EC-félelmek 2. – Miben más az EC, mint a túl korai bilire szoktatás?

Kilenc hónapos a babám, és szobatiszta című cikkemre elég sok visszajelzés érkezett, és ezek kapcsán úgy döntöttem, utánajárok az említett félelmeknek. Az első részben arról kérdeztem szakértőket, megterhelő lehet-e az EC a babára nézve. Most azt járjuk körül, hogyan terjedt el a társadalmunkban az a nézet, hogy “minél később, annál jobb” – és, hogy mi mindenben más az EC, mint a korai szoktatás. Az előző részben már volt szó róla, hogy a XIX. században a szobatisztaságra szoktatás nagyon mostoha bánásmódot jelentett; nem csoda, ha száz évvel később, a pszichológiai látásmód elterjedésével ezt már nem tartották a legmegfelelőbb módszernek.

“A ‘korai módszer’ első kritikusa, az ‘50-es évek gyermeknevelési guruja, Dr. Spock azt javasolta, hogy a durva erőltetés helyett 6 hónapos kortól, az önálló ülni tudástól fokozatosan szoktassák a gyermeket a bilihez – mondja Krémer Sára EC-tanácsadó. – A mi generációnk nagy része is ezzel a módszerrel lett szoktatva.

A teljes paradigmaváltás azonban 1962-ben történt, 2 évvel a papírpelenka piacra dobása után, mikor a Pampers Intézet szakembere, Dr. Brazelton publikálta érési elméletét. Könyvében a szobatisztaságra szoktatást bizonyos kommunikációs és mozgásfejlődési mérföldkövekhez köti, és kijelenti, hogy a ‘korai szoktatás’ pszichés és fizikai problémákhoz vezethet. Ezt a ‘szigorú szobatisztaságra szoktató’ technikával nevelt, 1-2 éves gyerekeket megfigyelve állította. Arra a következtetésre jutott, hogy a csemeték 2-2,5 éves korukig nem állnak készen ürítési igényeik kontrollálására. Annak ellenére, hogy semmilyen orvosi kutatással nem támasztotta alá, módszere széles körben elterjedt, és mai napig egyre nagyobb és nagyobb hasznot hoz a papírpelenka-cégeknek.

Miközben nyugaton egyre tovább, 3-6 éves korig gyermekeink magukra kötve hordják a mellékhelységet, addig a világ 75 országában a mai napig ugyanolyan természetességgel elégítik ki a babák ürítési igényét születésüktől kezdve, mint az éhségüket. A babák pelenka nélkül vannak, jelzéseik és természetes ürítési ritmusuk alapján kapva lehetőséget a pisilésre-kakilásra, és egy éves koruk körül már szobatiszták. A természetes csecsemőhigiénia, vagyis az EC beszivárgott a nyugati társadalmakba is, ahol adaptálódott a helyi életmódhoz. A kulturális különbségek miatt a nyugati gyerekek átlagosan 1,5 éves korukban lesznek szobatiszták az EC-vel – ugyanúgy, mint ahogy a mi, mai szemmel korán kezdő generációnk 90%-a is 1,5 éves korára lett szobatiszta.”

Ez a rövid történeti áttekintés rámutat arra, hogy a “késői szobatisztaság” ugyanúgy inkább egy adott kor mítosza, mint az 1800-as években a “korai” volt. A “késői” a “korai” ellenében jött létre és terjedt el, és bár nyilvánvalóan jobban tükrözi a babák igényeit, még mindig nem csak azokról szól – már persze, ha nem tekintjük akár egy ötéves számára is természetesnek a pelenkába ürítést.

Az EC, mint láttuk, éppen nem kényszerítő módszer. Pont az alapja más, mint mindkét említettnek: az, hogy nem a szülőből indul ki, hanem a babából. Az ő jelzéseit méri fel, és azokhoz igazodva kínálja fel az ürítés lehetőségét.

“A koraisága azért tűnik veszélyesnek, mert volt egy olyan időszak, amikor a babákat korán erőltették – erősíti meg Gyarmati Andrea pszichológus, a downbaba.hu szerkesztője. – Én ezért nem is nagyon szeretem a példálózást, hogy bezzeg 50 évvel ezelőtt milyen hamar elhagyták a pelenkát, mert akkor még kínzással felérő módszereket is javasoltak, hogy a korai szobatisztaságot mindenképpen elérjék. De ebben nem a koraiság volt a baj, hanem az erőltetés. Mindent összevetve az EC még annál is gyerekközpontúbb, mint a késői ‘gyerekközpontú’ szoktatás.“

Már volt  szó róla, hogy a babák egy része kimondottan kellemetlennek találja, hogy bármennyi időt is koszos pelenkában töltsön. Ha tehetnék, könnyen lehet, hogy ők az EC-t választanák. De sok anya nem így van ezzel: vagy a saját alkalmasságukban kételkednek, vagy az időt sajnálják az EC-re, “mikor a pelus annyival egyszerűbb”. Ez is érthető; de szerencsére az EC csak egy lehetőség, nem kényszer senki számára.

“Aki EC-zni szeretne, de fél attól, hogy ezzel rosszat tehet, annak bőven van lehetősége utánaolvasni, például itt – folytatja a pszichológus. – Innen letölthető a fejlődéspszichológia műhelymunkám is, akit a kutatások is érdekelnek, az elméleti részéből tájékozódhat. Aki nem szeretne EC-zni, meg utánaolvasni sem, de attól fél, hogy mások tesznek rosszat a gyerekeiknek vele, annak jó hírem van: bőven elég, ha a saját gyerekére vigyáz, a többi babát nyugodtan rábízhatja a saját családjukra, pont olyan gondosan fognak vigyázni rájuk, mint ő a magáéra.”

Vagyis, mint láttuk, szobatisztaságban nem a “késő” és “korán” az igazi kérdés. A kulcsmotívum a hogyan. Ha az EC-t erőszakosan űzzük, az már nem EC; az erőszakos szoktatás pedig semelyik életkorban nem lehet a legjobb megoldás.

“Valójában tehát nem az életkor okozza a problémát – foglalja össze a kérdést Krémer Sára. – 75 ország és egy teljes nyugati generáció megúszta pszichés és fizikai problémák nélkül. A gond a gyermek igényeit és természetes ürítési ritmusát figyelmen kívül hagyó, szigorú, büntető és gyakran a gyerek számára megalázó módszer, amely bármely életkorban problémákat okozhat. A gyerekek születésüktől kezdve készen állnak rá, hogy ne a pelusba ürítsenek. Csak rajtunk múlik, hogy mikor és milyen módszerrel hozzuk működésbe ezt az alapvető képességet.“

Fotók: Pixabay, Pinterest