Hogyan lehet biztonságban a gyerek a nyári szünet alatt is?

A szülők legnagyobb biztonságban maguk mellett érzik gyermeküket, de csak tizedük tudja a nyári szünet egészében biztosítani a szülői felügyeletet.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
Iskolások
2016. június 14. Csontos Dóra

Június közepétől elkezdődik a nyári szünet az iskolákban. A Groupama Biztosító legfrissebb kutatásából kiderül, hogy a szülők a legnagyobb biztonságban maguk mellett érzik a gyermeküket, viszont csak minden tizedik szülő tudja a nyári szünet egészében biztosítani a szülői felügyeletet gyermekre számára.


Ki vigyázzon a gyerekre, milyen táborokba engedhetjük el, melyiket tudjuk egyáltalán finanszírozni – ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel szembesülnek szülők ezrei a hamarosan kezdődő nyári szünet kapcsán. A friss reprezentatív felmérésben azt vizsgálták meg, hogy a szülőknek melyek a legnagyobb félelmeik és milyen lehetőségeket választanának annak érdekében, hogy gyermeküket biztonságban tudhassák.

Kiben bízunk, ha gyermekeink felügyeletéről van szó?

Az NRC Marketing és Piackutató Kft. közreműködésével végzett kutatás szerint a gyermeket nevelő szülők nem igen rettegnek attól, hogy gyermeküket baleset éri. A szülők a legnagyobb biztonságban saját maguk mellett érzik a gyermeket, ilyenkor csupán 11%-uk tart attól, hogy baj érheti a kicsiket, viszont csak minden tízedik szülő engedheti meg magának, hogy a nyári szünet egészében valamelyik szülő vigyázzon a gyermekre.

A válaszadók többsége a közeli rokonok, de különösen a nagyszülők mellett biztonságban tudja a kicsiket, és mintegy 58%-uk legalább egy hétre rájuk is bízza nyáron a gyermekét.

Valamivel nagyobb rizikót jelentenek a közoktatási, nevelési intézmények, az ezek által szervezett táborok, és az „idegen” felnőttek, gyermekvigyázók, míg a legtöbben, a válaszadók 29%-a, akkor aggódna, ha a fiatalok felnőtt felügyelet nélkül nyaralnának, de ilyet csak a szülők hetede enged gyermekének.

A szülők többsége nem tudja, hogy a tanulóbiztosítás külföldön is érvényes

A biztosító adatai alapján úgy tudni, hogy a gyermeket nevelők fele soha nem kötött még gyermekére tanulóbiztosítást, ezt csak a szülők 29%-a teszi meg rendszeresen, minden évben. Elsősorban az idősebbeknek és a nagyobb gyermeket (is) nevelőknek volt idáig gondja arra, hogy gyermekük számára tanulóbiztosítást kössenek.

A tanulóbiztosítás legismertebb jellemzője a gyermeket nevelők körében, hogy több csomag közül lehet választani, ezzel közel kétharmaduk van tisztában, ám azt már csak a szülők fele tudja, hogy a tanulóbiztosítás nem csupán az iskolán belül történt balesetekre, hanem az iskolán kívül, akár a nyári szünet ideje alatt történt balesetekre is érvényes. Arról pedig végképp keveseknek, a szülők mindössze 15%-ának van információja, hogy a tanulóbiztosítás a külföldön történt balesetek esetén is nyújt térítést. 

Az esetleges kártérítés összegével kapcsolatban meglehetősen megoszlanak a vélekedések. A legtöbben, minden negyedik válaszadó 4-10 ezer forint közé teszi a kifizetett összeget egy csonttörés esetén, pedig a tanulóbiztosítással négyezer forinttól egészen ötvenezer forintig kaphatnak a szülők segítséget, de meglehetősen magas azok aránya is (36%), akik egyáltalán nem tudnak képet alkotni a kártérítés mértékéről.

„Az óvodás és iskolás gyermekek fejlődéséhez a tanulás mellett a játékok és a barátokkal töltött idő is hozzá kell, hogy járuljon, amire a nyári szünet kifejezetten remek alkalom, azonban a kutatásunkból is kiderült, hogy csak kevés szülő engedheti meg magának, hogy teljes felügyeletet biztosítsanak gyermekeiknek. A Groupama Biztosító Greeman Tanulóbiztosításával a nem várt események miatt bekövetkező orvosi kezelések finanszírozásában nyújtunk támogatást kilenc különböző szolgáltatási csomaggal, hogy mindenki megtalálhassa a számára legkényelmesebb megoldást” − emelte ki Oláh Attila, a Groupama Biztosító kockázati- és személybiztosítási főosztályvezetője