Hogyan tegyük biztonságossá a lakást a gyermek megérkezése előtt?
A háztartásban bekövetkezett balesetek miatt kerül a legtöbb három év alatti gyermek a sürgősségire, már csak ezért a tény miatt is érdemes még egyszer alaposan átnézni a lakást.
Az elesések és a kisebb sérülések sajnos velejárói egy gyermek életének, de a komolyabb balesetek elkerülése érdekében érdemes már a baba megérkezése előtt odafigyelni a gyermekbiztonságra. Sok esetben olyan apróságok okozhatnak sérülést, amikre először nem is gondolsz és csak a baj megtörténte után tudatosul benned, mennyi mindenen csúszhat el a biztonság. A háztartásban bekövetkezett balesetek miatt kerül a legtöbb három év alatti gyermek a sürgősségire, már csak ezért a tény miatt is érdemes még egyszer alaposan átnézni a lakást.
Védelem kialakítása a nappaliban
A gyufákat, öngyújtókat és gyertyákat ne tartsd könnyen elérhető helyen. Teljesen mindegy, hogy a gyermek finommotoros-képességei mennyire fejlettek, nem éri meg a kockázatot, hogy véletlenül tüzet gyújtson. Ráadásul az előhagyott gyufák esetében előfordulhat, hogy véletlenül megrágcsálja a gyufa végén található oxidálószert, ami ártalmas az egészségre. Ha mindenképp gyertyafényes hangulatot szeretnél idézni a szobába, válaszd a teljesen biztonságos LED-égőket. A könnyen elérhető képkeretek is veszélyt jelenthetnek, hiszen a képet tartó lemez üvegből készült. A baleset elkerülése érdekében tedd ezeket nem elérhető helyekre, szereld a falra vagy cseréld le a bennük található üveget műanyagra. A TV és a TV-állvány is veszélyforrás lehet, hiszen egy nagyobb gyerek könnyen megmászhatja azt, és ezáltal az ráborulhat. Ha van rá lehetőség, inkább szereld a TV-t a falra vagy biztonságos módon rögzítsd a TV-állvány segítségével. Semmiképpen ne legyen a nappaliban olyan üvegből készült dohányzóasztal, aminek sarkai élesek. A gyermek könnyen felsértheti vele magát, és akár komolyabb, szemkörnyéki sérülést is szerezhet. Ha ilyen asztalod van, nem muszáj lecserélned, de mindenképp szerezz be egy védőfelületet vagy pedig erre gyártott műanyag eszközzel védd a kiálló üvegsarkokat. Figyelj arra, hogy az apróbb játékok ne legyenek elszórva a szobában, mert ezeket a gyermek a szájába veheti, ami fulladást okozhat. Ugyanez vonatkozik az elektromos gépekben található elemekre is.
Ezekre kell odafigyelned a konyhában
A konyhával kapcsolatban a legegyszerűbb megoldás, ha a teljes helyiség elérhetetlenné teszed a gyermek számára. Az egész lakásban itt található meg a legtöbb veszélyforrás, ezért különös odafigyelést érdemel. A vegyszertartalmú tisztítószereket vagy egy számára elérhetetlen helyen tárold vagy pedig ha ez nem lehetséges, használd a gyermekbiztos zárakat. Fokozott figyelmet igényel a mosogatószer is, hiszen az sokszor könnyen elérhető helyen van. A főzőlappal kapcsolatban legbiztonságosabb megoldás egy tűzhelyvédő felszerelése, ami meggátolja a gyermeket, hogy sérülést okozzon magának. Ugyanez vonatkozik a sütő könnyen nyithatóságára, ráadásul az égési sérülés az egyik legfájdalmasabb baleset mind közül. Az sérülések elkerülése érdekében digitális sütő esetében zárold az ajtó nyithatóságát, míg gázsütő során lásd el gyermekvédelemért felelős retesszel. Semmilyen körülmények között ne hagyj evőeszközt, kést vagy egyéb konyhai felszerelést elöl vagy felügyelet nélkül, hiszen a gyermekek sokszor impulzívak tudnak lenni és hirtelen megragadhatják a kezük ügyébe kerülő dolgokat. Éppen ezért érdemes elkerülni a konyhai mágnesblokkok használatát, s helyette a használati tárgyakat a konyhaszekrényekben vagy a fiókokban tárolni.
Mi a helyzet a fürdőszobával?
A fürdőszobában a legnagyobb veszélyt leginkább a kifröccsent víz, a piperecikkek, a gyógyszerek és a WC jelentik. Egy gyermekben az elesés során még nem feltétlenül tudatosul, hogy védje fejét és arcát, ezért ilyen esetnek sokszor fejsérülés lesz a vége. A kifröccsent vízbe beleléphetnek és komoly sérülést szerezhetnek, ezért oda kell rá figyelni, hogy ilyen ne történjen meg. A baleset elkerülése érdekében a WC ülőke mindig legyen lehajtva és erre figyelmeztesd vendégeidet is. A piperecikkek és a gyógyszerek esetében nem elég, ha csak magasabb szintre helyezed ezeket. A gyermek azt hiheti, hogy ezek édességek és a mosdókagyló vagy a pult segítségével a vélt finomság után mászhat. Ezek elfogyasztása esetén komoly mérgezés állhat fenn vagy akár egyéb szervi probléma is felléphet. A legegyszerűbb, ha olyan helyre helyezed, ahol eleve nem lát rá, illetve a tároló rendelkezzen gyermekbiztos zárral.
Biztonság a gyermekszobában
A szerteszét heverő játékok mellett figyelj oda az ablakokra és azok környezetére. A legjobb, ha a gyermek semmilyen körülmények között nem tud az ablakhoz hozzáférni, amit ablakzárakkal vagy útban lévő, nem mászható bútorokkal érhetsz el. Mindemellett ne feledkezz meg a környezetben lévő lelógó, földön lévő zsinórokról sem, hiszen ezek könnyen okozhatnak fulladást. Ügyelj a bútorok éles sarkaira, a használatban lévő plüssökre és rajzolóeszközökre is, mivel ezeket bármikor a szájába veheti. Mindenképp figyelj arra oda, hogy a gyermek számára olyan játékokat biztosíts, ami a korosztálya számára megfelelő. Ami idősebbeknek van, inkább rejtsd el egy nehezen elérhető szekrény mélyére, ezzel is csökkentheted a baleset esélyét.
A háztartásban történő balesetek okozzák a legtöbb sérülést, ami akár sürgősségi látogatással járhat egy gyermek számára. A biztonsággal kapcsolatban soha nem lehet elég óvatosnak lenni, hiszen az ilyen esetek hirtelen, az egyik pillanatról a másikra megtörténhetnek. Ebből adódóan érdemes alaposan átvizsgálni a lakást, hogy az milyen veszélyekkel járhat, és ez alapján minimalizálni a lehetőségeket. Az alapvető földeletlen konnektor és kilógó vezetékek mellett minden helyiségben akadnak olyan elemek, amik komoly sérülést okozhatnak, legyen szó bútorokról, játékokról, éles tárgyakról vagy esetleg gyógyszerekről.