20 millió forint családokat segítő, egészséget támogató projektekhez – Átadták a Richter Anna Díjakat

Közel kétszáz pályázat érkezett a Richter Gedeon Nyrt. által 2018 októberében meghirdetett Richter Anna Díjra, amely az egészségügy, az oktatás és a gyógyszerészet területein dolgozó nők jobbító ötleteinek megvalósítását tűzte ki célul. A díj március 8-án megrendezett díjátadó rendezvényén jelentették be azt az öt nyertes csapatot, amelyek összesen 20 millió forint támogatást kaptak innovatív projektjeik megvalósítására.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
bethesda
2019. március 11. Közlemény

A Richter Anna Díj öttagú zsűrije négy kategóriában (gyógyszerész, pedagógus, egészségügyi szakdolgozó és orvos) egy-egy nyertest hirdetett, az ötödik nyertesről pedig a nagyközönség szavazhatott.

A gyógyszerész kategória győztese: A tudatos gyógyszerhasználatért

A háztartások 90 százaléka rendelkezik házi patikával, azonban csupán 20 százalékra tehető azok száma, akik valaha hallottak arról, hogyan kell kezelni a lejárt szavatosságú gyógyszereket. Az otthon tárolt gyógyszerek különösen veszélyesek lehetnek a gyerekekre, ezért létfontosságú, hogy a felnőttek felelősségvállalását egyedülálló országos kampánnyal segítsük. A Magyar Gyógyszerészhallgatók Egyesületének csapata a fenti problémára válaszolva precízen felépített projekttervvel lopta be magát a Richter Anna Díj zsűrijének szívébe. Dr. Kulcsár Nikolett csapatvezetőnek és a csapat tagjainak Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője adta át a 4 millió forint támogatást jelképező oklevelet. „A Richter felelőssége nem csupán az, hogy kiváló minőségű gyógyszereket biztosítson az emberek számára, de fontos feladatának tekinti gyógyszerei utánkövetését is. A tudatos gyógyszerhasználat mindannyiunk érdeke, hiszen rajtunk múlik a következő generációk egészsége is. Saját magam és a Richter Gedeon Nyrt. nevében is mondhatom, hogy hálásak vagyunk nektek, amiért felkaroljátok ezt az ügyet.” – vezette fel Beke Zsuzsa a csapat köszöntését. A gyógyszerész kategória győzteseinek projektje fenntarthatósági szempontból kiemelkedő, hiszen a vizek és a talaj gyógyszerek általi szennyezése környezetvédelmi problémát is okoz.

A pedagógus kategória győztese: A természet az oktatásért, oktatás a természetben

Digitális világunkban rendkívüli kezdeményezés egy egész iskolát és a diákok oktatását a természetre bízni. A Selypi Középiskolásokért Alapítvány tanári karának ötfős csapata az egri SzC Március 15. Szakgimnáziumának és Szakkollégiumának helyet adó ódon vadászkastély, a körülötte elterülő erdős terület adottságait fordítja a diákok és a tágabb környezet előnyére. Hamarosan megkezdődhet a Richter Anna Tanösvény és Mezítlábas Park tervezése, kivitelezése. Az Parkba osztálykirándulásra érkezőknek a szakácstanulók készítik majd az ételt, az óvónőjelöltek pedig kísérik a gyerekeket. A pedagógus kategória zsűridíját Kertész Éva újságíró, a 21 Nő az egészségügyért Alapítvány ügyvezetője adta át Kocsisné Birkás Edit csapatvezetőnek és csapatának „A pedagógusok ismét bizonyították, hogy a lehetőségek felismerése a legszebb és legkreatívabb gondolatokat szüli. A természet szeretete, egy jókedvű mezítlábas séta segít abban, hogy ne szakadjunk el a környezetünktől, a valóságtól, s erre a tapasztalásra egyre inkább szüksége van minden embernek. Külön köszönettel tartozom az ötletgazdáknak azért is, mert csapatban, széleskörű összefogással kívánják megvalósítani az ötletet, amely minden résztvevőnek motivációt, örömet jelent.”– méltatta Kertész Éva a díjazottakat.

Az egészségügyi szakdolgozói kategória győztese: Imázsfilm az egészségügyi szakdolgozók önbecsüléséért

Az elkövetkező hónapokban tanúi lehetünk majd egy olyan komplett videótár születésének, amelynek fókuszában többek között az intézmény imázsa, az egészségügyi szakdolgozók önbecsülésének és megbecsülésének elősegítése, a családtagok tájékoztatása áll. A Bethesda Kórház Alapítvány csapata kreatív ötlettel állt elő a „burn out jelenség” megelőzésére és kezelésére: filmvászonra viszi hétköznapi hőseit, akik éjjelüket és nappalukat adják a beteg gyerekek gyógyulásáért. A film tükröt kíván tartani a szereplőknek, elismeri áldozatos, lelkiismeretes munkájukat is. A projekt nem mellékesen választ igyekszik adni egy nagyon aktuális kérdésre: miért érdemes ezt a csodálatos hivatást választani a jövő generációjának. A kategória nyerteseinek, Kemenesiné Lakatos Eszter ápolási igazgatónak és csapatának Szily Nóra gratulált. „Gyerekeket gyógyítani, ápolni az egyik legfontosabb és legnagyobb elhivatottságot igénylő feladat. Ez az, amit nem lehet félgőzzel végezni, csak tiszta szívvel, szeretettel, odaadással. Kívánom, hogy minél több ember ismerjen meg benneteket, és ti magatok is lássátok meg, és szeressétek a hőst, úgy, ahogy most én látlak benneteket!” – mondta Szily Nóra újságíró, a Richter Anna Díj zsűritagja.

Az orvos kategória győztese: Te magad tégy az egészségedért!

Az emlőrák egy az olyan betegségek között, amely szűréssel, korai felismeréssel nagy hatékonysággal gyógyítható, ennek ellenére a szűrésen résztvevők száma meglehetősen alacsony. Számos tévhit kering a betegség, a kezelés, a felismerés, a szűrővizsgálatok körül, melyek eloszlatását tűzte ki célul egy felkészült szakmai csapat. A Spectrum Radiológiával az Egészségért Alapítvány Mi jól vagyunk! És ő hogy van? című pályázat arra irányul, hogy a multimédiás eszközöket alkalmazva hitelességet és bizalmat sugárzó információs anyagokat hozzon létre. A részletes és szakszerű tájékoztatás a nők egészségtudatosságának növekedését, a korai felismerést és a gyógyulás esélyeit javítva. Különösen megtisztelő és emeli a Richter Anna Díj presztízsét, hogy egy Európa-szerte elismert onkológiai csapatot is a díjazottak között tudhat. Az orvos kategória győzteseit, Prof. Dr. Dank Magdolnát és csapatát Dr. Barna István belgyógyász, egyetemi docens, a Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogram Szakmai Bizottságának elnöke köszöntötte. „Az egészség olyan érték, amely számokban, szavakban nem kifejezhető. A nők egészsége meghatározza társadalmunk jóllétét, a felnövekvő generációk egészségét is. Hiszek abban, hogy ennek a kiváló szakembereket magában foglaló csapatnak a törekvése az utóbbi évek tendenciáit pozitív irányba fogja elmozdítani, és kívánom, hogy a korrekt információk minden magyar családhoz eljussanak.” – méltatta a díj nyerteseit Dr. Barna István.

Kategóriánként egy pályázat kapott díjat a zsűri döntése alapján, azonban a döntős csapatok a nagyközönség előtt is megmérették magukat: internetes szavazással dőlt el, hogy kié lesz a közönségdíj.

Közönségdíjas: Felszabadító élmények a családokért

A pszichiátriai betegségek természetüknél fogva az érintett környezetétől, családjától is folyamatos felkészültséget igényelnek. A Vadaskert Alapítvány csapata kényszerbeteg gyerekekre szabott élményterápiát dolgozott ki, amelyben játszva, szórakozva tölthetnek el értékes időt szüleikkel, testvéreikkel együtt. A Terápiás Szabadulószoba egyénre szabott, támogató, pozitív visszajelzésekkel megerősítő, vidám hangulatú hely, ahonnan úgy távozik majd minden fiatal, hogy hatalmas lépést tett gyógyulása felé. A közönségdíjat Rúzsa Magdi Máté Péter díjas énekes adta át Németh Laurának és csapatának, akik az egészségügyi szakdolgozó nő kategóriában kerültek a döntőbe. Rúzsa Magdi énekesi karrierjét megelőzően egészen közelről szerzett tapasztalatot az egészségügyben dolgozók hivatásáról, hiszen szülészeti és nőgyógyászati nővérként végezte tanulmányait. „Meglátásom szerint a családok egységében, összetartásában olyan erő rejlik, ami mással össze nem hasonlítható. A betegséggel küzdő gyerekek életében még fontosabb, hogy biztos háttérrel rendelkezzenek, és ti ezzel a kezdeményezéssel megerősítitek ezt a hátteret. Köszönöm nektek ezt az elhivatottságot, a szeretettel gyógyítást és kívánom, hogy váljon valóra minden álmotok, sok sikert a projekthez!” – köszöntötte Rúzsa Magdi a közönségdíjas csapatot.

A Richter Anna Díj öt nyertes csapata az ünneplést követően munkához lát, és terveik szerint elindítják projektjeiket. A díj honlapján és közösségi oldalán követhetjük majd figyelemmel a csapatok tevékenységét, 2019 őszén pedig bemutatjuk a folyamatot összefoglaló filmeket is.