″Vágási Jutka szertelenebb lehetett volna″

Ivancsics Ilona tizenhárom éven keresztül játszotta a Szomszédok-ban Vágási Jutkát, és bár a végére megunta kicsit a tévézést, egy esetleges folytatásba most is habozás nélkül belevágna. Négy éve saját színházat alapított, csekély némettudással is lépett már fel német színpadon, egy időben becsüs akart lenni, nagy álma pedig – ha minden jól megy – ősszel teljesül. Egy szentendrei kávézóban beszélgettünk vele.

Miért Szentendre?
– Vidéki vagyok, kaposvári, nem véletlenül lakom most is Szentendrén. Panelban sem laktam, csak a Szomszédok kedvéért, lakótelepen viszont éltem, az egykori budai Skálánál, még a főiskola után. Annyira nem szerettem ott lakni, nagy volt a forgalom és a zaj, és rettenetesen kopár volt minden.

Olvasóink szavazatai alapján a legtöbben a Szomszédok-ból néznének új epizódokat a magyar sorozatok közül. Ha készülne folytatás, benne lenne?
– Hogyne. Annak idején, amikor vége lett, kicsit fellélegeztem – tizenhárom év után szerettem volna mást csinálni -, de most egy folytatásban benne lennék. Sőt egy időben volt is szó ilyesmiről, de aztán elfelejtődött a dolog – pedig biztos, hogy lenne a Szomszédok-ban ma is lehetőség. Nem tudom, mi a titka, de a mai napig óriási iránta a rajongás: nemrég voltam például egy bionapon, ahol ismét hihetetlen módon éreztem az emberek szeretetét. Persze segít nekünk, hogy lépten-nyomon ismétlik a sorozatot, de azért furcsa, hogy ma is rengetegen odajönnek fényképezkedni, beszélgetni, nem akar csökkenni a népszerűség.

És ez ön szerint valós rajongás? Nem csak arról van szó, hogy a fiatalok jókat röhögnek az akkori szövegeken, öltözködésen, frizurákon?
– Én őszinte szeretetet érzek, az idősebbek részéről mindenképp, de a fiatalok felől is. Persze nem kell a Szomszédok-nak óriási művészi értéket tulajdonítani, pusztán egy teleregény, amely rólunk, magyarokról szól – valószínűleg ezért is szeretik a nézők. Ha az ember megnézi, mondjuk, a Barátok közt-öt, az bárhol játszódhatna: a Szomszédok-ban viszont magyar sorsok vannak, magyar emberek, magyar történetek, magyar áremelés, frizura, kocsi. Én is szeretem a régi filmeket, általában jól visszaadják az adott kor hangulatát.

Hogyan képzeli el Vágási Jutka figuráját ma? Mennyit változott volna a karakter az elmúlt tizenakárhány évben?
– Tanárként biztos lenne jó sok feladata, nyilván most más problémákkal szembesülne az iskolában, mint annak idején. Én nagy természetvédő vagyok, úgyhogy a magam részéről biztosan erőltetném azt a vonalat, hogy Vágási Jutka a környezettudatos viselkedést és az egészséges életmódot népszerűsítse. Biztos, hogy együtt lenne még Vágási Ferivel, a kapcsolatuk stabilitása amúgy is fontos volt a sorozatban: miközben mindenkinél volt valami kisebb-nagyobb guzmi, mi voltunk a mintacsalád. A gyerekük ma már jó húszéves lenne, ott már be lehetne hozni a pályaválasztás kérdését, a felsőoktatás problémáit is.

A fia a való életben is húszéves, őt láthattuk valaha a Szomszédok-ban?
– Konkrétan beleszületett a Szomszédok-ba, hisz amikor a történet szerint babát vártam, ő volt a hasamban. Ilyenformán már akkor szerepelt a sorozatban, de utána nem ő játszotta a fiamat. Egyszer aztán később is feltűnt a képernyőn, amikor levittem magammal egy balatoni forgatásra: ott volt egy kis statisztafeladata, átrohant a színen. Nagyobb szerepet nem akart, mert nagyon izgulós volt: nemcsak a színészetnek, de más művészeti ágnak sem akart a közelébe menni – aztán mégis elkezdett fotózni, és most fényképésznek szeretne kitanulni.

Volt más átfedés is a sorozatbeli szerepe és az élete között?
– Ádám (Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője – a szerk.) alakította ilyenné ezt a figurát. Én mindig szerettem volna, ha kicsit szertelenebb, színesebb a karakter, de Ádám nem engedte, azt mondta, egy tanárnőnek ilyen szigorúnak kell lenni. Az életben egyáltalán nem vagyok ilyen (nem is voltam), és a színházban sem játszottam ilyen szerepeket, mindig inkább a naiva szerepét bízták rám.