7 tipp, hogyan varázsold otthonossá a lakásod képekkel!
Ma már nem kell sok pénzt költeni azért, hogy minőségi dekorációd legyen a falon.
1. Aki keres, az talál!
Ma már nem kell sok pénzt költeni azért, hogy minőségi dekorációd legyen a falon, mert már léteznek olyan oldalak, ahol viszonylag olcsón tudsz design képeket vásárolni – print vagy más néven poszter formájában. Az ilyen, kortárs művészek által feltöltött, és egyedi megrendelésre kinyomtatott képek az IKEA-s buddhafejek és Brooklyn-hidas képeknél különlegesebb hatást keltenek, hiszen hazai kortárs művésztől származnak, de mivel nem eredeti alkotásokról van szó, ezért olcsóbb az előállításuk. Ráadásul ezek az oldalak úgy működnek, hogy jutalékot fizetnek a művészeknek minden egyes eladott poszter után – vagyis az otthonod csinosítása közben egyben a kultúrát is támogatod! Számos külföldi oldal kínál hasonló képeket, mint a juniqe.de vagy a society6.com, de a magas szállítási költségek miatt, különösen ha keretezve rendeled őket, nem éri meg nagyon messziről rendelni.
Szerencsére itthon is elérhetőek hasonló szolgáltatások, például az Art Bridge oldalán, amit művészetszerető lányok hoztak létre, hogy megoldják az üres falak problémáját. Nézz körül, és vásárolj gyorsan és kényelmesen a www.artbridge.shop oldalon keresztül, ahol keretezve, ingyenesen kiszállítják neked a képeket!
2. Állítsd reális célokat magad elé!
Ha megvan a forrás, akkor még mindig ott van az, hogy választani kell a saját preferenciáink és céljaink szerint, és dönteni kell, mire van igazából szükségünk, hiszen mindenhez nincs elég falfelület. Nehéz dönteni az oldalakon kínált több ezer kép közül, ugyanakkor ott vannak a korábbi, dédelgetett elképzelések is a régóta őrzött dolgok újra felhasználásáról. Évek óta tervezed, hogy bekeretezteted azt a régi mozifilm posztert, ami a sarokban porosodik? Vagy a jól sikerült családi fotót kinyomtatod, és felakasztod a lépcsőfordulóban? Ne áltasd magad, ha eddig nem sikerült időt szakítani rá, ezután sem valószínű! Inkább válaszd a digitális világ megoldásait, és rendelj online, vagy írd fel a kívánságlistádra a képeket, és engedd, hogy a szeretteid beszerezzék helyetted az Art Bridge-nél!
3. Tervezd meg az összhangot!
Térjünk vissza a választáshoz! Nehéz feladat, de nem lehetetlen. Első körben keresd azokat a témákat, mintákat, színeket, amik különösen tetszenek, rangsorold őket, és helyezd el őket gondolatban a lakás különböző helyiségeibe – pl. konyhába növényeket, vagy városrészleteket, a hálószobába fotót, vagy meghitt motivációs üzenetet, esetleg festmény printet, gyerekszobába vicces macifejeket.
4. Készíts galéria falat!
Ha hasonló témában több kép is megtetszik, rendezd el őket eklektikusan a faladon! Egymást erősítve, többszörös vizuális élményt nyújtanak, ráadásul nagyon szépen mutat, ha egyszerre nagyobb felületet is beborítasz művészettel. Az ilyen galéria-falas kompozíció különösen inspiráló a kanapé, dolgozóasztal fölött, vagy egy eldugott sarokban a kedvenc olvasós foteled mellett.
5. A tálalás is fontos lehet!
Sokak számára a klasszikus, letisztult, keretezett megoldás a legkézenfekvőbb, és személy szerint nekem is ez a kedvenc „tálalási“ formám, mert nagyon szépen kiemeli egy keret az adott képet, miközben rögzíti is a falra. A poszter-rendelő oldalakon általában különböző méretben és színben is elérhetőek a keretek, sőt, digitálisan bele is lehet próbálni a különböző képeket, és kerettel együtt megjelenítik nekünk, hogyan néz ki a falon, egy tetszőleges enteriőrben. Így már igazán könnyű a választás, hiszen könnyen el tudjuk képzelni, hogy fog mutatni a kép a mi lakásunkban. Ha pedig nem tudod hirtelen, hova is akaszd a képet, vagy van egy szobarész, ahol jól mutatna a földön, ne habozz, támaszd a falnak a keretet!
6. Alternatív megoldások rögzítéshez
Ha a keretes, paszpartus megoldás túl komolynak tűnik, egyszerűbb megoldásokkal is rögzítheted a képeket! Poszterek csiptetővel egy fonalra akasztva, vagy színes celluxszal rögzítve bohém, átmeneti, work in progress hangulatot kölcsönöznek a szobádba – de miért is kellene állandóan ugyanazt nézni? A csiptetővel könnyen változtathatod a képeket, és a sorrendjüket is! Így szabadon variálhatod az elrendezést a hangulatodnak megfelelően!
7. Keresd meg a lakásodat a neten!
Ha esetleg nem tudod milyen a stílusod, vagy a lakásod stílusa, mert nehéz belőni, vagy éppen átalakítás közepén tartasz, keress hasonló interior képeket, és nézd meg, mik működnek a legjobban bennük! Letisztult, modern lakáshoz jól mennének a fekete-fehér fotók, de egy bohém Ikea lakáshoz talán jobban illenek a színes grafikák, festmények, városrészletek, vagy növényrajzok. Új, egyedi együttállásokat is ki lehet találni, a lényeg, hogy merd vállalni a döntésedet, hiszen az egyediségében alapvetően nem hibázhat az ember, a választások tükrözni fogják az éppen aktuális elképzelésedet, ízlésedet! Nagyon jó, ha az ember bízik az ösztöneiben, de sosem árt, ha a döntés előtt néhány képet és berendezett enteriőrt is megnézel.