Családháló

Kezdőoldal Színek A Családháló rajzpályázatáról a rádióban és képekben

A Családháló rajzpályázatáról a rádióban és képekben

Országos rajzpályázaton mutatták be a kicsik, hogy mit gondolnak a szeretetről, számukra mi számít annak. A Vendég a háznál című műsor szerkesztői több különböző kiállítás megnyitójára is elmentek, ahol a gyerekek szeretetről kialakult gondolataikról meséltek nekik.

Írta: Paulik András,

A rádióműsort itt hallgathatjátok meg!

A Masnis Ház – mint családháló.pont – bonyolította le a pályázati rajzok begyűjtését, értékelését.

Ezt írják honlaukon: “107 rajz érkezett az Együtt, Szeretetben – a gyermekek szemével rajzpályázatunkra, melyet mint Családháló pont rendeztünk. Nehéz döntésen vagyunk túl, mert jobbnál jobb rajzok között kellett válogatnunk. A zsűri óvodás, alsós és felsős kategóriában osztott ki első, második és harmadik helyezést – és különdíjakat.” A díjnyertes pályázók névsorát itt olvashatjátok!

Debrecen és a Sándorfalvi Kulturális Központ is sikeresen dokumentálta a szuperebbnél szuperebb beérkezett műveket!

Gratulálunk a Családháló.pontoknak és a rajzokat beküldőknek!

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Fényvilágítás a levegőből

Télen, este sétánál nagyon szép látványt nyújt a díszvilágítás a házakon és fákon. A belvárosban minden oszlopon. De vajon milyen...

Close