A gyermekvédői munka elismeréséért – Mága Zoltánt is Szent Antal-díjjal jutalmazták

Idén második alkalommal került megrendezésre a Tegyél jót! Gálaest – Gyermekvédők Napja, melynek keretében átadták a Szülők Háza Alapítvány által létrehozott Szent Antal-díjat. A kitüntetés célja, hogy felhívja a figyelmet a gyermekvédelmi munka társadalmi fontosságára és elismerje az ezen a területen dolgozók áldozatos munkáját. A díjakat a gyermekek adták át a kitüntetetteknek, köztük Mága Zoltánnak is.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
önkéntes
2018. november 28. Közlemény

A Szülők Háza Alapítvány által létrehozott Szent Antal-díjjal 3 kategóriában kerültek kitüntetésre a díjazottak: Önkéntesek, Gyermekvédők és Támogatók. A díj létrehozásának célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a gyermekvédelmi munka társadalmi fontosságára és elismerje az ezen a területen dolgozók áldozatos munkáját. A programon több mint 25 állami gondoskodásban élő gyermek is részt vett, a díjakat ők adták át a kitüntetetteknek.

Önkéntes kategóriában a díjazottak: Kapdebo Ágnes, Právicz Attila, Markowski Eszter és Böröczki Gábor
Gyermekvédő kategóriában díjazottak: Kelemenné Kovács Erzsébet, Món, Varga István, Kézi Lászlóné és Kézi László
Támogató kategóriában díjazottak: Gigler Anita – Rossmann Magyarország Kft., Mága Zoltán hegedűművész, Győrffyné Molnár Ilona humánszolgálati igazgató

A dr. Kemény Dénes által “levezényelt” Tegyél Jót! Gálest – Gyermekvédők Napján köszöntőbeszédet tartott dr. Beneda Attila, család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár úr, aki beszédében kiemelte, hogy a Családok Éve programsorozat keretében különösen fontos, hogy azokkal a gyerekekkel is foglalkozzanak, akik nem nevelkedhetnek családban. A Szülők Házához hasonló civil szervezetekkel való kapcsolat azért is nagyon fontos, mert ők igazán ott segítenek, ahol szükséges. Épp úgy értékesek a gyermekvédelemben élő gyermekek is, mint azok, akik teljes értékű családban nevelkedtek. Mint mondta: meg kell adni az esélyt arra, hogy nekik is lehessen olyan családjuk, amire vágynak.

Dr. Molnár László, Újbuda alpolgármestere a Szülők Háza Alapítvány és Újbuda 8 évre visszatekinthető együttműködését hangsúlyozta. Köszönetet mondott az Alapítvány munkatársainak áldozatos és kitartó munkavégzéséért, példaértékűnek tartja ezt az együttműködést. Elismerését fejezte ki azért, hogy az Alapítványnak sikerült egy asztalhoz ültetni az állam, az önkormányzat, a for-profit szféra, illetve a gyermekvédelem képviselőit.

Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnök asszonya kezdetektől nyomon követi a Szülők Háza Alapítvány tevékenységét. Kiemelte, hogy minden gyermek kincs, a boldogulásuk és beilleszkedésük a társadalomba kiemelt demográfiai kérdés.

Dr. Herczeg Krisztián, a Cseppkő Gyermekotthoni Központ igazgatója köszönetet mondott az Alapítvány szakmai segítségéért. Hangsúlyozta, hogy az állami gondoskodásban élő gyermekek és dolgozóknak szüksége van hasonló programokra. Örömét fejezte ki azért, hogy ilyen szoros a személyes kötődés az Alapítvány munkatársai, önkéntesei és a gyermekek között.

Gigler Anita, a Rossmann Magyarország Kft. személyzeti igazgatója, az idén áprilisban indult: Szeress Egészségesen Program megvalósításában, az Alapítvánnyal közös és hatékony együttműködéséről beszélt, amely program a gyermekek testi és lelki fejlődését hivatott szolgálni.

Regős Judit, a Szülők Háza Alapítvány elnökasszonya beszédében kiemelte, hogy a társadalmi felelősségvállalás több részből áll össze. Első az állam, melynek kötelessége gondoskodni azokról a gyerekekről, akik nem nőhetnek fel családban, akiket átmenetileg vagy tartósan az állam nevelésére bíztak. Az egyházaknak morális kötelességük a segíteni a bajba jutottakon. A harmadik csoport a civilek közössége, alapítványok, egyesületek, cégek, magánemberek, akiknek nem kötelességük a segítségnyújtás, de közös felelősségük jobbá tenni a világot azok számára, akik nem tehetnek arról, hogy hova születtek.

“Mi együtt képviseljük a felelős társadalmat. Együtt teszünk másokért: a gyerekekért, akiknek a legnagyobb szükségük van ránk. A szeretetünkre, odafigyelésünkre, az időnkre. És akikre nekünk is a legnagyobb szükségünk van, mert ők a mi jövőnk és ők a mi jelenünk – a gyermekek.” mondta.