldási stratégiánk? Gondolok itt a sokasodó válásokra, vagy éppen az internettel kapcsolatos kihívásokra…

Cs.M.: Igen, mindkettő olyan kérdés, ami egy-két generációval ezelőtt még nem volt ilyen mértékben előforduló jelenség.

Mindegyik esetben vannak jó megoldások, jó gyakorlatok, ezekről sokat kell beszélgetni szakembereknek és szakemberekkel. Nincs egyetlen jó megoldás, nincs egyetlen helyes út, de vannak elvek, amiket jó követni.

A gyereknek a fejlődéséhez nagy családra, széles körű és változatos társadalmi kapcsolatokra van szüksége és személye kapcsolatokra. Ez mind a kettőre ad egy kicsi választ, a valódi kapcsolat személyes, s egy emberrel való kapcsolat kevés. Sok olyan programot kell szervezni, ahol a gyerekeink hasonló korú gyerekekkel találkoznak, felnőttekkel töltenek együtt időt, s hagyni kell őket, hogy más felnőttekkel is lehessenek. Egy hétvége, egy kulcsos házban 15 felnőttnek és 15 gyereknek, hosszú távú élményt ad mindenkinek. Természetesen nem egy, hanem sok ilyen program kell.

Külön kiemelném emellett az úgynevezett mozaik családokat, ahol lehet nagyon jól működő megoldásokat kialakítani, türelemmel és nagy bizalommal a gyerekeink probléma megoldó képességében. Arra viszont felhívom a figyelmet, hogy

nem igaz az állítás, hogy a gyerekeink mindent kibírnak, s erre ne is alapozzunk.

CSH: A Szülőnek Lenni program nagyobb fokú tudatosságra tanít minket, de mennyire tudunk tudatosak lenni egy kiélezett konfliktushelyzetben?

A tudatosság a programunkban úgy jelenik meg, hogy a

legfontosabb a gyerek személyiségfejlődése.

Az a kérdés, hogy mit tekintünk konfliktushelyzetnek: Azt, hogy nem fekszik le időben? – igen az konfliktushelyzet, de ezt csak mi tudjuk elrontani és megjavítani is, nekünk kell határozottnak lenni, hogy mikor van vége a napnak – természetesen másként néz ez ki serdülő korban, akkor inkább az a kérdés, hogy nekünk ad-e elég időt a pihenésre a gyerekünk, és ezt kell tőle elvárnunk.

Ha valami olyat tesz, amivel mi nem vagyunk elégedettek, akkor nem az a kérdés, hogy mi mit tartunk helyesnek, hanem, hogy Ő hogyan gondolkozik erről és hogyan kívánja korrigálni a helyzetet, mi a közös nevező a mi és a Ő nézőpontja, álláspontja között.

A kiélezett konfliktushelyzetek nem egyik pillanatról a másikra jönnek létre, ezért megoldani sem azonnal kell. Ha felismerjük, akkor tudatosan új megoldásokat kell alkalmazni, hogy változás álljon be, ez esetenként lehet akár 3-6 hónap is.

 

CSH: Kinek ajánlja a Szülőnek Lenni Program előadásait? Csak szülőként vagy pedagógusként is érdekes lehet egy kurzus?

Az előadásokat szülőknek és gyerekekkel, családokkal foglalkozó szakembereknek egyaránt ajánljuk. Előadásokat iskolákban, munkahelyeken, klubokban és eseti felkérések alapján tartunk szülői csoportok, közösségek számára.

Most induló kurzusunk egy

szülői tanácsadó képzés,

ami abban segít, hogy olyan szakemberek, akiktől szülők szoktak tanácsokat kérni, a leggyakoribb élethelyzetekről több konkrét és aktuális tudással és főleg csoportos módszertannal rendelkezzenek. Ez most egy 100 órás térítésmentes képzés, 5 megyében, Baranya, Bács-Kiskun, Heves, Nógrád és Vas megyékben. A kurzusok rövidesen kezdődnek, részleteket az alábbi oldalon lehet találni, s azon keresztül lehet jelezni a részvételi szándékot is.

CSH: Mit tanácsol azoknak, akiknél már kialakult valamilyen probléma? A legtöbb szülő akkor kap észbe, amikor már menthetetlennek tűnik a dolog, de lehet például kamaszkorban is változtatni egy rossz irányba fordult szülő-gyermek kommunikáción?

Cs.M.: Ami igazán fontos, az a

kapcsolat.

Kamaszkorban mindig nagyon nehéz a kommunikáció, de ha jó, hiteles a kapcsolat, akkor az ki fogja bírni a rossz kommunikációt. Nem kell mindenben egyet érteni a gyerekükkel már a kamaszkor előtt sem, de van, amit mi döntünk el, van, amit ő dönt el, hogy hogyan legyen.

Legyen világos számára a véleményünk és az is, hogy a tetteinek mi lesz részünkről a következménye. Megpróbálhatunk arra is emlékezni, hogy mi sem voltunk angyalok, illetve mi is nagyon próbára tettük a szüleink idegeit. Beszéljünk most velük, hogy ők hogy bírták, mit tettek!

Sokszor mondjuk, hogy a szülő a feltétel nélküli elfogadással tudja legjobban segíteni a gyerekét, és ez nemcsak a kisgyerekkorra érvényes. A kamaszoknál nagyon nehéz, de azt kell éreznie, hogy mi

akkor is elfogadjuk, ha bolond dolgot csinál.

A felelősséget persze neki kell vállalni, s azt ne is vállaljuk át helyette! Az a gyerek, akinek miden problémáját megoldják a szülei, az nem fog tudni küzdeni, s nem fogja megérteni, hogy a világ miért nem úgy működik, ahogy ő akarja.