A legboldogabb iskola

Megválasztották a legboldogabb általános iskolát az Egyesült Királyságban. A döntés érdekessége, hogy az intézmény egy kifejezetten hátrányos környéken van, ahol a tanárok sokszor saját maguk mossák ki az arra rászoruló diákok ruháit és pótolják a legnagyobb titokban a karácsonyi ajándékokat - számol be róla a csalald.hu.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
iskola
2018. december 05. csalad.hu

A Lancashire megyében fekvő Fleetwood általános iskolája, a Flakefleet lett a legboldogabb az Egyesült Királyságban, méghozzá pontosan azért, ahogyan a tanárok és a személyzet viszonyul a diákokhoz és mert minden nehézség ellenére megpróbálják a boldogságot a napi munka középpontjába állítani.

„Az elmúlt hónapokban a kollégák enni hoztak a gyermekeknek, kimosták a ruháikat és szükség esetén születésnapi és karácsonyi ajándékokat is vettek nekik. Mindezt úgy, hogy közben mindenki megőrizhette a méltóságát” – írta a pályázatban Dave McPartlin igazgató.

„Mindannyian nagyon izgatottak lettünk, amikor kiderült, hogy felkerültünk a szűkített listára, az pedig, hogy mi lettünk a végső győztesek is, maga a megvalósult álom” – ezt már a brit HuffPostnak mondta az iskola vezetője.

„Egyike vagyunk azoknak az iskoláknak és cégeknek, ahol felismerték, hogy a boldog munkaerő sokkal jobban dolgozik. Nem kétséges, hogy a boldog diákok jobban teljesítenek az iskolában” – tette hozzá Dave McPartlin.

A cikk itt folytatódik.