A felnőttek játékai

Hunorka még nincs egyéves, de máris rákapott a felnőttek játékaira. Minden érdekli, amit Apa és Anya használ.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
család
2017. március 30. Fábián Tibor/Képmás

Ha a kezükben meglát valamit, az neki is kell, ő is ki akarja próbálni. Apa persze kétségbeesetten próbálja védeni felségterületét, elrakni szem elől a szóba jöhető tárgyakat, ám egyre kevesebb sikerrel. Hunorka előtt nincs lehetetlen. Egyre magasabbra emelkedik, egyre több szekrényajtó és fiók megnyílik előtte. Néha oda is csípi a kezét, és olyankor sír, Apa szabadítsa ki. Apa ilyenkor nevet, de persze kiszabadítja.

Hunorka kínai játék okostelefont kapott, hátha így az Apáé kevésbé fogja érdekelni. Ő azonban, úgy tűnik, nem szereti a bóvlit, meg azt sem, ha már ilyen kicsi gyerekként manipulálják a felnőttek, sőt, a tulajdon szeretett szülei, ezért nyomkodás és simogatás helyett határozottan földhöz vágja a kínai vackot, valahányszor csak Apa a kezébe adja. Ellenben kábelbarát, és rájön, hogy egy kattintással be lehet kapcsolni a tévét. De a hosszabbító is csak addig érdekli, amíg áram alatt van. Kapcsolgat, és közben félszemmel a képernyőt lesi, lesz-e benne mese. Hunorkával nem tudnak kibabrálni a felnőttek, hiába kap saját hosszabbítót, az úgy már nem érdekes. Apa közben naponta hátratolja a tévét, magasra rakja az újságjait, áramtalanít, és folyton el- és visszapakol. Apa ugyanis rendmániás, de Hunorka egyelőre nem az, így aztán nevetve szórja szét Apa legkülönfélébb ruhadarabjait. Mert Hunorkát minden érdekli, amit Apa és Anya használ. Az orvosságtól a távirányítóig, a számítógéptől a ceruzáig. Mindent kézbe vesz, mindent megkóstol. Mindenre feni a hét tejfogát.